Évadzáró Tiszafüreden

Mondhatni szokásosan. A társaság zöme októberben zárja a kajakos szezont, pár éve már mi is. Tiszafürednél meg nincs jobb hely évet zárni.

Csak éppen…

Leutazás
2019.10.03; csütörtök

Hulla vagyok. Ha lenne kedvem a hülye szóviccekhez, akkor azt is írhatnám, hogy le vagyok hullázva. A meló is, meg az élet is, így együtt. És még csak most, októberben fognak a dolgok igazán bedurvulni.
Egy pihengetős, relaxációs evezgetés a nyugodt, őszi Tisza-tavon pont jól esett volna.
Ehelyett?

Igen, megint szar idő. Megint harc. Megint küzdelem az elemekkel. Mint ebben az egész tetves évben minden megmozdulásunk alkalmával. Mely küzdelmek már a nyár végére kiszedtek mindent belőlem.
Nézd meg a fenti képernyőmentést. Eső. 10 fok, mely 5-nek érződik. A szél 32 km/h sebességű, bár a Windy app pontosít: 25-ös szél, 42-es széllökésekkel. Igaz, mindez Budapesten, de reggel, a front pedig vonul kelet felé.
A Tavihar szerint egy kivételével minden tavunkon tilos hajózni, kettes viharjelzés van. Ugyan pont a Tisza-tavon csak egyes, de ugye arra megy a front.
Hosszabb távon a péntek tűrhető lesz, a szombat és a vasárnap viszont katasztrofális.
Ide megyünk le pihenni. Kikapcsolódni.
Csütörtök délután közel voltunk hozzá, hogy lemondjuk. Csak hát ez egyben társasági esemény is, másfelől ha itthon maradunk, tutira elkezdek dolgozni. Annál meg még a szélviharban küzdés is jobb.
Reggel még meló, aztán rohanás Harasztiba a kajakért, aztán meló, aztán pakolás, aztán meló, aztán egy gyors ebéd, majd meló. Nej úgy ért haza, hogy még bőszen szkájpoltunk egy kisebb csapattal. Aztán pakoltunk.

De a kapkodásnak meglett az eredménye, sikerült viszonylag korán elindulnunk. Huh, megússzuk a nagy dugókat az M3-ason.
Hatvannál egy órát álltunk valami dugóban. Fogalmam sincs, mi lehetett. Olyan váratlanul szűnt meg, ahogy jött, nem láttunk semmit, ami indokolta volna az egy órányi araszolást.
Füzesabonynál telefonáltak ránk a kemping recepcióból, hogy hol vagyunk? Máskor ilyenkor már mindig lent vagyunk. Igyekszünk, csókolom.

Éppen leértünk világosban. Becuccoltunk, szereztünk fát. Felhasogattam. (Az első jó rész a napban.) Aztán begyújtottam a kandallóba. Telepakoltuk az asztalt kajával és vacsoráztunk egy hatalmasat. Mondhatni nyugodtra ettük magunkat. Aztán pálinkázgattunk, sörözgettünk a jó melegben olyan este tízig, végül bedőltünk az ágyba.

Nagy-Morotva
2019.10.04; péntek

Ahogy terveztük, reggel 7.30-kor ébresztő. Kibújtunk a hálózsákból. Hideg volt. Jólesett éhgyomorra a három cent pálinka. Megreggeliztünk. Megittam a kávémat. Amely teljesen kiütött. Alig bírtam nyitvatartani a szememet.
Az nagyon látszott, hogy csak ma lesz elfogadható idő a tónál, a többi napon nem. Azaz ha tényleg evezni akarunk a kedvenc tavamon, a legszebb időszakban, ősszel, akkor ma _kell_ menni. A többi napot talán ki is lehet hagyni, de a mai napot nem. Hatalmas pazarlás lenne.
– Te, én nem tudom nyitva tartani a szememet – közöltem Nejjel.
– Mire célzol?
– Visszamegyek aludni.
– Kihagyod ezt a jó napot?
– Ki.
– Pazarolsz?
– Az élet egyik nagy ajándéka a pazarlás képessége. Álmos vagyok. Fáradt vagyok. Meg egyébként is, nem én vagyok a kajakért, hanem a kajak értem. Ha nincs kedvem kajakozni, akkor nem megyek. Ez ennyire egyszerű.
– Oké, meggyőztél.

