Megfelel?

Megfelelési kényszer. Az egyik legnagyobb átok. Alig tudok olyan embert mondani a környezetemben, aki nem érintett. Erre épül Aronson teljes munkássága, de mondhatnám azt is, hogy ez vezérli a társadalmunkat többezer éve. Az a kevés ember, aki át tud lépni rajta, olyan szupererő birtokosa lesz, amellyel ujja köré csavarhatja az egész társadalmat.

Jó lenne kilépni belőle. Még ha nem is akarjuk ujjunk köré csavarni a XVIII. kerületet, de legalább érjük már el azt, hogy minket se csavarjon más az ujja köré.

Először is, meg kell öregedni. Bocs, de máshogy nem megy. Amíg fiatal vagy, gyors megoldásokban gondolkozol, gyors analízisben, gyors akciókban. Egyszerűen a korral fog megjönni az érzék, hogy hogyan tudsz átalakulni lassú folyamatok révén is. Meg hát, nem csak a kor: elvetted életed szerelmét, nyúzzátok egymás idegeit 20-30 éve, születtek gyerekeitek, mindannyian szuperek, de elképesztően őrületbekergetőek is egyben, szóval a normális üzemmenet, csak éppen lassan, szinte észrevehetetlenül egy másik világnézeti pozícióba sodródsz. Valahogy elpárolog az a 10-20 évvel korábbi radikalizmus. Megjelennek a lassú folyamatok is.

Ez a legjobb időszak leszámolni a megfelelési kényszerrel. Mi is kell hozzá? Hogy kialakuljon az integritásod. Legyenek elveid. Tudjad, mi a jó, mi a rossz, és mennyire vagy hajlandó elmenni akár az egyik, akár a másik irányba. Ezt nem csinálom meg, bocs haver, de nekem ez már nem fér bele. Miért is nem? Hiszen egy csomó pénzt hozna. De nem fér bele az integritásomba. Mert pl. egy csomó embert kellene hozzá átvernem.

Innentől már csak egy lépésre vagy a megoldástól. A külvilággal szembeni megfelelési kényszert kell átforgatnod a saját integritásoddal szembeni megfelelés irányába.

Igen, mondhatod, hogy mit érsz vele? Az integritásodat jó eséllyel már a megfelelési kényszer hozta létre. Hiszen azt fogod jónak tartani, amit a környezeted is jónak tart.
Biztos?
Ne hülyéskedj már. Az integritás pont arról szól, hogy ha az elveid ellentmondanak a környezeted elveinek, akkor is a tieid élveznek elsőbbséget. Nem kell állandóan vitáznod mindenkivel, de ragaszkodnod kell magadhoz. Akár kemény belső viták során is.

Jó. Senki másnak nem akarsz megfelelni, csak a saját integritásodnak, azaz a saját elvi rendszerednek. Oké. Hol veszed észre a különbséget? Hol látod, hogy jobb magadnak megfelelni, mint a külvilágnak? Óh, egyáltalán nem bonyolult. Egyszerűen képzelj el egy szituációt – ezret is el lehetne – amikor úgy voltál korrekt egy szituációban, hogy a másikban fel sem merült, hogy te korrekt voltál, vagy lehettél volna más is. Amikor leszarod, mit gondol rólad a külvilág egy szituációban… de te tudod, hogy korrekt voltál, akkor magadnak, az integritásodnak feleltél meg, nem pedig mások elvárásainak. A külső világ… egyszerűen nem számít. Az sem számít, hogy tudta-e, hogy korrekt voltál és megdícsért, vagy meg kellett volna dicsérnie ezért. Te magad dicséred meg magadat. Kell ennél nagyobb elismerés?