Az Elba völgyében

Montenegrói túrának indult: bakanccsal a Durmitor hegységben, kajakkal a Shkodrai tavon. Hát, ettől nagyon távolra kerültünk.
Hosszú történet lett.
A túrát már tavaly megterveztem, de akkor egy műtét miatt elmaradt. Télen újraterveztem, sokkal jobb lett. Aztán indulás előtt egy héttel ránéztem a meteorológiára és elszörnyedtem. Az egész mediterrán térséget elöntötte az eső. Meglepően tartós eső. Gibraltártól Jerevánig. Ameddig a meteorológia egyáltalán jósolni mer. Mi a fene van?
Háború. Európa fölött kavarog egy londoni központú anticiklon, a mediterránum felett meg emberkedik egy sekély áramlású ciklon, rengeteg vízzel. Ahol az anticiklon áll nyerésre, ott nincs eső. Ahol meg a sekélyke, ott özönvíz van.
Oké. Montenegrói túra jövőre halasztva. Mi legyen helyette? Az előrejelzés szerint Ausztria jó lesz. Habár az Alpok híresen kiszámíthatatlan és esős, de közelebb van a londoni központhoz. Jó. Elővettem egy félkész tervet és kidolgoztam. Villach központból fel a Mura torkolatához, a folyó völgyében le Grazig, onnan Maribor, majd vissza a Dráva völgyében, a végén pedig desszertként a milleneumi kerékpárút. Jó lesz. Pár nappal indulás előtt meteorológia. Bakker. A sekély áramlású lenyomta az anticiklont, Ausztria szarrá fog ázni. Hogyaza.
Mit mond európai szinten az előrejelzés? A ciklonok harcának vonala a magyar-szlovák határon húzódik. Oké. Menjünk Lengyelországba.
Újabb félkész terv. Egri indulással Szlovák Paradicsom, Zakopane, majd a Magas-Tátrát megkerülve Liptószentmiklósnál vissza, nagy levegő, megmásszuk az Alacsony-Tátrát, ugyanazzal a lendülettel a Murányt. Jó lesz. Természetesen folyamatosan lestem az előrejelzést. Egy nappal korábban már megjelentek kósza esőfelhők. Nem vészes, de kellemetlen. Hirtelen mozdulattal az összes kemping helyett foglaltam szállást. Mert sátor nélkül a cucc is könnyebb, kiszámíthatatlan időben meg csak jobb a téglaház. Szombaton idultunk volna, délután négykor. Néztem délben a meteorológiát, oké. Aztán megnéztem 16:00-kor is. Égnek állt a szőr a hátamon. Özönvíz. Az a sekély nyomorúság áttört, és nem is állt meg Észak-Lengyelországig. Ekkor már csapkodtam az asztalt dühömben. Túra lefújva, az összes szállást visszamondtam. Egyet be is buktunk, de szerencsére a többit sikerült.
Szombat 17:00. A szabikat megszerveztük, kiírtuk, már ketyeg. Mi legyen? Újabb térképnézegetés. Németország? Nincs ott semmi, unalmas. Csehország? Hmm. A kettő kombinációja? Mondjuk egy kör az Érchegység körül, némi hegymászással? Indulás Prágából, először a Moldva, majd az Elba völgye, Usti nad Labem, Drezda (azaz keresztül Szász-Svájcon), Chemnitz, Jena, Weimar, Erfurt, majd éles forduló, a türingiai-bajor-szász hármashatár vidékén (Saale völgye) lecsorogni Csehországba, As városa, itt felkunkorodni az Érchegységbe, menni az Ohri folyó mellett, végül vissza Prágába. Jól hangzik. Eső? Nincs. Akkor hajrá. Ebből a tervből nem volt semmi készen, azaz nulláról kellett összehoznom, lehetőleg egy nap alatt. Na most egy ilyen terv elkészítése általában 2-3 hét. Nem sokat aludtam. Nem is tudtam volna, annyira ideges voltam, befigyelt egy durva reflux is, végül vasárnap estére készen lettem valamivel, ami nagyjából tervre hasonlított. Annyira kifáradtam ebben a túra előtti hétben, hogy úgy éreztem, túrázni már képtelen leszek.
Vasárnap délután előrejelzés. Minden oké. Vasárnap este újabb pillantás. Na ne. Bakker. Az a sekély rohadék megint áttört, Csehország is elesett. Napi 20-30 mm eső Prágában és attól felfelé. Az nagyjából naponta egy félhavi mennyiség. Tartósan.
Bontottam egy sört. A sokadikat.
– Mi lesz? – kérdezte Nej.
– Nem tudom – legyintettem.
A lendület még vitt. Draftban összedobtam egy Benelux túrát, mert az a környék már elég biztonságosnak látszott. De aztán kijött, hogy 1100 kilométer, az nem fér bele az időnkbe. Meg én is képtelen lennék egy újabb éjszakát tervezéssel tölteni. Végül hétfőre hagytuk a döntést. Ha jobb idő lesz, akkor megyünk. Ha marad, vagy rosszabb lesz, akkor várunk egy napot, hátha utána csillapodik. Ha mégsem, akkor nem megyünk sehová.
Reggel ugyanolyan trágya időt mondott a meteorológia, de úgy döntöttünk, hogy mégis elindulunk. Legfeljebb kivárjuk azt a napot odakint. Vagy autózgatunk. Mittudomén. Csak menjünk már valahová.