És aludtunk délig. A jó meleg hálózsákban. A természetesen sötét hálószobában. Igaz, egyszer megébredtem arra, hogy valami teherautóról tüzifát borítottak le a faház elé, délben meg mintha valaki kopogott volna. Erre végül fel is keltem, de már nem láttam senkit. Bontottam egy sört. Megiszom, aztán megyek vissza aludni. Az élet szép.
Ekkor csörgött Albin.
– Látom, itt vagytok.
– Fizikailag igen.
– Nincs kedvetek evezni egyet?
– Őszintén? Nincs.
– Nem mennénk sokat. Meg már vagyunk néhányan. Itt lesz X, meg Y, meg W-ék, meg Z, meg V.
– Hmm. És mikor?
– Délután egykor.
– Tudod, mit? Megyünk.
Mert kedvelem Albint, meg X-et, Y-t, meg W-éket, meg Z-t meg V-t. És teljesen más egy vidám társaságban bandázni egy tízest, mint csak úgy fagyoskodni a vízben.

Fél egykor már kint voltunk. Szeretek kényelmesen, sörrel a kézben pakolászgatni. Szép lassan megjött mindenki, fél kettőkor el is indultunk. Tényleg nem mentünk nagyot, de nem is ez volt a lényeg. Kétszer is összeszigeteltünk, dumálni, ökörködni, meginni az útisöröket.

Visszaértünk. Én csuronvizesen, mert valami nagyon vacak spricóm volt, úgy átáztam, mintha ott sem lett volna. Meleg zuhany. Helyett pálinka. A bojler csak langyos vizet volt hajlandó adni. Mindegy, kemények vagyunk.

A tűzrakó helyen már pezsgett az élet. Meg a pincepörkölt. Szép lassan jöttek a többiek is.

Aztán… elfáradtam. Nem, nem úgy, egész este csak két sört ittam. Tényleg elfáradtam. Fejben. Még ettem egy tányér pörköltet, aztán elbúcsúztam és nyolc előtt valamikor elmentem aludni. Nej is jött.

A faházban még begyújtottam, olyan kilencig őriztük a lángot, beszélgettünk, de nem ez volt a szellemtörténet két óriása közti világmegváltó eszmecsere.

– Holnap megyünk evezni a többiekkel? – érdeklődött Nej.
– Semmi kedvem hozzá. Szinte biztos, hogy a Csapó-Tisza felé lesz a túra, az meg erősen kitett a szélnek. Az meg lesz holnap rendesen. Ja, meg egész napos eső. Meg hideg. Ezeket próbáld meg úgy egyszerre elképzelni.
– Ha már este sincs kedved, akkor reggel, a puha, meleg ágyban még kevesebb lesz.
– Ismersz már valahonnan. Igen, én is ettől tartok.

Poroszló
2019.10.05; szombat

Azért felkeltünk 7.30-kor. Hátha megjön a kedvünk. Komótos reggeli, pakolászás, kávé.
Utána kisétáltam szétnézni. Tegnap este ugyanis olyan korán jöttünk el, hogy lemaradtunk a komplett túratervről. Azaz arról, hogy mikor indulunk és hová.
Végül sikerült begyűjtenem minden infót. Az induláshoz bőven időben vagyunk, a túrában tényleg lesz Csapó-Tisza, de nem úgy, ahogy gondoltam, valószínűleg az utolsó nyolc kilométeren leválunk a csapattól, erre más okokból is elég nagy az esély. Így viszont csak egy 21 kilométeres kör lesz, végig szélvédett csatornában.
Nem is olyan rossz. Oké, az esővel, meg a hideggel majd kezdeni kell valamit, de egy csomó emberrel csak itt találkozunk, nem kellene begubóznunk.

9.30-kor már kint kukorékoltunk a parton. Beöltözve. Az éjszaka éppenhogy megszáradt tegnapi ruháinkban. 10.15-kor elindultunk. Az út nem volt bonyolult, a Kis-Tiszán mentünk el Poroszlóig. Ez gyakorlatilag a legismertebb, legforgalmasabb víziút a két település között, de ősszel az egyik legszebb út is. Általában. Most nem tudom, hol aludt el a természet, de még nem színesedtek be a fák, nem volt olyan lélegzetelállítóan szép a látvány.
Meg hát esett az eső. És ólomszürke volt az ég. A színekhez kellett volna egy kis napfény is.
Viszont ilyenkor működik jól a társasági evezés. (Ha szép a táj, akkor hajlamos vagyok előrerohanni és egyedül élvezni a csendet, a hullámmentes vizet, a táj szépségét.) Most például elbeszélgettem az egyik emberrel, utána a másikkal, majd a harmadikkal… és azt vettem észre, hogy már a poroszlói kanyarban vagyunk.

Kikötöttünk a szabadstrandon. És minden elromlott. Úgy értem, hogy minden, ami addig még nem volt elromolva. A meteorológia 15-ös alapszelet mondott, 30-35-ös széllökésekkel. A poroszlói strandon folyamatosan 35-ös szél volt. Csavargatta a fákat, fektette a nádat. Hideg is volt, ráadásul én a vacak spricó miatt deréktól lefelé csuronvizes lettem. De ez szinte mindegy is volt, rákezdett az eső, úgyhogy ott is vízes lettem, ahol addig nem voltam.

