Hullámvasút körpálya 04/03

Azt mondtam nem túl régen, hogy maradt még néhány felvétel 2018-ból, melyeket már nem fogok összevágni, mert nincs annyi anyag, hogy értelmes videó legyen belőlük.
Márciusban elkezdtem játszani egy másik videóvágó programmal és az említett felvételeket használtam a próbálgatáshoz. A vágóprogram nem jött be, ellenben kiderült, hogy nem is reménytelen a helyzet a nyersanyagokkal. Nyilván teljes, mindent lefedő videók nem lesznek belőlük, de extra rövid (mindegyik 2,5-3,5 perc közötti), éppencsak a helyek hangulatát érzékeltető videók annál inkább.

Az első a tavaly novemberi balaton-felvidéki túránkat mutatja be. Hülye fejjel nem vittem goprót, a kézikamera túrázás közben nem igazán volt használva, ráadásul a túrát is jóval hamarabb fejeztük be, mert elfogyott a térkép. Ilyen lett.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *