Majdnem Gubalowka
2018.03.15; csütörtök
– Hé, süt a nap! – ültem fel az ágyban.
De nem. Csak a frissen hullott hó világított. Egyre jobban. Ugyanis folyamatosan szakadt a vattaszerű felhőkből.
Megreggeliztünk. Kimentem egy szivarra. Vastag, fekete felhők, a szomszéd dombokat sem láttuk, nemhogy a hegyeket. Nem túl jó jel.
Persze a hótól még sétálni lehet, nem olyan vacak dolog, mint az eső.
Hová menjünk?
Nem mondom végig a töprengést, a vége az lett, hogy Gubalowka.
Nem, ne kapj a fejedhez. Én is tudom, hogy ilyenkor nem érdemes.
Gubalowka ugyanis egy vidám, élettel teli bazársor fent a dombtetőn. Szezonban. Szezonon kívül csak csend és hullaszag. Embert sem látni, még a szél is unottan csapkodja a nyitva felejtett spalettákat. Mondhatnád, hogy dehát a kilátás! Igen, az gyönyörű. Ha nem telepedik rá a völgyben lévő városra és az összes környező dombra, hegyre ez a tetvarek fekete felhő. De rátelepedett. És mivel mi nem láttuk a Gubalowkát, sanszos, hogy onnan sem látszik sem a város, sem a Giewont, sem a többi nagyfiú.
Így nézett ki Gubalowka a városból.
Így meg a Tátra a Gubalowka oldalából.
Akkor mégis, miért? Egyszerűen csak. Mert gyalog még nem voltunk fent. Meg a sportérték. Meg valamit kezdenünk kell magunkkal és nem akartunk egész nap a faházban tespedni.
Útközben szerencsésen találtunk egy boltot: elég nagy volt, hogy minden ajándékot meg tudjunk benne venni és volt előtte parkoló is. (Ez errefelé egyáltalán nem jellemző.) Megjegyeztük.
Elsőre meglett a gyalogösvény is: közvetlenül a kábelvasút állomásának – szemből nézve – a bal oldalán indult felfelé. Remek. Nekivágtunk.
Háát…
Eleve városi túrára készültünk, azaz nem vittünk sem nyuszitalpat, sem túrabotot. Annyi eszünk azért volt, hogy az erősebb túrabakancsot vettük fel. Nos, az út vastagon dagonya volt. Olyan jófajta, bokáig érő.
Mentünk. Csak mentünk. Aztán egy idő után teljesen elfogyott a köves rész, a domboldal meredekké vált és az egészből olyan gusztustalan csúszás-mászás lett. Nej le is állt. Én még felszenvedtem magamat az inflexiós pontig, hogy lássam, az egymás felé húzódó kerítések között egyáltalán ki lehet-e menni, meg mi vár még ránk, de nem időztem sokáig. Egyrészt mert láttam, hogy semmi jó, másrészt meg Nejt odalent megtámadta valami nagy dög kutya. Lekiabáltam neki, hogy induljon el, lent találkoztunk. A kutya nem követte. Ráadásul nagy szájhős lehetett, mert hozzám már szólni sem mert. Mármint a kutya.
Odalent… viccesen néztünk ki. Nej csak bokáig volt sáros, én térdközépig. Valahogy a jégbuckákon megpucoltuk magunkat, én meg találtam egy tócsát és kisgyermek módra toporzékoltam egyet benne. Á, alig néztek meg. A közepesen zsúfolt piacon…
Tulajdonképpen ennyi is volt mára a tudomány és a természet érdekességeiből. A piacon vettünk sapkákat, sajtokat (ajándékok), egy jó hosszú sétával hazaértünk. Kocsiba vágtuk magunkat, elszaladtunk boltba. Így letudtuk az összes kötelességeinket, plusz valahogy ki is húztuk ezt a kedvetlen időt.
A sétálóutcán gyakorlatilag csak magyar beszédet hallottunk. Odahaza meg békemenet, talán lengyelekkel. A magyarok meg inkább külföldön. Petőfi beájulna.
Ebéd a Kulipintyóban. Mivel ma gyengébb nap volt, így levesek. Hah. A lengyelek képesek a levesekből is kalóriabombát gyártani. Mindegy, egyszer élünk.
A séta útvonala:
– Két dimenzióban.
– Három dimenzióban.
Aztán már semmi. Csendes pihenő estig. Utána meg még csendesebb.
Majdnem Morskie Oko (Halastó)
2018.03.16; péntek
Vacak idő. Ehhez vacak kirándulóterep illik. Azaz Morskie Oko. Tudom, a Lengyel-Tátra legnépszerűbb útvonala. De csak azért, mert 8 kilométer aszfaltozott, könnyű út vezet oda. Emiatt járja boldog-boldogtalan. Hogy kis fáradsággal lásson valamit a Tátrából. Hát, lát. Tömeget. Ráadásul most a tó is döglött: be van fagyva, ugyanúgy vastag hó fedi, mint a környékét, tényleg nincs semmi látnivaló.
Mára viszont masszív esőt, sötét felhőket ígért a meteorológia. Ahogy öcsém mondta: esküdni csak esőben, ha már úgyis el van cseszve a nap… Nos, nagyjából ez a logika vezérelt minket is.
Ültünk az asztalnál, reggeliztünk. A meteorológia szerint délig még elviselhető idő lesz, utána romlik el. Korán kellene letudni ezt a sétát.
Aztán reggeli után szétnéztem a magyar híroldalakon… és elhűltem. Szombatra armageddont mondtak. Különösen észak-keleten, az Északi-Középhegységben. Azon kellene keresztülmennünk. Meg az itéletidő nyilván nem ismer határokat, valószínűleg megkapnánk ezt már a Tátrában, illetve a Gömöri érchegységben is.
Kell ez nekünk?
Pusztán csak azért, hogy esőben felsétálhassunk a Halastóig?
Nem is tépelődtünk sokat, hamar összepakoltunk, leadtam a kulcsot és kilenckor már úton voltunk hazafelé. Beugrottunk a szülőkhöz Egerben, de ott sem maradtunk sokáig, mert már pénteken is eléggé trágya volt az időjárás. Gyakorlatilag Zakopánétól végig szakadt valami, nagyrészt eső, de a Gömöri hegységben vastagon hó. Egyszerűen minél hamarabb otthon akartunk lenni, a meleg lakás biztonságában.
Szombaton meg vártuk az ítéletidőt. Ha már hazajöttünk miatta egy nappal korábban, akkor legalább tomboljon.
Link szekció:
– Fényképalbum
Recent Comments