NY

Van egy alvó BT-m. Nem kér enni, hadd legyen. Bevétele, költsége, alkalmazottja nincs, megszüntetni meg egy csomó pénz lenne.
Ilyenkor év elején be szoktam adni az adóhivatalhoz egy nullás, azaz NY nevű nyomtatványt, kiváltva ezzel azt az egyébként havonta beadandó nyomtatványt, melyekben az alkalmazottak járulékait részletezném.
Ha lennének.

Szokásos módon a gugliból kerestem meg a NAV oldalán (mert az oldaluk gyakorlatilag használhatatlan), leszedtem, telepítettem, ANYK, kitöltöttem. Finoman szólva sem pilótavizsgás: a cég adatait magától tölti ki a szoftver, én csak a kiváltandó nyomtatvány számát (1818) írom be, meg a kezdő és a végső dátumot (2018.01.01-2018.12.31). Azért ráküldtem egy ellenőrzést. Minden oké. Felküldtem az Ügyfélkapun keresztül. Ez megint leellenőrizte. Szépen megtörtént, a NAV visszaigazolta, hogy megkapta. Már csak azt a visszajelzést kellett megvárnom, hogy feldolgozták.

Hibajelzés jött.

m004 Hibás az érték a mezoben (nem egyezik a megadott értéklistával)

Hogy melyik mezőben, azt nem írták meg. Hogy a nyomtatvány korábban már átment két ellenőrzésükön is, az smafu.

Rutinos nyomtatványkitöltő vagyok, átnéztem alaposan a nyomtatványt. Volt már, hogy azért kaptam mindig hibaüzenetet, mert az ‘utca’ helyett az volt, hogy ‘út’. De csak annyit találtam, hogy a telefonszámom 06-tal kezdődött, a tavalyi nyomtatványban viszont +36-tal. Javítottam. Beküldtem. Ellenőrzések megint oké. Félóra múlva jött ugyanaz a hibaüzenet.

Hmm. Jó. Csináljuk azt, hogy sehová sem írok be semmit, mindenhol csak a legördülő menüből választok értéket. Ekkor egyszerűen nem fordulhat elő az, hogy a beírt érték nem egyezik az értéklistával. Beküldtem. Egy óra múlva ugyanaz a hibaüzenet.
Kapjátok be. Feladtam. Akkor majd beadom havonta az üres 1818-as nyomtatványt. Nincs nekem időm erre a baromságra.

Ment az élet. Aztán pénteken – jó egy héttel később – kaptam két visszaigazolást. Az egyikben elfogadták az NY-es nyomtatványomat. A másikban meg méltatlankodtak, hogy miafaszér küldtem be annyi példányban.

Ezek még elnézést is csak úgy tudnak kérni, hogy kinyílik a bicska a zsebben.

Eszik a nyáj

A macskák nagyon tudnak biztatni.
Reggel, amikor lebotorkálok a nappaliba, már mind a három fel van tapadva a teraszajtóra.
Aztán kisétálok a kajás dobozzal.
Az egyik kicsit távolabb jár körbe-körbe, némi kételkedéssel az arcán.
A másik a lábamhoz dörgölőzik, a kezemhez símul: – Bízunk benned! Meg tudod csinálni!
A harmadik meg egyszerűen csak odacövekel az etetőtál mellé.

Deus notitia lusus naturae

László úgy nézett ki, mint egy disznó. Nem is, inkább, mint két disznó.

– Úgy nézek ki, mint két disznó – morogta kelletlenül a tükör előtt.

A dolog már régóta zavarta, de ez a mostani látvány végképp kiverte a biztosítékot. Ebből fogyókúra lesz. Zöldséget fog enni madzaggal és naponta órákat sportol. Ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen.
A következő nap nem evett semmit.
A rákövetkező reggel izgatottan állt a mérlegre. Hízott fél kilót.

– No, ne már! – hökkent meg – A fene sem gondolta volna, hogy ennyi kalória van a levegőben.

Akkor sport. Körbekocogta a lakótelepet. Utána már csak sétára futotta, de abból három kört tolt. Hosszú a nap, belefért. Éppenhogy. Az ennivalóval kapcsolatban lazított, már engedélyezte magának a vizet.

Újabb mérlegelés. Hízott egy kilőt.
Vakarta a fejét, majd dühösen belevágta a mérleget a tükörbe.
Kiment a konyhába és amíg sült a pizza és a hasábkrumpli, bevert egy zacskó mogyorót.

