Amikor máshogy alakulnak a dolgok

Pedig olyan jól indult.

Öcsém és sógornőm a Balcsin nyaraltak – igen, október végén – majd hazafelé beugrottak hozzánk egy laza hétvégére. Az erővonalak szigorúan kulmináltak, fiamék söre ezen a hétvégén vált ihatóvá és éppen esedékes is volt egy sörözgetés a lányom hapsijával, hát vonjunk össze mindent egy estére.
Szombat reggel bringára pattantunk, négyen eltekertünk a Római-partra. Szolíd sör, jó fokhagymás kolbász.

Aztán a pesti oldalon vissza, a Lágymányosi hídnál makacsul tovább egyenesen, irány Csepel.
Rizmájer. Sör. Sörök. Hambucik.

Aztán felettébb vidáman haza.

Az idő… ilyen egyszerűen nincs. Délután ötkor kiültünk a teraszra. Egy szál pólóban. A sütóben gyorsan megsült a hurkakolbász, közben sörözgettünk, dumáltunk, röhögcséltünk. Aztán befutott mindenki. Pálinka. Vacsora. Végül ünnepélyes sörbontás. Barna azon aggódott, lesz-e benne elég szénsav… erre a holdba lőtte a kupakot a friss sör. Jó lesz.
Utána bevonultunk a lakásba. A fiatalok dartsoztak, a csajok és öcsém az új órájuk fitnessz adatait tekintették át a médiacenter gépen, én a fényképeket dolgoztam fel, a háttérben Alvin ordította ki magából a világfájdalmát, Gergő meg is jegyezte, hogy micsoda kocsmahangulat, pont illik a dartshoz, szóval minden együtt volt ahhoz, hogy egyre vidámabb, egyre elhajlóbb buli legyen… amikor Alvin mellett elkezdett üvölteni a riasztó is. Este kilenckor. Egyelőre csak a lakásban, csak hát az sem egy öröm. Mindkét kezelőpanel megbénult, szószerint se kép, se reagálás. Csak sivítás.
Felhívtam a riasztószerelőt.
– Hallja ezt a hangot? Baj van.
– Hát, izé, kössék ki a dobozban a vezetéket.
– Jó lesz?
– Jó.
– A sziréna nem fog beindulni odakint?
– Lehetséges.
– Hjaj. Akkor mit csináljak?
– Húzza le a sarut a sziréna akkumulátoráról.
– Nem lesz baj?
– Nem.

Magas létra le a padlásról. Mert a sziréna kurva magasan van. Fejlámpa. Mert sötét van. Csavarhúzók. Sziréna. Bakker. Az a rohadék dizájn: valami műanyag borítás, melyet valahogy le kell pattintani egy varázsmozdulattal, megnyomni valahol és lepattan, de ha nem tudod, hogy hol, akkor megette a fene. Végül addig nyomkodtam, amíg le nem esett az egész. Mind az öt tiplivel. Azaz szétpattintanom nem sikerült, de letépnem igen. Persze odabent meg visított ez a szar, mintha nyúznák.
Kijött öcsém. Ő végülis jómunkásember, meg nálam jobban is ért minden ilyesmihez, felmászott a létrára. Kinyitotta a dobozt. Fasza. Volt benne egy alumíniumdoboz. Azt is szét kellene szednünk. Öcsém elkezdte szétcsavarozni. A sziréna felüvöltött. 120 decibellel. Kis híján hátraborította a létrát.
Berohantam. Ordítva hívtam a távfelügyeletet.
– Azonnal kapcsolják ki a riasztónkat!
– Dehát nem tudjuk!
– Mi se!
– A panelen kapcsolják ki!
– A panel meghalt!
– Akkor nyugodjanak békében.
A sziréna meg üvöltött odakint. 120 decibellel. Éjjel fél tízkor.
Hívtam a szerelőt. A ház elől.
– Hallja!
– Jézus, persze!
– Akkor mi a faszt csináljak?
– Mit csináltak eddig?
– Amit mondott. Megpróbáltuk szétszedni a szirénát.
– Ja, akkor jó.
– Mi jó?!
– Akkor szirénáznia kell.
– Ezt nem tudta volna korábban mondani?
– Szombat este van. Buliban vagyok.
– Oké. Mi a faszt csináljunk most?
– Szirénázás közben szereljék szét. Húzzák le az akkumulátor kábelét.
– El fog hallgatni?
– Nem.
– Ne basszon már!
– Még el kell vágnia a piros vezetéket.
– Biztos? Mint egy James Bond filmben?
– Biztos.
– Utána?
– Utána szedjék szét a biztosítő vezérlőközpontját is és húzzák le a vezetéket.
– Melyiket?
– Meg fogják látni.
– Biztos?
– Biztos.

Kisétáltam az öcsémhez. A riasztó éppen elunta a szirénázást.
– Csavarjuk szét.
– Visítani fog.
– Az a jó. Le kell tépni. Aztán lehúzni a kábelt. Majd elvágni a pirosat.
– A faszom. Mi sípol?
– Hát, izé… tényleg, mi sípol?

Jé, a kezelőpanel. Csak egy erős kés kellett és szétfeszegettük. Mind a kettőt. Egy apró mozdulat és már le is vettük az áramot a belső hangszóróról.
– Te, mi ez?
– Csend. Emlékszel, egyszer volt ilyen is.
– Bassza meg, megcsináltuk.
– Meg, a kurva életbe.

Csak éppen a bulinak lett vége. Lesétáltunk a nappaliba. Mindenki ott ült, lekókadva a kanapén, a fotelokban. Csend. Nem szólt a zene. Felkapcsolták a lámpát. Mint buli után, amikor mindenkinek haza kell mennie. Biztos fel lehetett volna támasztani az estét, de én leginkább csak belerúgtam mindenbe, annyira dühös voltam.
Aztán csak feltámadt valami, beindult némi darts, ittunk pálinkát is, sőt, voltak nagy röhögések is, lányom rendszeresen bekapcsolódott a tengerentúlról, szóval végülis nem lett rossz, de bőven több volt az estében.