Fiatalabb koromban, amikor még misztikumra hajlamosabban gondolkodtam, bevezettem egy fogalmat: a tárgyak napja. Ez az a nap, amikor minden félresikerül, leverem, kiesik a kezemből, megkarcol, megszúr, megbotlok benne, kilöttyen a kávé, defektet kap a bringa. Teljesen olyan, mintha valami felsőbb hatalom feltüzelte volna a körülöttem lévő tárgyakat, hogy fogjanak össze és tegyék tönkre a napomat.

A fogalom beleépült a gondolkodásomba, a mai napig használom a kifejezést. Pedig ma már tudom, hogy nem erről van szó. A kulcs a fáradtság, a dekoncentráltság és az ingerlékenység. Ha csak nagyjából figyelek oda, hogyan teszek le valamit, lehet, hogy pár milliméterrel arrébb kerül a megszokott helyétől, a mozgásomra is csak nagyjából figyelek, nem ott jár az agyam, aztán leverem. És mivel ingerlékeny vagyok, nem teszem túl magamat egyből rajta, hanem csak gyűjtöm az apró frusztrációkat. Így épül fel a tárgyak napja.

Jó kérdés, hogy miért használom, ha tudom, hogy nem igaz? Nos, azért, mert remek indikátor. Amikor beugrik, hogy már megint a tárgyak napja van, tudom, hogy nem, nem misztika, nem, nem összeesküvés. egyszerűen csak sürgősen pihennem kell.