– Mindenki kapja be – dühöngött teli szájjal.

Aztán reggel lelkiismeretfurdalása támadt, elszaladt a közeli boltba tükörért, mérlegért. Otthon ráállt.
Fogyott másfél kilót.

– Mi az isten van itt? – döbbent meg. Akkor az a módszer, hogy sokat kell enni? Nos, ezen ne múljon. Aznap oldalas volt ebédre, zsíros kenyérrel, hozzá letolt egy üveg bort. Jól érezte magát.

Újabb mérlegelés. Hízott két kilót. Már emelte a mérleget, amikor a tükör ijedten félreugrott.
– Eh, igazad van – tette le a mérleget László – Nem te tehetsz róla.

Csakhogy most mi legyen? Végül úgy döntött, ez a kevés mérés nem jelent semmit. Fogyózni kell, nem vitás, de legalább egy fél évig kell gyűjtenie az adatokat, hogy valamit ki is lehessen belőlük következtetni.

Gyötrelmes fél év volt. Teljesen mérlegfüggő lett. Ha reggel a mérleg megdícsérte, akkor aznap virágosan jó napja lett. Ha a mérleg leszidta, akkor legszívesebben visszabújt volna az ágyba és aludt volna a következő mérlegelésig. Eleinte próbálta megsaccolni, mennyit fog mutatni a mérleg, de nemhogy az értéket nem találta el, de még a tendenciát sem.

Eltelt a fél év. Ott voltak a számok az Excel táblában. Ki is rajzoltatta egy diagramba. Mint az ökörhugyozás.

– Ez úgy néz ki, mint az ökörhugyozás – morfondírozott. Mintha nem csinált volna semmit. A tükör teljes összhangban volt a mérleggel, az is azt mutatta, hogy nem csinált semmit.

– Pedig végigkinlódtam ezt a fél évet! – jajdult fel – És mennyit sportoltam!

Nem, valamit kezdeni kell ezekkel az adatokkal. Egész biztosan ott van bennük a megoldás. Csak foglalkozni kell velük.

Először is átalakította az összes számot binárisra. A bájtokat nyolcasával sorbarendezte, de nem lelt semmilyen összefüggésre. Hexában kellene? Végülis, abban betűk is vannak! De úgysem kapott semmit.
Töprengett.
Végül maradt a bináris nyolcas elrendezésnél. Hirtelen ötlettel a magas biteket besötétítette, az alacsonyakat fehéren hagyta. Még mindig semmi. Elfordította az egészet kilencven fokkal. Semmi.
Hmm, mennyi is az élet értelme? 42. Az hatszor hét. Egymás mellé rakott hat bináris számot, majd mindezt hét sorig csinálta. Újabb színezés. Semmi. Elforgatta a blokkokat balra. Semmi. Elforgatta jobbra. Hoppá, ez már majdnem minta! Egymáshoz fűzte a blokkokat. Határozottan valami minta volt. Mintha valami arab írás lett volna. Vagy grúz. Vagy héber. A fene sem érti ezeket a jeleket.

A kialakult képet lekicsinyítette, hogy kiférjen egy darab A4-es papírra, majd besétált vele az ELTE arab tanszékére. Azt javasolták neki, hogy íratkozzon be az Arab Varázslástan kurzusra. Végigülte. A tükröt otthon immár akkor tüntette el, amikor csak akarta, a boltba meg repülőszőnyeggel járt, de a szövegnek nem lett értelme. Talán héber? A Duolingo-n volt héber oktatás, pár hónap után eljutott odáig, hogy megállapíthassa, a szöveg nem héber.

Kezdett begolyózni. Nem hagyta abba. Érezte, hogy nyomon van. Volt egy török nyelvész haverja, az kizárta az óottománt. Mi van még? Beoldalgott a Pázmányra. Addig ügyeskedett, amíg el nem kapott egy tanárnak kinéző férfit a sémi tanszéken.
– Maga tudja, hogy mi ez?

Az illető vetett rá egy pillantást.
– Persze. Közép-arámiul van – mondta és ment tovább.

Lászlónak kihabzott az agya a fülén.
– Addig nem tesz egy lépést sem, amíg meg nem mondja, mi van ide írva! – ragadta meg ordítva a pacák vállát.
Az oktató meghökkent.

Odalépett hozzájuk a biztonsági őr.
– Van valami probléma? – kérdezte.
– Nem, nem – mosolyodott el a tanár – Nem szokta még meg, hogy ezen a tanszéken mindig sok a dilis?
– Pardon – mosolyodott el a kopasz is.

