A hivatalnak packázásai

Annyi mindent tudnék írni, de jelen írás lényege pont az, hogy alap dolgokra sincs időm, nemhogy frissen, szellemesen alázzam az arra érdemeseket.

Csak úgy felsorolásképppen, olyan magamnak szóló todo listaként:
– A kéményseprők durván rámszálltak, már fenyegetőznek. Amikor egy héttel ezelőtt még fűtöttünk. De menjek be, mutassam be, méltóztassak összeszarni magamat, akkor talán megkegyelmeznek és adnak még egy kis időt. Amikor ugye 12 évnyi hibátlan működés igazolja, hogy az általuk vizionált veszély nem valós.
– A fürdőszoba padlója komoly célt tűzött maga elé, szeretne felemelkedni a plafonig. Hívtam iparost, közölte, hogy nincs baj, de ki kell bontani az egész fürdőszobát, majd összerakni rendesen, mert az előző mester elbaszta. Teljesen.
– A kertben a szömörcék túlnőtték magukat és eldőltek. Az egyik elzárta a ház előtt az utat, a másik meg ráfeküdt egy csomó közeli növényre. Ezekkel is kezdeni kell valamit, méghozzá gyorsan. A szomszédok már finoman érdeklődtek, hogy mit tervezek csinálni velük. Felkötni magamat rájuk. Ja, nem. Eldőltek.
– Az autón még mindig téli gumi van. 28 fokban.
– Munkahely… eh, inkább nem is írok semmit. Mindenki mindent tegnapra akar. Még több hetes melóknál is. Egyre erőszakosabban. Persze, valamennyit foglalkozok is vele, de ennek meg az alvás látja a kárát.
– Kijött a szuper államkötvény, mellette az új pemákok. Új szabályok vannak. (TBSz baloldalt el.) El kellene mélyednem bennük, átgondolni a stratégiát, belecsatornázni a fiam megtakarításait is. Csak hát, mikor? Töprengeni itt sincs sok idő, a kibocsátott papírok 20%-a már a jegyzés első napján elfogyott. (Egyben figyelmeztetek mindenkit, hogy mostanában ilyesmiben tartom a pénzünket. Tudjátok, ez mit jelent?)
– Még nem adtam ki a májusi számlákat. Márpedig ez pénz. Ebből – is – élünk. Nyilván 1-es prioritás. Mint az összes többi.
– Az útlevelem hamarosan lejár. Tudom, a hosszabbítása viszonylag sima, de el kell mennem hivatalba, várakozni, elcseszni egy csomó időt. Ami nincs. Ja, és ez sem várhat, valószínűleg már nyáron szükségem lesz rá.
– A laborbeutalómat nemrég frissíttettem meg a körzeti dokival. Mert lejárt a 3 hónap. Pedig ez most fontos lett volna, most tesztelnénk, hogy milyen hatással járt a koleszterincsökkentő gyógyszer elhagyása.
– Meg ahogy kinézek… A legutóbbi csavargáson a túraszandál ledarálta a nagylábujjamról a bőrt, gyakorlatilag csak sántikálni tudok. Sport kilőve. Mondjuk, időm se nagyon lenne rá. A könyökömet bevertem valahol, ha ráfúj a szél, sikítok.
– Ugyanezen a csavargáson előjött az aranyerem is, de szerencsére az időzavar miatt enni sem nagyon van időm, szóval ez nem probléma. A bor meg úgyis csak átszalad az emberen.
– Persze fel kellene dolgoznom még ezt a csavargást is. Itt van a diszken 800 nyers fénykép és 75 GB nyers videófelvétel, de ez nem gond, bőven várhatnak, viszont a szövegeket meg kellene írnom, mert a gondolatok minden nappal halványulnak, általános iskolai szintű fogalmazásokat meg nem szeretnék írni.
– Aztán két hete balhé van, egyfolytában zsibbad a bal kezem, márpedig ez az álmoskönyv szerint igen durva dolgokat jelezhet. Nagyon sürgősen ki kellene vizsgáltatnom. Egy csomó időigényes vizsgálattal. Ha van igazán fontos dolog, akkor az ilyen, az egész életet befolyásoló vizsgálat/beavatkozás mindenképpen az. De immár két hete nincs rá időm.

Ezek még csak a nagyobb dolgok. Mindenesetre a kora nyárra tervezett 3 túránkat is töröltem. Esély sincs rá, hogy megszervezzem, hogy végigcsináljuk. (Viszont lesz hamarosan egy törölhetetlen. Semmit nem foglalkoztam még vele. Nem is hiszem, hogy fogok. Itt már nem is átcsaptak a fejem felett a hullámok, ez már a Mariana-árok.)

És ekkor jött a fényestekintetű hivatal. Hogy pénzmosás. Meg terrorizmus elleni küzdelem. Menjek be mindenféle bankokba, pénztárakba és mutassam be az igazolványaimat.

Sorolom:
– A saját bankom.
– Nej bankja. Mert van társkártyám.
– A vállalkozói számlám bankja.
– Az Államkincstár, mert ott is van számlám.
– Az önkéntes nyugdíjpénztáram.
– A magánnyugdíjpénztáram.

