Sokáig egyáltalán nem is akartam írni erről az egészről. Ahogy számítottam rá, már a vízcsapból is a választás, illetve a váratlanul nagy vereség elemzése folyik, nem kevés sárdobálással. Ebbe nem akarok beleszállni.
Mivel ez egy privát blog, inkább arról írnék, mit tervezek a továbbiakban.
Először is, lecseréltem a mottót.

Nem tudom, mennyire közismert, miszerint a vadászok, miután elejtették a vadat és levágták a fejét, elássák a koponyát egy-másfél évre, hogy a férgek lezabálják róla a húst és a végén a koponya csontig letisztulva kerüljön elő?

Nos, túl sokat nem vártam a választástól, de ezt írtam is. A maximális reményem az volt, hogy talán elindulnak változások, abba az irányba, hogy ha az én életemben még csak enyhén, de a gyerekeim/unokáim életében jelentősen civilizáltabbá válik az ország. A választás ezt a reményt gyilkolta le, zúzta porrá. Nem akarom az ellenzéket ekézni, tisztán látszik, hogy ők itt csak statiszták. Rákosi népe, Kádár népe után Orbánnak sikerült belelépnie a rossz hagyományok láncába és most már övé ez a nép. Övé is marad. Vége is úgy lesz, mint a korábbi rendszereknek: történik valami nagy külső változás, esetleg gazdaságilag vállalhatatlanul földbeáll az ország. Hogy ez mikor lesz, nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy utána sikerül-e kilépnünk a körből.

Ezzel kapcsolatban talán érdemes elgondolkodni, hogy a velünk együtt indult országok hogyan úszták meg? Hiszen a szándék mindenhol felmerült arra, hogy polgári demokráciának álcázva visszajöjjön az autokratikus szocialista állam, lásd a cseheknél Babiš, a szlovákoknál Mečiar, illetve Fico, a lengyeleknél pedig a Kaczyński testvérek. Nyilván nem én fogom megtalálni a választ, de ez az írás elgondolkodtató.

Jó. Hogyan tovább? Számomra itt mérgezett a levegő, az arrogancia, a tömény hazugság, a gátlástalan propaganda fizikai fájdalmat okoz, arról nem is beszélve, hogy csak idő kérdése és ellenségnek leszek minősítve. Viszont hatvan felé közeledve már annak sem látom értelmét, hogy külföldre, élhetőbb országba költözzek és kezdjek mindent nulláról. A gyerekeim életébe nem akarok beleszólni, ők döntik el, hogy mi lesz nekik a jó. Nyilván beszélgetünk és mivel életem egyharmadát már egy hasonlóan reménytelen rendszerben éltem le, tudok róla mesélni, hogy milyen érzés is ez. De szó sincs arról, hogy rugdosnám őket kifelé.
Az összes tényleges akcióm kimerül abban, hogy elkezdtem átstrukturálni a megtakarításainkat, növelem a portfólióban az eurós hányadot, illetve elkezdtem keresni a lehetőséget, hogy ebből valamennyit külföldi bankszámlán tároljak.
Ezen kívül pedig marad a belső emigráció. Év elején még csak vicceltem vele, mostanra komolyabb jelentése lett. Akkor azt mondtam, hogy nem okoskodni kell, hanem kerékpározni. Ha mindent tönkretettek az életünkben, akkor meg kell keresni azt a kicsit, amit nem teljesen sikerült.
Valamikor azt mondtam volna, hogy ott vannak a könyvek,

  • Olvass! Az olvasás kellemes, hasznos, olcsó szórakozás!
    Gazdálkodj Okosan
  • de mára megváltozott a véleményem. Okos könyveket olvasva csak bosszant a kontraszt. Végül tényleg csak a csavargás maradt. Felszórni a cuccot a kerékpárra, esetleg kajakra, aztán irány az út, az erdők, a folyók.
    Elképesztő, mennyire ki tudja takarítani az ember fejét egy magányos tekerés, vagy evezés.

    [PS]
    Ez alatt az írás alatt kivételesen letiltottam a kommentelést. Nem vagyok abban az állapotban, hogy kulturáltan tudjak kezelni agitáció jellegű hozzászólásokat.