Budapest – Nagybörzsöny
2021.06.11; péntek
Még nem indultam el, még csak a kavarások.
Az eredeti terv szerint Párkánynál átmegyek a szlovákokhoz és Letkésnél jövök vissza. Ha ez nem működne, akkor buknám a dobogókői mászást, hiszen Szob felé egyszerűbb a Duna bal partján felmenni.
Igenám, de ehhez kell két dolog:
– A szlovákok elfogadják a védettségi igazolványunkat.
– Legyen angol nyelvú oltási igazolványom is.
Egyik sem akart összejönni.
Felhívtam a körzeti dokit.
– Kellene angol nyelvű oltási igazolvány.
– Én nem adok olyat.
– De hát… Önnek adnia kell. Miért nem ad?
– Mert az oltásért az vállalja a felelősséget, aki beadta. Én nem fogom.
Erre nem igazán tudtam mit mondani. A sajtóban mindenhol arról volt szó, hogy vagy az oltási pont, vagy a körzeti doki. Az oltási pontot képtelenség volt elérni, a doki legalább felvette a telefont.
Nekiálltam nyomozni. Végül megtaláltam ezt. Végre, valami információ. Ha meggebedek sem értem, miért kell mindennel ennyire titkolózni, de ez már valami volt.
Elmentem. Megvolt 5 perc alatt. (Meg másfél óra bringázás.)
Jó. Nézzük, hogyan áll Szlovákia?
Eredetileg megállapodtak velünk, hogy elfogadják a védettségi igazolást. Aztán rájöttek, hogy szart sem ér. Visszavonták. Aztán elgondolkodtak. Az idő meg közben ment. Én meg rágtam a kefét. Aztán az utolsó pillanatban, szerdán jött a hír.
Szuper. Mehetek Visegrád felé.
Nem, még mindig nem pattantam nyeregbe. Igértem, megírom, mi a baj az esőhuzattal.
Leginkább az, hogy a németek valahogy, valami fatális véletlen folytán nem maxolták ki a precizitást. Van ez a Vaude táskarendszer. Szépen kitalálták, könnyen össze lehet rakni, szét lehet szedni, sok cucc fér bele, szóval oké. Csak hát nem vízálló, kell rá esőhuzat. És itt valami megbicsaklott. A huzat pont akkora, hogy éppenhogy ráfér a normál pakolású táskára. Igenám, de a táskán kívül vannak gumipántok, hevederek, azért, hogy a táskákra kívülről is rá lehessen rögzíteni bármit: sátrat, matracot, esőkabátot. Viszont ha ide bármit, akár csak a sátorvasakat is felrakom, az esőhuzat kicsi lesz. Nem tudom alul rendesen beakasztani, állandóan kiakad, felcsúszik, azaz esőben beázik a zsákok alja. Az egészet meg lehetett volna oldani úgy, hogy nagyobbra méretezik a huzatot, az egészet meg egy madzaggal össze lehetne húzni. (Madzag van, de a méret sajnos pontos.)
Eddig azt csináltuk, hogy raktam be két pókot és ezekkel odafogattam a táskák aljához a huzatot. A megoldás működött, de nagyon-nagyon megnehezítette az életet. Levenni/felrakni a huzatot hosszú kínszenvedés volt. A katasztrófa Hainburgnál következett be: a pók kiakadt, a lánckerék-koszorú meg bedarálta. Egy órán keresztül műtöttem, mire minden darabot kipiszkáltam a lánckerekek közül.
Most egyszerűsödött a helyzet, nem vittem sátrat/hálózsákot/matracot, nem szereltem a táskákra kívülről semmit. Persze a tesztre így is szükség volt, ne élesben derüljön már ki, hogy így is felcsúsznak a sarkok.
És akkor most már elindultunk.
Az út nagy része nem tartogatott meglepetéseket. Dobogókőn keresztül jártunk már Esztergomban, ráadásul pont ilyen megpakolt túrabringával.
Római part. Négy fűkasza, egy szippantós autó közvetlenül a kocsma mellett. Nem túl pihentető.
Sörológia. Az első 25-km-es pihenő pont egy kocsma mellé esett. Micsoda véletlen. Na jó, intelligens tervezés.
Csobánka és Pilisszentkereszt között lokális. de heves felhőszakadás. Éreztem én, hogy nem nekem való ez az esőhatáron történő lavírozás. Valahogy mindig magamra rántom az esőfelhőket.
Nézd meg. A két viharfelhő északról csúszott le dél felé, én meg ferdén át rajtuk Budapestről Esztergom felé. Nagy elázás lett belőle.
