2014.10.08; szerda
Open Market

Ez valójában új napnak számít, legalábbis Nejnél, mert ő aludt is valamit, de nekem a kedd és a szerda összefolyt.

Szóval ott jártunk, hogy Nej fél kilenckor megébredt, összekészültünk, irány a város. Az első bankból kidobtak, mert csak tízkor nyitnak. Kávézók, reggelizők már voltak nyitva, de nekünk pénz nélkül csak a nyálunk csorgott.
– Oké, menjünk fel a Smartba – határoztam – Az egy nagyobb bevásárlóközpont, ott tudunk kártyával is fizetni.
– Mármint te – tettem hozzá, mert az én kártyámat ugye nemrég vonta be a bankom.

De végül szerencsénk volt, találtunk egy renitens pénzváltót, aki egyrészt nagyon jól váltotta a dollárt, másrészt már kinyitott korábban. Ebben az volt a jó, hogy így tudtunk aprópénzt váltani a boltban és beszerezni a buszjegyként is használatos 50 tetris pénzdarabokat. (A tetri a lari váltópénze. Ja, és egy lari 140 forint.) Végül a vásárlás túl jól sikerült (éhes ember soha ne menjen sok pénzzel boltba), gyk elköltöttük az összes frissen váltott pénzünket, ráadásul fél larikat sem kaptunk. (Csak valami ajándék játékticketet a szomszédos Wendy’s játéktermébe és amikor magyaráztam a csajnak, hogy kellene aprópénz, azt hitte, hogy a játékticketekről érdeklődök. És elmagyarázta. Többször is. Feladtam.) Hazafelé sétakor esett le, hogy ez így nem lesz jó, így megint bementem az undok bankba. Odaléptem a pénzváltó ablakhoz, erre egyből rámvetődött egy alkalmazott és egy biztonsági őr. Elég nehezen sikerült tisztáznunk, mi is volt ez. Habár csont üres volt a bank, a pénzváltó ablak meg még csak nem is odabent volt, hanem az előtérben, kábé két méterre a bejárati ajtótól, de csak egy eldugott ügyfélautomata használata után lehetett volna odamennem. Végül lehúztak nekem egy jegyet és már válthattam. Amikor kértem, hogy adjanak 50 tetris érmét is, undorral adtak kettőt. Nej meg közben kint nézte döbbenten, hogy mi folyik bent. Ja, és rajtam volt egy fullra pakolt hátizsák, amelyikben minden lépésre csörögtek a borosüvegek. Meg a pálinkás.

Mindegy, volt megint pénzünk. Csak éppen buszjegyünk nem. Oké, akkor iszunk egy kávét a szomszédos kávézóban, aztán majd váltunk ott. Hát… a kávé meglepően drága volt, (két kávé 12 lari, azaz 1680 forint), ráadásul amikor odaadtam egy ötlarist, hogy kérek érte 10 darab féllarist, meglehetős undorral lökte elém a csajszi a váltópénzt és persze csak kint számoltam meg és csak kilenc volt.

Eddig erősen kezdett a város.

De leszartuk. Beléptünk a lépcsőházunkba, lift, felüvöltött az ajtómotor, magunkra zártuk a riglit és fejedelmien megreggeliztünk. Illetve ebédeltünk, mert ekkor már jócskán délre járt. Jöttek a kóstolások. Csacsa. Ez a helyi törkölypálinka, de sokkal kifinomultabb, mint a miénk, leginkább grappa jellegű, de azok közül is a jobbakhoz hasonlít. Nagyon finom volt, és ehhez képest fillérekért mérték. (Fél liter kábé 10 lari a boltban.) És persze vettünk borokat is. Ez volt a kirándulás egyik értelme. Grúziában nagyon fejlett és egyben nagyon ősi is a borkultúra, régészeti leletek szerint már 8000 évvel ezelőtt feldolgozták a szőlőt és egyfajta bort csináltak belőle.
Csak hát azt a bort valahogy ki is kellett nyitni. A lakásról, bármennyire is impozáns volt első ránézésre, apránként derült ki, hogy lakhatatlan. A fiókban volt valami dugóhúzó-imitáció, de már amikor elkezdtem volna beletekerni a dugóba, eltört. Kávéskanállal benyomtam a dugót, a kanál nyelére szalvétát tekertem, majd ezt használtuk dugó helyett. És hát, azt kell mondanom, a pálinkához hasonlóan a bor is igencsak kítűnő volt. (Nem foglalkoztunk vörös borokkal, Grúziában egyértelműen fehér borokat kell kóstolni.)