Szóval ez lett. Egy túra az Érchegység körül. Egy nedves túra.

Prága előtt 50 kilométerrel megjelent egy sötét felhő és leszakadt az ég. Ahogy a meteorológia igérte. A felhőszakadással együtt érkeztünk a városba, pontosabban a város szélére. Ugyanis Prágában hiába van sok kemping, de mindegyik kicsi, az autó tárolása mindenhol problémát okozott. Legalábbis ezt tippelem. Hat kempingnek írtam levelet, hogy tíz napos túrára megyünk, az első és az utolsó napra kellene szállás, meg közte egy autó őrzése. Három helyről nem válaszoltak, az egyik helyről elutasítottak, a másiknál pontosítást kértek, egy kempingből írták csak vissza, hogy minden oké, mehetünk. Álljon itt a nevük (Drusus) , mert szuper jó kemping volt. Igaz, nagyjából a világ végén.
Megérkeztünk. Hanyattestünk. A szobánk a kemping végében lévő vendégházban volt. rajtunk kívül nem lakott ott senki. Az alsó szinten egy hamisítatlan cseh kocsma ivója várt, ahonnan egy biliárdterem nyílt, innen vezetett fel falépcső az emeletre. Mint mondtam, miénk volt az egész. Van egy saját kis sörfőzdéjük, egy pivovarek, melynek a sörét csapolják, de megtaláltuk a picike sörpalackozó részleget is. Mennyország. Ugyan az egész zárva volt, de nekünk volt kulcsunk mindenhez. A recepción egyeztettünk a főnökkel, ihattunk bármit, nyilván nem ingyen, de ráértünk utólag fizetni. Sokkal vidámabban néztünk a jövőbe. Lehet, hogy le fog szakadni holnap/holnapután az ég. De egy ilyen helyen kit érdekel?

Meteorológiát természetesen nem néztünk. Minek? Amikor óráról órára változik még napon belül is az előrejelzés? Ráérünk majd reggel.

Nos, innentől nyugodtan hívhatsz Petrényi Mózes Józsefnek. Az előrejelzés alapvetően nem változott. Kedden is, szerdán is ugyanaz az özönvízszerű tartós eső. Kivéve. A folyamatosan szakadó esőben nyílt egy száraz csatorna. Prága és Usti nad Labem között. Szétvált a tenger.

Villámgyorsan összepakoltunk és már indultunk is. Prágában még szemerkélt az eső, ilyesmi több helyen is előfordult útközben, az esőponyvákat fixen felraktuk, de akkora eső egyszer sem volt, hogy le kellett volna zárnom a goprót. Azaz itt-ott csapkodott, szemerkélt, de ennyi. Megúsztuk. Kvázi szárazon.
Az Elba és a Moldva összefolyásánál, Melniknél a Komoot nagyon durván beszopatott, kerékpárútnak jelzett egy hosszú, durván szintes, földutas dombvidéket, ott elcsesztünk egy csomó időt és energiát. Pedig mindkettőre szükség lett volna, hiszen 142 kilométerre jött ki a táv (a prágai kempingek elutasításai miatt), a foglalt szállásra meg este kilencig oda kellett érnünk. (Igen, foglalt szállás. Usti nad Labemben nem volt semmi értelmes sátras lehetőség, oda foglaltam. Máshová már nem.) Tetézte a helyzetet, hogy a folyamatos reflux kikezdte a torkomat és vagy begyulladt, vagy csak kisebesedett, mindenesetre nyelni már nem igazán tudtam. Igyekeztem nedvesen tartani, reggel/este fájdalomcsillapító, ekkor tudtam enni. Végül negyed tízre érkeztünk meg, soványmalacvágtában. Azaz alig álltunk meg, hiába hívogattak a barátságosabbnál barátságosabb útszéli kocsmák az olcsó és nagyon finom sörökkel. Még az esti bevásárlást is elengedtük. A belvárosból felhívtam a hapsit, rugalmas volt, megvárt, sőt, a hűtőből még adott négy sört is. Az volt a vacsoránk.
Szerencsére folyadékot tudtam nyelni.