Pilisszentkeresztnél csuronvíz, de totál, csöpögött belőlem a víz, a Kétbükkfa-nyeregben viszont már tök száraz voltam. Hülye egy idő van. A bringásruha ellenben jól vizsgázott. Hiába áztam be csontig, félóra múlva teljesen megszáradtam.
A letkési határ előtt másfél kilométerrel tábla, a határ zárva. Kis híján magam alá csináltam. Innen vissza Esztergomba, aztán Szob, majd újra fel Nagybörzsöny… na ne. 10 km helyett 50. 80 km fölött nem mindegy.
Aztán simán átjöttem. Mint ahogy Párkánynál is. Azt hiszem, nem kicsit spiláztam túl ezt az ‘angol oltási könyv, szlovák beengedés’ témát.
Nagybörzsöny nem adja könnyen magát. Ahogy lefordultam a főútról a bekötő útra, rögtön 80 méter szint, 16%-os emelkedővel. Ez volt az utolsó négy kilométer. Váratlan meglepetés. Utána már csak azért szurkoltam, hogy ne zúgjunk be a faluba, mert semmi kedvem sem lesz holnap megint visszamászni. Na, mit saccolsz?
Holnap rögtön egy akkora mászással fogok kezdeni, hogy kiköpöm a reggelit. És ettől még csak durvább lesz. Csavargás a Börzsönyben, időnként puha földutakon, őrült meredek mászásokkal. Egy fullra pakolt bringával.
Komfortzóna, az.
Az intelligens sörözés eddig bukta. Három pihenőből kettő kocsmánál, induláskor nem volt otthon más, csak alkoholos sör, nem is tudtam mást pakolni. (Az előző végiggondolást és írást az indulás előtti estén követtem el, akkor már nem volt időm bevásárolni hozzá.)
De a holnap, az már más lesz. Kocsma például az egész útvonalon nem lesz. Holnapra vettem négy gyümölcsöst, reggelire egy alkoholmentest, estére két normált.
A süllyedő sörhajó megkapta a kegyelemdöfést.
Letámasztottam a bringát a szálláson a terasz mellé.
– Igyunk egy pálinkát – javasolta a házibácsi.
– Köszönöm, de nekem most teljesen ki van száradva a szám, nem esne jól.
– Akkor megmutatom a szobádat. Ez lesz az.
– Tökéletes.
– Akkor igyunk egy pálinkát.
– Na jó, megdumáltál.
Hörp.
– Remélem, nem haragszol, hogy letegeztelek? Én már 84 éves vagyok, te meg olyan 40 körül lehetsz.
– Ehe. 57.
– Akkor erre igyunk!
Elvoltunk. A házigazda közben mesélt a faluról, sztorizgatott a munkájáról (erdész volt), jól telt az idő. Végül csak felálltam, mert zuhanyoznom kellett, aksikat töltögetni, vacsorázni, illetve felkészülni a holnapi napra.
Kaptam két liter hideg teát. Az életemet mentették meg vele. Meleg is van, a terep is szintes, általában nagyon szomjas vagyok, amikor megérkezem. Most például konkrétan 7 sörszerűséggel a táskámban érkeztem meg, ebből minimum hármat meg kell spórolnom holnap délelőttre. Ha nem lett volna tea, nagyon hülyén éreztem volna magamat. Talán még vizet is ittam volna.
A szoba egyébként kifejezetten jó. Külön leválasztott szárnyban van, saját vizes blokk, hűtőszekrény, fagyasztó, mikró, kávéfőző. Dupla ágy, két fotelággyal. Ez is olyan nagymama szobája tipus.
A falon egy érdekes festmény. (Fametszet?) Millet Angélusa, hortobágyi magyar változatban.
A háznál van egy hatalmas bernáthegyi. Imádom. Veszprémben a Betekints csárdában volt egy, állandóan az asztalok között mászkált és megette a neki vetett kaját. Nem tudom, volt-e benne szándékosság, de bűn rosszul főztek, Bernátnak mindig jutott elegendő étel.
A pillanat, amikor eldöntöd, hogy mész aludni. Hiszen még úgy húznád az időt. Mert most éppen jó, nagyon jó. Kellemes fáradtság, nem kicsi büszkeség, hiszen nézzétek, mit csináltam. Ellenben ha lefekszem, akkor elnyom az álom, a következő pillanatban felébredek, kora reggel van és indul újra a tüdőkiköpő mászás.
Recent Comments