Ebéd után rövid csendespihenő, majd irány a piac, Azért rögtön az első napon, hogy ha találunk finomságokat, akkor legyen időnk is az elfogyasztásukra.

Nem volt egyszerű. Sőt. Nem is igazán találtuk meg a piacot. Mármint _azt a piacot_.
A felkészülési fázisban rengeteg írást olvastam. Mindegyikben el voltak ájulva a tbiliszi piactól. Hogy tele van finomságokkal. Hogy a savanyítás istennői árulják az áruikat, magukat öregasszonyoknak álcázva. Sajtok. Húsok. Édességek, töménytelen mennyiségben.

Nagyon sok cikk. Hasznos információkkal. Csak azt felejtették el megírni, hol van ez a piac. Szerencsére annyit kivettem az írásokból, hogy a Didube városrészbe kell mennünk. Gondoltam, ha ott leszünk, akkor majd megtaláljuk valahogyan.
Némileg gáz, hogy ez a Didube városrész elég messze volt, kint a Tbiliszi Dinamo stadion mellett. Gyalog négy kilométer a szállástól, de szerencsére jár közvetlen busz. Ha megtaláljuk. Ugyanis kint a feliratok 80%-a grúz betűkkel íródott és nem egyszerű a megértésük. Négy nap alatt eljutottunk oda, hogy egy-két rövid szöveget visszakódoltunk, de ez sem olyan egyszerű, ugyanis ugyanannak a betűnek számtalan formája van, attól függően, hogy a helyi kalligrafikus hogyan érezte szépnek kanyarintani az íveket.

Az alábbi feliratok betűről betűre megegyeznek, csak az egyik grúz betűkkel íródott, a másik latinokkal. Figyeld meg a ‘z’ betűt az egyik feliratban, majd a másikban.

From Tbiliszi 2014
From Tbiliszi 2014

De a buszozás még arrébb van, kifelé eleve gyalog terveztünk menni. Azt írták valahol, hogy az Aghmashenebeli sugárút egy figyelemre méltó utca, az eleje óvárosi, a közepe bevásárlóutca, a vége pedig már Didube, ahol a piacot terveztük keresni. Szóval séta. (Előtte megpróbáltuk becserkészni a GTC-t is – Georgian Trading Center, kifejezetten nagy élelmiszerbolttal – az épület meg is lett, de nem találtuk meg rajta a bejáratot. Nem kicsit éreztem magam hülyén.) Az idő nem volt igazán jó, sűrű, szürke felhők, az eső lába végig a levegőben lógott.

Útvonal: Piackeresés

Az utca eleje tényleg óvárosi hangulatú volt.

From Tbiliszi 2014
From Tbiliszi 2014
From Tbiliszi 2014

Aztán megtaláltuk a piacot. De még mekkora piacot! Az útleírások némileg tévedtek: a piac nem a Didube városrészben van, hanem az egész városrész maga a piac. Kábé három kilométer átmérőjű körben mindenhol kofák, pultok, belső udvarok, parkolókból leválasztott murvás placcok és hatalmas csarnokok, régiek és modernek vegyesen. Óriási. Csak éppen az élelmiszerpiacot nem találtuk meg. Szárított krokodilpéniszt tutira tudtunk volna venni, Búvárszivattyút is. Ruhákat. Edényeket.

From Tbiliszi 2014

Megtaláltuk a zöldségpiacot. A gyümölcspiacot.