László csak állt ott, az izgalomtól tátva maradt szájjal. Nyál csorgott az ajkán, lecsöppent a gallérjára, de észre sem vette.
– No, lássuk csak – vette át a tanár a feclit – Azt mondja, hogy… na… minden nap engedjük ki a macskát az udvarra? Nem, most látom, van itt egy módosító jel, akkor ez más lesz. Hmm, hmm. Görbe bögre, bögre görbe?
– Ne szórakozzon velem! – hördült fel László.
– Nem szórakozom – tolta le szemüvegét a tanár az orrnyergére – Tudja, ez egy arámi szöveg. Nincsenek benne mássalhangzók, így egy szövegnek több jelentése is lehet. Nekünk kell kiválasztanunk a megfelelőt.
– Elnézést. Csinálja.
– Na nézzük a következőt. Hát ennek megint semmi értelme. Azt mondja, hogy kövérnek teremtettelek, az is maradsz, törődj már bele.

László megmerevedett.
– Köszönöm – szólalt meg rekedten – Hagyjuk a fenébe. Nem fontos.
– Ahogy gondolja, fiatalember – adta vissza a papírt a professzor.

Majd elmenőben még odavetette:
– Nem mintha rám tartozna, de nem gondolt még arra, hogy sportoljon valamit?

Vegyünk jegyet

Lányomnak konkrét időpontban meg kell jelennie Jacksonwille-ben. Viszonylag későn állt össze a kép, ilyenkor már nem nagyon lehet válogatni: vagy sok átszállás, hosszú utazással, vagy cefet drága lesz a jegy. Átnéztük a lehetőségeket és az első verzió mellett döntöttünk. Tap Liszabonba, ott egy nap várakozás, Tap Bostonba, ott fél nap várakozás, majd valami helyi cég (a Tap megbízásából) Jacksonwille-be. Így sem volt olcsó.

Leültünk a gép mellé. Vegyem meg én a jegyet, mert nekem van dombornyomott kártyám, majd kifizeti. Bepötyögtük az adatokat, oké, fizetünk. Hogyan? Legyen Paypal. A Flytap weboldala átirányított, beléptem, taktikusan átállítottam, hogy a bankom konvertáljon, ne a Paypal a brutális szorzójával, mehet… hibaüzenet. Nincs elég pénz.
Hoppá. Ekkor már leesett, az összeg 13e forinttal túllépte a limitet. Beléptem a netbankba, átböktem a limitet, vártam 5 percet, hogy érvényre jusson, gyerünk vissza a Paypal tabjára. Retry gomb. Erre közölte, hogy ezt a kártyát blokkolta, kössem össze az account-omat egy másik kártyával.
Hogy erre mit mondtam, azt nem írom le. Hülyeseggfejidióták. És ez már az erősen cenzúrázott változat.
Látszott, hogy ebből már nem lesz énekes halott. Cancel.
Legfeljebb fizetek közvetlenül a kártyával.

Nem volt legfeljebb. A Flytap elegánsan továbblépett, mintha sikerült volna fizetnem. Ott volt a booking, névreszólóan. Csak éppen hiányzott róla néhány dolog. (Foglalási kód, járatszám, meg ilyenek.)

Elég hülyén néztünk egymásra. Dóra azt mondta, ne foglalkozzunk vele, vegyünk egy másik jegyet. Csakhogy egy ilyen komplikált utazásnál tutira nagy kavarás lesz belőle, ha lesz egy félig létező és egy teljesen létező foglalása. Ha léteznek rugalmatlan cégek, akkor a repülőtársaságok ezerszer azok, simán lehet, hogy ottragad valahol egy csomó értetlen egybites hivatalnokkal körülvéve.
Ezt először törölni kell.
Nyilván mi nem tudtuk. Oké, ügyfélszolgálat. Direkt chat nem volt, csak Facebook, illetve Skype. Az FB, na az minden volt, csak nem megfelelő platform, a Skype meg valamiért nem ment a gépemről. Semmi gond, van telefonszám. Lányom beszél angolul, spanyolul, meg fogja értetni magát.
– Hívhatom a mobilomról? Nem lesz drága?
– Nyár óta roaming van. Hívjad csak.

