Nem tudok eladni. És vásárolni sem.

Ezen nincs mit fényezni, tudom magamról. Imádok piacokon lófrálni, nézegetni az embereket, de soha nem veszek semmit, mert ahhoz alkudni kellene, azt meg nem tudok.

Egyetlenegyszer sikerült. Isztambulban, a bazárban. Nej valami sálat akart venni, a pénz meg nálam volt és fizetés előtt a csajszi valami hülyeséggel annyira feldühített, hogy gátlástalanul ordítani kezdtem vele, aztán a lányommal, végül bejött a képbe a kereskedő is, na ő kapta a legnagyobb adagot, ijedtében el is engedett vagy 50%-ot.

Akkor fenyőfa. Hogyan vásárol fenyőfát az Igazi Férfi? Végignézi a választékot. Csóválja a fejét. Ej! Naa! Hát nincs itt egy jó fa sem? Odajön az eladó. Van maguknak jó fájuk is, vagy csak ilyen nyomorékok? Kikérem magamnak! Hát, kérje. Viszlát. Aztán az Igazi Férfi elmegy még vagy négy helyre, mindenhol leszólja a választékot. Majd visszamegy az elsőhöz. Mennyiért adja ezt a szart? Nem mondja? Ez még viccnek is durva. Viszlát. Félóra múlva visszamegy, megajánlja az ár felét. Aztán megegyeznek 75% körül.

Hogyan vásárolok fenyőfát én?

– Elnézést – fordultam az eladóhoz – Mi a színkód?
– A sárga 12e. A rózsaszín 15e. A piros 25e. A narancssárga 35e.
– Köszönön. Akkor szétnézek.

Szétnéztem.

– Legyen kedves, jöjjön. Választottam.
– Melyik lesz az?
– Ez a sárga.
– Hmm, nagyon jó fát talált.
– Igyekeztem.
– Úgy értem, túl jó fát talált. Ennek rózsaszínnek kellett volna lennie.
– Lehet. De sárga.
– Igen… igen, de nem értem.

Becsomagoltuk.

– Mennyi lesz?
– 14e.
– De hát ez sárga…?
– Inkább rózsaszín.
– Na jó, rendben. Tessék.
– Köszönöm. Boldog Ünnepeket!
– Magának is!

És hazafelé már azon filóztam az autóban, hogy milyen jó üzletet csináltam, hiszen rózsaszín kategóriába eső fenyőfát vásároltam ezer forinttal a kategória ára alatt. Miközben valójában az árus alkudta fel az árat 2e forinttal.