Nem, most nem a szombati napra gondolok, amikor egy izmos bakancsbejárató túra után, az éppen lecsendesülő esőben, kiültünk a kerti tűzrakó hely mellé és csurdítás közben elpusztítottunk egy csomót a címben említett jószágból.

Szóval, nem. Ez egy asszociációs dolog. Méghozzá makacs.
Arról van szó, hogy amikor a 31-es úton bringázok, mindig beindul a fejemben Berki Tamás örökzöld dala, a Mende-Sülysáp blues. Jelzem, indulhat is, ezen a környéken annyira borzalmasan szar az út, hogy az már szégyen. Miközben durván erős a forgalom, mely folyamatosan beletol a gödrökbe. Tipikus blues hangulat.
Viszont ha már elindult ez a zene, utána jön a többi is. Erről a lemezről. Ugyanis ezen hallottam először Berki Tamást. Ha pedig beindult a lemez, előbb-utóbb jön a nagyon nagy kedvenc, a Palack-dal a Rodeótól. Aztán az marad is.

Most például 113 kilométeren keresztül.