Nem írom le az egészet. Mint egy Kafka novella. Ötször hívta őket, mindannyiszor el kellett mondania az egész sztorit (hol angolul, hol spanyolul), aztán továbbkapcsolták valahová, ott megint el kellett mondania, majd továbbkapcsolták valahová, ahol nem vették fel. Persze a kapcsolat élt, a hívóidegesítő zene folyamatosan szólt.
1 óra 7 perc. Ennyi telt el, mire az az ember, akinek jogosultsága volt megnyomni a delete gombot, felemelte a hájas seggét és a telefonkagylót, majd sikerült vele töröltetnünk a foglalást. Utána közölte, hogy várjunk egy napot, mielőtt új jegyet vennénk, nehogy merge legyen.

Másnap már simán megvettük a jegyet direktben. Pár nappal később már működött a Paypal is a régi kártyámmal.

Hogy honnan tudom, hogy 1 óra 7 perc volt a hívás? A telefonszámláról. 15e forint volt, csak ez a tétel.
Á, nem voltam ideges.
Nej nevén fut a flotta, ő ment be ügyintézni. Elsőre valami oltári nagy marhasággal hajtották el. (Nincs a szerződésben roaming Portugáliával.) Mondtam neki, hogy ezt nem fogadom el. Erre meg ő lett zabos, utál postást játszani. Másodszorra azzal jött visza, hogy a portugál vezetékes szám az 3. díjzóna, azért nem volt roaming. Erre kis híján elsírtam magam. Nem hiszem el, hogy ennyi inkompetens ügyfélszolgálatos dolgozik a Telenornál. (A 3. díjzóna az nagyjából Afrika.) De Nej azt állította, hogy ezt a weboldalon mutogatták neki. Oké, gondoltam megnézem. Ha a mondott ökörséget nem is találtam meg, mást viszont igen.

Mi nem számít roamingnak? Ha Magyarországról telefonálsz külföldre, az EU-ba, vagy más országba, akkor az nemzetközi hívásnak minősül, más díjak, feltételek vonatkoznak rá.
https://www.telenor.hu/roaming/roaming-hasznalata

Na, ezt is megtanultuk. Megvolt a tanulópénz.

Az azért vicces, hogy ha ebéd után kocsiba vágjuk magunkat és átautózunk Párkányba, visszük a laptopot, majd onnan hívjuk mobilról Portugáliát, akkor még az útiköltséggel és mobilnetezéssel együtt is sokkal olcsóbban megússzuk az egészet.

Most mondja valaki, hogy nem érdekes világban élünk.

PS
És akkor jött ez.

Egy kis magyarázat

Bár nem igazán hiszem, hogy szükség lenne rá, de írás közben eszembe jutott.

Szóval az előző novella.

Mesélek. Volt valamikor egy sztorink, nagyjából 1985 körül. Erős sztori volt, szerepelt benne orosz laktanya, magyar rendőrség és egy haverom emiatt volt kénytelen elhagyni az egyetemet. Azaz mindenképpen egy olyan sztori, amely rendesen beleég az ember memóriájába.
Pár évvel ezelőtt volt évfolyamtalálkozónk, ahol a sztori szereplői váratlanul összejöttek egy bárpultnál. Valaki elkezdte mesélni a sztorit. Nem tudta végigmondani: egymás szavaiba vágva javítottuk ki egymást. Mint kiderült, mindenki másképpen emlékezett rá. De nem csak részletekben, hanem fő vonalakban is. Össze ugyan nem vesztünk, de parázs vita lett belőle. Érted? Miközben ott volt az a srác is, akinek az életét törte el a sztori.
Vajon melyik verzió fog fennmaradni?
Nyilván az enyém. Nem csak azért, mert én még a minket letartóztató rendőr nevére is emlékszem (pár évvel később korrupció miatt kivágták a rendőrségtől, véletlen újsághírben olvastam), nem, hanem azért, mert egyedül én írtam meg az egészet. A többiek mesélhetik otthon. De az enyém kint van a neten, pár ezer ember olvasta és a fene tudja, mi lesz ezen írások sorsa, ha már egyikünk sem lesz. De ez lett leírva, a többi… csak úgy elszáll.

Na most, ez kábé egy generáció. Gondold el, mi marad meg többezer év történelméből, amikor leginkább csak szájhagyomány útján megmaradt legendákból, azok többszáz évvel későbbi leírásaiból kell építkeznünk?
Mi csak hisszük, hogy ismerjük a történelmet – valójában a legtöbbször fogalmunk sincs, mi is történt valójában.