Kikertészkedem magamat,
A gazokat jól elhajtom,
Majd valaki belémszeret,
Míg túrok az árokparton.
Harmadik hétvége, egyfolytában kertimunkával. Megszeretni ugyan még nem szerettem meg, de már elégedettséggel tölt el, hogy a terület, ami rám van bízva, megfelelően néz ki. Na jó, néhol már szépen is.
Mondjuk, pont ezekhez a fákhoz és cserjékhez van a legkevesebb közöm, a szomszéd cseresznyefája mellett eltörpül a miénk, a japánbirset még az előző tulajdonos ültette, a régi játszóteret meg valami kertészet kezeli.
A vérszilva viszont már saját, igaz, az aranyeső már itt volt.
Ez pedig egy reményteli projekt a betonfal eltüntetésére. Előtérben egy laposan terjeszkedő cserje (nem tudom a nevét, az udvaron találtam, tőről ültettem ki), mögötte egy jól sikerült torzsás ecetfa, mely egyszer csak be fog indulni, mögötte pedig egy virágzó japánbirs, mely reményeim szerint akkora lesz, mint amekkora a kertben van. Hacsak addig nem építenek utat a helyére. A lényeg, hogy mindegyik megragadt (japánbirsből valójában kettő is az ötből), immár csak ápolgatni kell.
– Ez a gyökér meg micsoda? – kérdezhetnéd. Javaslom, vigyázz vele. Ez a Terminátor. Az utóbbi két évben kétszer is kinyírtam, mégis visszajött. Másodjára már semmi nem maradt belőle a föld felett, aztán tavasszal csak annyit hallottam a mélyből, hogy “I’ll be back!” – és már dugta is ki a fejét. Az elpusztíthatatlan orgona.
Érdekelnek a cserszömörcék? Látogassál meg. Eredetileg volt 3 bokor, az előző héten elültettem még hármat, ma pedig még hatot. Egy tucat. Van közöttük sárga, vörös, lila és arany színű. Mindegyik más formára nő, mások a színeik, sőt, mindegyik máskor vált színt. De nem ezek miatt szeretem. A cserszömörce az egyik legigénytelenebb növény, a laza, köves-sóderes talajt kedveli, szereti a tűző napot. Azt írják róla, hogy minél rosszabb a talaj, annál szebben virágzik. Az eddigi három olyanokat szokott virágozni, hogy május végén fotósexpedíciókat szoktak vezetni a kerítésünkhöz. Ha beindul mind a tizenkettő, akkor még a Tripadvisor-ra is felkerülünk.
Ez egy macska. Heverészik. A mocskos dög.
Idén úgy döntöttem, hogy én leszek a macskák jóságos istene. A hátsó kerítés mellé elültetek négy bokor macskamentát, a rózsák közé. A macskamenta olyasmi a macskáknak, mint nekünk a kannabiszos csokoládé, ha elrágcsálják, boldogsághormont termel. Elültettem. Négy tövet. Ez a dög meg ott hevrészett mellettem az árnyékban és a füle botját sem mozdította. Talán majd a többiek. Dóra kihozta Gizit és beledugta a fejét a mentabokorba. A macsek szégyenlősen pislogott, majd zavartan legelni kezdett. Füvet. A macskamenta mellett. Picúr még hátravan, de az öreghölgy ma még az orrát sem dugta ki a szabadba. A végén az lesz, hogy pont a mi macskáinkat nem fogják érdekelni a bokrok, ellenben a környék összes kandúrja ide fog járni belőni magát.
2014. April 06. Sunday at 19:21
A lapos cserje (ránézésre, nagyítással) machonia (a sárga virágból kék színű bogyók lesznek). Kellemes viaszos, tüskésvégű levelei vannak. Lassan nő, de azt bizosan teszi.
Az orgona tényleg sunyi, mert sokkal jobban terjeszkedik a föld alatt mint hinnénk, a kis aranyos virágai alapján :)
2014. April 06. Sunday at 19:31
Köszi, tényleg mahónia lesz. Annyi különbséggel, hogy nálunk valami nemesített fajtája lesz, mert laposan terjeszkedik, viszont kifejezetten gyorsan nő.
Az orgona meg majd megismerkedik a cserszömörcékkel, aztán meglátjuk, melyik az igénytelenebb. :)
2014. April 06. Sunday at 21:22
Picúr most ment ki a kertbe. Komolyan mondom, nagyobb figyelem övezi, mint a választási helyzetet mutató táblázatot.
2014. April 06. Sunday at 23:22
És nem. Még az egyharmad sem lett meg. Picúrt sem érdekli a macskamenta.
2014. April 07. Monday at 10:02
Az altalad linkelt oldalon azt irjak, hogy a _kozeleben_ kerulnek euforikus hangulatba, a levelek ragcsalasarol sok szo nem esik. Mivel ez egy aromas, illatos noveny, en inkabb azt gyanitom, hogy maga az illat az, ami vonzza oket, es hatast gyakorol rajuk.
2014. April 07. Monday at 12:11
Ne ragadj le egy linknél. Ezt linkeltem be, mert egy szó mögé csak egyet lehet. De elolvastam vagy tízet.
2014. April 07. Monday at 12:59
“És nem. Még az egyharmad sem lett meg.”
Illetve a küszöbszintet se ütötte meg :)
De elbizonytalanodtam. Nekem elsőre a macskagyökér (valeriana) ugrott be, mint a macska-mennyország kötelező eleme, de akkor ez a macskamenta valami más?
2014. April 07. Monday at 13:44
Igen, más. Azért választottuk a macskamentát, mert az nemcsak a macskáknak hasznos, hanem a rózsáknak is, na meg szép is.