A strand melletti éttrem zárva volt, a távolabbi – kábé egy kilométerre lévő – lángosos meg… hát, a fene tudja. Vagy húszan nekiindultak. Belegondoltam, hogy ha nyitva is van, ennyi ember megetetése legalább egy óra. Én meg minél hamarabb el akartam húzni erről a helyről. Ha már csak visszaülök a kajakba, deréktól lefelé védve vagyok a széltől és a víztől. Ja, meg meleg van.

Szóval végül az lett, hogy Nejjel bekaptuk a vésztartalék szendvicseket, a műzlicsokikat, megittuk a vésztartalék sört és nem vártuk meg, amíg a többiek visszaérnek a lángossütőtől. Úgysem ugyanarra megyünk vissza.

A hazaútról nincs mit írnom. Rondán feltámadt a szél, belekezdett az eső és az első kilométeren, amíg be nem fordultunk a szélvédett Kis-Tiszába, rendesen megszenvedtünk. De utána eseménytelen útunk volt. Délután háromkor már otthon voltunk.

Felcuccoltunk. Elpakoltunk. Zuhanyoztunk, átöltöztünk. Elmentünk boltba. Ebédeltünk egy nagyot. Utána bedőltünk az ágyba. Nagyon bejött ez az ágy, jegyzem meg. Aludtam úgy egy órát. Utána kisétáltam a partra. Sehol senki.

Végül este hat körül érkeztek meg. Három órával utánunk. Ennyit jelentett, hogy leragadtak Poroszlón, hogy ismeretlen járatot kerestek, hogy miután megtalálták, még kerülniük kellett egyet haza. Szerintem élvezték, de én meghaltam volna. Nekem már az elinduláshoz is erősen limitált kedvem volt.

Visszamentem a faházunkba. Netezgettem. Volna. Ha a Domino csomag nem szivatott volna meg. (Majd megírom.) Aztán már a sötétben kimentem kiszaglászni, mi is lesz? Az eső esik, tehát szabadtéri bográcsozás, az nem lesz. A közös konyhát már kora délután kisajátította egy másik társaság és kiindulva abból, hogy már fél háromkor végtelenítve hallgatták a Moskau számot a Dschinghis Khan együttestől, valószínűleg nem szívesen osztozkodnának a konyhán. Vagy mi nem.
Végül az lett, hogy ha nem mész a buliba, akkor a buli megy hozzád.
Mi általában a kemping egyik eldugott, védett sarkában szoktunk faházat bérelni. Úgy vagyunk vele, hogy szívesen elsétálunk a kemping bármelyik bulizós helyére, de ahol alszunk, ott inkább legyen csend és nyugalom. Nos, most – jobb híján – a mellettünk lévő háznál rendeztük meg az esti sütögetést.
Erre a hírre már felébresztettem Nejt.
– Figyelj, mindjárt a hasadra hánynak!
– Mi van?!?
Aztán még éppencsak kinézett az ajtón, de a kezébe nyomtak egy krumplihámozó kést és a női reflexek beindultak, elkezdett krumplit pucolni. Miközben szerintem még bőven nem volt ébren.
Hasogattam egy kis gyújtóst, közben mások begyújtották a tűzet, a női szakasz pucolt mindent, amit csak pucolni lehetett, népek szorgoskodtak, hamarosan izzadt a bográcsban a hagyma.

Bármennyire is furcsa, de ezen az estén nem fáradtunk el olyan korán Nejjel. Egy csomót beszélgettünk emberekkel. Tulajdonképpen pótoltunk mindent, ami tegnap este elmaradt. De persze attól már messze vagyunk, hogy hajnalban kirúgjuk a ház oldalát, este tíz körül angolosan távoztunk.

Hazautazás
2019.10.06; vasárnap

Nem, itt már szó sem volt arról, hogy evezünk. Egyfelől nem szoktunk. Inkább lemegyünk egy nappal korábban, de a vasárnap délután már a pakolásé, a pihenésé, a hétfői munkanapra való felkészülésé. Vagy mint most nálam, már a munkáé. Másfelől a meteorológia azt jósolta, hogy olyan 30-as alapszél mellett 55-60-as széllökések lesznek. Na, ez már nem vicces. Ez már vihar.
Szóval nem.

Ettől persze még 7.30-kor keltünk. Megreggeliztünk, kávéztunk. Mire a többiek elkezdtek lecuccolni a partra, mi már bepakoltunk mindent a kocsiba. Így még ellébecoltunk egy kicsit a parton, hergeltük a gladiátorokat, kamerázgattam egy kicsit, majd könnyes búcsú mindenkitől és visszasétáltunk a kempingbe.

Otthon még lendületből levittük a kajakomat Dunaharasztiba, bevásároltunk, elpakoltunk. Nej összedobott valami ebédet, utána pedig nekiálltam gályázni. Hazaértünk.