From Tbiliszi 2014

Egy árkád alatt találtunk néhány disznófejet is. De összességében azt a helyet, ahol halmokban állnak a fűszerek, a teák, az édességek, a savanyúságok, a sajtok… azt a piacot nem. Pedig próbálkoztunk, keményen. Végülis, erre volt szánva a nap.
Csurcsela viszont volt minden mennyiségben, legalább azokat végigkóstolgattuk.

From Tbiliszi 2014

Csurcsela: dió/földimogyoró felfűzve madzagra, majd must rákocsonyásítva. Nevezik mustkolbásznak is, na meg grúz snickers-nek. Egy köteggel kiültünk a stadion melletti parkba, jól esett üldögélni is. Aztán felszálltunk a 46-os buszra és kifigyeltük a helyieket, hogyan vesznek jegyet. A fél larist bele kell dobni egy nagy, ütött-kopott fémdobozba, meg kell nyomni egy gombot, erre kijön a jegy. Nem egy rocket science. De mielőtt lenéznénk a grúz atyafiakat, lehet kapni mágneskártyát is, erre lehet pénzt tölteni és ugyanezen a dobozon van kártyaolvasó is, leveszi a jegy árát és kiadja a jegyet. Hol van ilyen Budapesten?

Szóval hazazötyögtünk. Élményeket kaptunk, azért ekkora területen átélni a bazári hangulatot, a folyamatosan hömpölygő tömeget, még a szűk járatokban is, mindenképpen ingerekben gazdag élmény… csak hát jó lett volna finomságokkal a zsákban hazatérni. A biztonság kedvéért a Smartba még beugrottunk, végre volt friss kenyér, találtunk érdekes salátákat is (hagymás grúz babsaláta, piros paprikába töltött diókrém), azért ma sem fogunk éhen halni. A délelőtti borok kellemesen meghűltek, a csacsa is, kajáltunk egy nagyot, kitelepedtünk a teraszra, nem volt hideg, szivar, bor, beszélgetés.

Korai lefekvést terveztünk, de előtte azért még amortizáltunk a lakáson. A fürdőszoba nagyon szépen nézett ki, sötétzöld műmárvány, design csaptelep, meg ilyenek. Csak éppen Nej zuhanyzás után elkezdett kiabálni, hogy nem tudja elzárni a vizet. Bementem, megszakértettem… és tényleg nem lehetett elzárni a vizet. Elromlott a design csaptelep. Felnéztem az égre. Nem elég, hogy mostanában otthon is vizes problémákkal szívok, de most még itt is? Végül úgy oldottuk meg, hogy elzártuk a fürdőszoba főcsapját. Ezzel persze kilőttük a klotyit is, de szerencsére volt a lakásban még egy vizes blokk. Mondjuk, ott meg a vécékagylóban folyt állandóan a víz, de leszartuk. Szószerint. (Egyébként a konyhai csap is folyamatosan csorgatta a vizet, de ezt már megszoktuk. Nálunk is így ment az utóbbi hetekben.) Majd amikor végeztünk a teraszon, becsuktam az ablakot (beablakozták a teraszt, mondjuk elég szarul, mert az ablak alja nem lett rögzítve, ha nekitámaszkodtál, az egész hóbelevanc kilógott a levegőbe) és el akartam húzni a függönyt. Ez egy ilyen modern függöny volt, ez a széles szálakból álló függőleges redőnyszerűség, nos, amikor be akartam húzni, az egész szerkezet leesett a földre és egyből kibogozhatatlanná tekeredett. Hagytam a fenébe, nekünk úgysem kellett. A teraszra két ajtón keresztül lehetett kimenni, ebből az egyiken szar volt a kilincs, állandóan kiesett, emiatt nem lehetett az ajtót rendesen bezárni. A másik ajtón kilincs sem volt, így azt sem. Ja, és ez a két hálószoba volt. Mondjuk nem gond, elalszunk mi nyitott ablak mellett is, nemrég Izlandon még ennél is durvább körülmények között voltunk.

Nyolc körül úgy éreztük, hogy a továbbiakban már nem tesszük próbára a lakást, elmentünk aludni. Azért akárhogy is nézem, elég hosszú nap volt.