A következő napon enyhült az eső. Csehországban továbbra is nagy zuhék maradtak, a csatorna pedig bezáródott (a fáraó harci szekereire, ugye), de Szászországban egészen elfogadható mértékű lett a csapadék. Bad Schandaunál kaptunk egy nagyobb esőt, el kellett pakolnom a külső mikrofont is, aztán Königsteinnél megint, de ennyivel megúsztuk. A drezdai kempinget persze lekéstük, a recepció 19:00-kor bezárt. Ez elméletileg nem baj, felverjük a sátrat és reggel rendezzük a papírmunkát, csak éppen a zuhanyzó zsetonnal működött és nagyon kellemetlen volt egy szál semmiben szembesülni azzal, hogy nem csak a meleg víz fizetős, hanem úgy általában a víz is.
Reggel közepesen erős eső fogadott. Bebújtunk egy kuckóba, reggeliztünk, pakolásztunk. Az időjárás nem igazán változott, eső itt, eső ott, nem túl erősek és leginkább a szerencsén múlt, mennyire ázunk el.
Már ha elindulunk. Este már pedzegettem, a reggelinél pedig letisztáztuk. Kész, eddig jöttünk. A torkomról még mindig nem derült ki, hogy egyszerűen csak egy seb, vagy baktériumfertőzés. Ha az utóbbi, akkor minél hamarabb menni kellene haza, mert idekint nem szerzek antibiotikumot. Elméletileg még 2,5 napig tart a civilizáció, Erfurt után majdhogynem néptelen terepen megyünk egészen As városáig. Viszont ha baci lesz, akkor Erfurtból a visszaút már 300€ vonaton, ami nem kevés. Emellett pedig el kellett ismernem, hogy nem jártam el kellő gondossággal a tervezés során. Apróságok, de összeadódnak: egy picit hosszabb táv, picit nagyobb szintekkel, picit nehezebb bringákkal, pont elég ahhoz, hogy elvegye a túra élvezetét. Ha sietni kell, akkor nincs idő megállni, nincs idő semmire. Ráadásul mindez egy kellemetlen dombvidéken, ahol csak mászunk és mászunk, gyakorlatilag a semmiért. Az utolsó napok már izgalmasabbak voltak, de még nekem is extrém távok születtek, nemhogy Nejnek. Ha élvezni is akarjuk a túrát, akkor maradunk Drezdában és innen csillagtúrázgatunk, majd vonattal visszautazunk Prágába. Sietni nem érdemes, orvoshoz úgyis csak hétfőn tudok eljutni, ráérünk maradni vasárnapig.
Ez is lett. Lendületből átköltöztünk egy másik, egy sokkal jobb kempingbe, lent az Elba mellett. Útközben benéztünk a főpályaudvarra. Hát, ember, ez több, mint botrány. Én csak most szembesültem azzal, hogy a vonaton történő bringaszállítás menyire nem működik Európában. Pontosabban, az már gyanúra adott okot, hogy amikor egy nyári osztrák túrára két hónappal korábban megvettem a bringás vonatjegyet, a pénztáros csajszi megjegyezte, hogy arra a vonatra ez volt az utolsó. Két hónappal előre. Hétköznap délelőttre. Mint kiderült, a vonat 5 bringát tudott összesen szállítani, a célpont meg népszerű hely. Itt, Drezdában ugyanebbe futottunk bele, a pénztáros csajszi kategorikusan elutasította, hogy egyáltalán esélyünk lenne bringajegyre, aztán amikor elmondtam neki, hogy két nappal később kell egy konkrét vonatra, akkor ragyogott fel a tekintete, miszerint borzalmas mákunk van, arra pont van két jegy Drezdától Prágáig. Elképesztő. (Hogy hogyan jövök vissza a fentebb említett túráról, egyelőre fogalmam sincs, hiszen nem fix a visszatérés dátuma, nem tudom előre megvenni a jegyet, applikációból nem lehet sehol nemzetközi bringás jegyet venni, a vonaton meg szintén csak öt bringahely van. Odáig jutottam, hogy a biztonság kedvéért megterveztem, hogy hazatekerek. 5-600 kilométer az 1000 kilométeres túra után, mi az?)
A pályaudvari kaland után (röpke másfél óra) pedig nagyon ráértünk. Amíg araszoltunk az új kempingbe, az összes zuhégyanús esetben behúzódtunk az aktuális kocsmába. Dafke nem hagytunk ki egyet sem. Bepótoltuk a cseh szigort, igaz, jóval drágább sörből. A reci délután háromkor nyitott, ráértünk. Felállítottuk a tábort, berendezkedtünk, megvacsoráztunk. Majd mentünk egy kört Pirnába, mert az Elba jó hely, Pirna meg szép.