Összeraktad? El kell menni az irodákba, várakozni egyenként 30-60 percet. Értem én, hogy az állam rühelli a konkurenciát, lopni, terrorizmust támogatni csak neki szabad, de ez akkoris durva.

Rátettem egy napot. Egy teljes napot. Mert egyébként megütött volna a guta a várakozások közben.
Azt hiszed, sikerült?

Nej bankjában alapvetően minden rendben volt. Kivártam az egy órát. Öt percért. Némileg szarul esett, hogy amikor végeztem, üres lett a bankfiók. Azaz ha egy órával később jövök, nem kellett volna várnom.

Megjegyzés: habár elméletileg az egész megoldható lenne annyival is, hogy itthon beszkennelem az igazolványokat, aztán elküldöm az egészet emailben, de pont Nej bankja hűtött le. Azt írták, hogy persze, csináljam csak, de a papírt közjegyzővel hitelesítenem kell. Érted? A közjegyző csak azért, hogy kinyítja előtted az ajtót, már felszámol 10e forintot. Az időről nem is beszélve.

A saját bankomban csak 20 percet vártam. A semmiért.
– Kapott levelet? – kérdezte az ügyintéző.
– Ki tudja már ezt? Meg egyébként is, mindenhol kell.
– Megnézem.
Megnézte.
– Magának nem kell bemutatnia semmit.
– Biztos? Nézze, itt vagyok bent, itt vannak nálam az igazolványok, hadd mutassam már be!
– De nem kell.
– Hát, jó.
Nem voltam nyugodt. Ugyanaz a pacák volt, aki egyszer már lendületesen félretájékoztatott.

Önkéntes nyugdíjpénztár. A tavalyi éves beszámolóban jelezték, hogy be kell majd mennem hozzájuk. Hová? Bármelyik fiókba. (Ez egy nagy biztosító cég egyébként.) Oké, bementem a kerületi fiókba. Elhajtottak. Hogy csak a rák farkán, valahol a Thököly úton lehet csak bemutatni. Hiába mutattam a levelet, hogy itt nem ez áll. Vállvonogatás. Nekik erre nincs jogosultságuk.

A magánnyugdíjpénztárnál óvatosabb voltam. Gondoltam, megkérdezem. A telefont órákon keresztül nem vették fel, az IVR persze nyomta a számlát. Oké, volt valami webes form, beírtam, hogy wtf? Nem jött rá válasz. Egyelőre várok. Hivatalosan van még 20 napom, de a nyugdíjig meg még van minimum tíz évem, addig úgysem tudok mit kezdeni azzal a pénzzel, szóval lesz még időm. Talán addig válaszolnak.

A vállakozói számla egy kicsit cifrább volt, ugyanis itt van egy korábbi BT-mnek is a számlája, mely éppen megszűnés alatt van. (Ugye Állam bácsi éppen most nyírta ki az EVÁ-t.) Azaz egyfelől megszűntetés, másfelől bemutatás. Vittem a fiamat is, mert ő volt a beltag.
A bank azzal reklámozza magát, hogy ők aztán teljesen 2.0, web és mobilapp, nem is igazán van emberből álló ügyfélszolgálatuk. Mindamellett, hogy szerintem jó az irány és jól is csinálják, de egy ilyen államilag rájuk erőltett feladattal úgy néz ki, hogy képtelenek megbirkózni. Nincs meg hozzá a fizikai infrastruktúrájuk. Jó egy óra várakozás után kerültünk sorra, némileg paprikás hangulatban. (Nincs nyomtatóval ellátott ügyfélkezelő rendszerük, a sorszámot bemondás alapján hiszik el, a miénket pedig egy ideges ügyfél megkérdőjelezte. A vicces az, hogy én meg semmivel sem tudtam bizonyítani, hogy a 61-es szám tényleg mi vagyunk.) Na mindegy, sorra kerültünk. Az ügyintéző hölgy kész tanulmány volt, ennyire szétesett, ennyire meggyötört emberként viselkedő, a szerepéből teljesen kieső ügyintéző hölgyet még nem láttam. Ne értsd félre, kifejezetten szeretem, ha az ügyintéző állandóan mosolygó gép helyett emberként viselkedik, de ha mindezt a szemmel látható túlterheltség hozza ki belőle, az nem túl megnyugtató. Két nyomtatás közben elsóhajtotta, hogy napok óta este fél kilenckor zárnak. Hat helyett. Mert annyi ember van. Ügyfélszolgákat meg nincs.
Hát, ja. Ö is, mi is elcsesztünk egy csomó időt. De legalább egy kicsit együtt volt a család, beszélgettem a fiammal.

Államkincstár. Itt a webkincstárban megtaláltam a levelet, szóval be kell mennem. Csak hát, ha voltál már bent, tudod, mi a gáz. Ha nem időpontra mész, simán várakozhatsz két órát is. Időpontot meg… két hétre kaptam. Mindegy, jó lesz még akkor is. Az időbe még belefér. Éppen.

Nos, ennyi. És a végére a szokásos kérdés: ti, emberek, hogyan oldjátok meg, hogy ennyi szarság közben dolgozni is van időtök? Mert számomra ez no way, impossible mission, megoldhatatlan feladat.