Month: April 2014

Hétfő reggel.
Hajnali fél négyes fekvés. Fél nyolcas kelés. Botorkálás a konyhába.
Macskaetetés. Vitaminok.
Kávé fő, pirítós pirul.
Ekkor érkezett meg Nej, üdén, frissen. Mint aki már volt orvosi felülvizsgálaton.
– Azt mondták, egész jól néznek ki a billentyűim, sanszos, hogy a következő vizsgálatra már teljesen rendben lesznek!
– Nem is mondtad, hogy zongora van a lábadban.
– Hülye. Ha ez így megy, hamarosan abbahagyhatom a gyógyszert! Istenem, ha ez lesz, feltépem a parkettát örömömben!
– Nem lehetne esetleg a gazt az udvaron? – dörmögtem az orrom alatt. De meghallotta.

Írtam, hogy az erdőben néhány fának nevet is adtam.

From MiVanVelem

Ő volt Ülő Kutya. Már nem élt, egy korábbi vihar eltörte, a földben hagyva egy kábé egy méter magas törzset – de a tönk az ösvény szélén bizonyos irányból úgy nézett ki, mintha egy kutya ülne és figyelné az utat. Télen, amikor hó borította, még markánsabban hozta a kutyaszerepet.
A mostani tisztogatást már nem élte túl. (Fagazdálkodás szempontjából rendben van, de nekem akkor is egy ismerősöm volt.)

From MiVanVelem

Nej szokta kérdezni, mi ez a hirtelen megszállottság a kertben? Hogy ennyire odatettem magamat?
Valami hülye időjárásunk van. Nem hogy itt van a tavasz, de egyenesen vágtázik. Nem figyelünk, és már jön is a nyár. Nagyon kevés idő maradt a klasszikus kerti munkákra. (Az ősz pedig esélytelen. A kedvenc évszakom és már így is vetélkednek az időmért a kajak, a túrabakancs és a várostérkép.)
A fenti kép egy illusztráció. Szombaton és vasárnap nyírtam füvet. A kép kedd délben készült. Két nap elég volt annak a lila, apró vadvirágnak, hogy kihasználja a fű meggyengülését és vadul elborítsa az út szélét. Tavasz van… azaz verseny van.

Kikertészkedem magamat,
A gazokat jól elhajtom,
Majd valaki belémszeret,
Míg túrok az árokparton.

From MiVanVelem

Harmadik hétvége, egyfolytában kertimunkával. Megszeretni ugyan még nem szerettem meg, de már elégedettséggel tölt el, hogy a terület, ami rám van bízva, megfelelően néz ki. Na jó, néhol már szépen is.

From MiVanVelem

From MiVanVelem

From MiVanVelem

From MiVanVelem

Mondjuk, pont ezekhez a fákhoz és cserjékhez van a legkevesebb közöm, a szomszéd cseresznyefája mellett eltörpül a miénk, a japánbirset még az előző tulajdonos ültette, a régi játszóteret meg valami kertészet kezeli.

From MiVanVelem

A vérszilva viszont már saját, igaz, az aranyeső már itt volt.

From MiVanVelem

Ez pedig egy reményteli projekt a betonfal eltüntetésére. Előtérben egy laposan terjeszkedő cserje (nem tudom a nevét, az udvaron találtam, tőről ültettem ki), mögötte egy jól sikerült torzsás ecetfa, mely egyszer csak be fog indulni, mögötte pedig egy virágzó japánbirs, mely reményeim szerint akkora lesz, mint amekkora a kertben van. Hacsak addig nem építenek utat a helyére. A lényeg, hogy mindegyik megragadt (japánbirsből valójában kettő is az ötből), immár csak ápolgatni kell.

From MiVanVelem

– Ez a gyökér meg micsoda? – kérdezhetnéd. Javaslom, vigyázz vele. Ez a Terminátor. Az utóbbi két évben kétszer is kinyírtam, mégis visszajött. Másodjára már semmi nem maradt belőle a föld felett, aztán tavasszal csak annyit hallottam a mélyből, hogy “I’ll be back!” – és már dugta is ki a fejét. Az elpusztíthatatlan orgona.

Érdekelnek a cserszömörcék? Látogassál meg. Eredetileg volt 3 bokor, az előző héten elültettem még hármat, ma pedig még hatot. Egy tucat. Van közöttük sárga, vörös, lila és arany színű. Mindegyik más formára nő, mások a színeik, sőt, mindegyik máskor vált színt. De nem ezek miatt szeretem. A cserszömörce az egyik legigénytelenebb növény, a laza, köves-sóderes talajt kedveli, szereti a tűző napot. Azt írják róla, hogy minél rosszabb a talaj, annál szebben virágzik. Az eddigi három olyanokat szokott virágozni, hogy május végén fotósexpedíciókat szoktak vezetni a kerítésünkhöz. Ha beindul mind a tizenkettő, akkor még a Tripadvisor-ra is felkerülünk.

From MiVanVelem

Ez egy macska. Heverészik. A mocskos dög.
Idén úgy döntöttem, hogy én leszek a macskák jóságos istene. A hátsó kerítés mellé elültetek négy bokor macskamentát, a rózsák közé. A macskamenta olyasmi a macskáknak, mint nekünk a kannabiszos csokoládé, ha elrágcsálják, boldogsághormont termel. Elültettem. Négy tövet. Ez a dög meg ott hevrészett mellettem az árnyékban és a füle botját sem mozdította. Talán majd a többiek. Dóra kihozta Gizit és beledugta a fejét a mentabokorba. A macsek szégyenlősen pislogott, majd zavartan legelni kezdett. Füvet. A macskamenta mellett. Picúr még hátravan, de az öreghölgy ma még az orrát sem dugta ki a szabadba. A végén az lesz, hogy pont a mi macskáinkat nem fogják érdekelni a bokrok, ellenben a környék összes kandúrja ide fog járni belőni magát.

Nagyon nehezen aludtam el az éjjel. Folyamatosan azon pörgött az agyam, hogyan telepítem majd újra a szervízből visszatérő S2-esemet, illetve ezzel párhuzamosan hogyan rendezkedem be a tableten. (Nyilván egy csomó funkció átmegy az utóbbira, spórolandó a telefon akkumulátorával.) Aztán amikor nagy nehezen elaludtam, jött egy borzalmas rémálom, valami havas terepen, tele megfagyott hullákkal. Egy ideig csak néztem a plafont, aztán óvatosan visszaaludtam… és szerencsére már jó témára váltott az agyam. Az egyes szivarméretek, illetve kategóriák közötti átválthatóságról álmodtam.