A következő napon pedig araszoltunk még egy adagot az Elbradwegen.

Egy kis térképészkedés. Létezik egy Eurovelo7, alias Sun Route útvonal, ez végigtekereg Máltától egészen a Nordkappig, 7600 kilométeren keresztül. Mi tulajdonképpen végig ezen az úton bringáztunk, eltekintve attól a szerencsétlen melniki kalandtól.
És emellett létezik egy Elbradweg kerékpáros útvonal is. Ez sem kicsi, 1300 kilométer. Csehországból, gyakorlatilag a Szudétákból (Óriás-hegység) indul, ahonnan az Elba is, és végigtekereg mellette, egészen a Balti-tengerig. A kettő között jelentős átfedés van, Prága és Wittemberg között ugyanazon az útvonalon halad mindkettő. (Igen, tudom, Prágában nincs Elba, csakhogy a város előtt kettéágazik az Elbradweg, az egyik ága megy az Elba mellett, a másik átvált Prágára és a Moldva mellett megy Melnikig, a két folyó összefolyásáig.) Mi a túránk során a Prága – Meissen szakaszt tettük meg, mely mindkét kerékpárúton rajta van.

Szóval ott jártam, hogy eltekertünk a bal parton Meissenig, majd hazatekertünk a jobb parton a kempingig, Radebeulban pedig útbaejtettük a Karl May féle indiánmúzeumot, mert bár gyerekkorunkban már mindketten jártunk ott, de együtt még nem. Ez már igazi nyári nap volt, vékony póló, vékony nadrág, meleg idő. A hírek szerint Magyarországon pedig felhőszakadások, halálos villámárvizek.
A következő napon szedtük a sátorfánkat. Drezda vasútállomás, egy utolsó bringázás az Elba mellett, Drezda belvárosa, végül egy utolsó sörözés az állomás melletti kioszkban a Prága utcában. Vigyorogtam, mert úgy kalkuláltunk, hogy a következő sörözés meg egy prágai kioszkban lesz az ottani állomás melletti Vencel téren.

A vonat… hát, volt, amikor elszürkült a tekintetem. Korán érkeztünk, még éppen láttuk a két órával korábbi prágai járatot. Ez magyar vonat volt, Budapestig ment. Kerékpárszállító kocsi nem volt rajta. A fiúk/lányok úgy oldották meg, hogy az első osztályon megvettek egy egész kupét, két székre leültek, a velük szemben lévő ülésekre meg feltették a két bringát. A textilhuzatos székekre. A koszos-sáros bringát. És ez volt a normális, a vonatkisérők még segítettek is nekik. Őrület. Ezek után nem számítottam semmi jóra, végül a marhakampók még jól is estek, persze nem akkor, amikor fel kellett rakni rájuk a dögnehéz bicókat azon a nyomorult szűk helyen. Na mindegy, megvolt.

Prágában szakadt az eső. Sóhaj. Felszereltük a bringákra az esővédelmet. Erre elállt az eső. Elindultunk. Kisütött a nap. Sóhaj. Átöltöztünk. A Vencel téren megszűntek a kioszkok és bár volt olyan tervünk, miszerint iszunk valahol egy sört, de Prága olyan szinten esett el, hogy a hatalmas tömegben már az is bravúr volt, hogy a megpakolt bringákkal kijutottunk a belvárosból. Viszont minden más tök jó volt a városban. A túragps úttalan utakon vezetett ki, olyan helyeken jártunk, hogy csak pislogtunk. Volt valami hatalmas park, tavakkal, körülötte egy lakótelep, (Stodúlky vagy Luziny), a népek pedig kint nyüzsögtek a zöldben, hatalmas élet volt. Az egyik játszótéren megláttam, hogy aputestű férfiak műanyagpoharas sörrel a kezükben lökdösik a gyerekeket a hintán, ebből gyorsan levontam a következtetést, miszerint valahol sörkimérés van, nos, volt is, és nincs is jobb lezárás ehhez az íráshoz, mint hogy mindenkinek az egészségére.

Ez pedig a kapcsolódó kollekció a Komoot-on.