Month: March 2013

2013.03.15; péntek

Eljött ez is. Repjegy megvéve, szállás lefoglalva és igaz az utolsó pillanatban, de sikerült a városból is felkészülnöm.

Éjszaka, már az utolsó utáni pillanatban még telibetalálta egy windows update csomag a netbookot. A repülőtéren meg egy java update. Kész szerencse, hogy a repülőgép 70 perc késéssel indult, így a free wifin keresztül még itthon megcsináltam. A fene tudja, mi lesz Kijevben.

Budapest hihetetlenül békés. Se autó, se emberek. Csak hó és szélvihar. A buszmegállóhoz a Halomi út közepén sétáltam. Normál napokon átmenni is alig tudok.

Busz. Az előttem ülő nőnek már a fülén látszik, hogy az egész nő ronda.

Ferihegyen itéletidő. Pár percet kellett csak ácsorognom a szabadban, de a füleimet lefújta a metsző szél. És ez most nem költői hasonlat, egész konkrétan volt metszőollója is.

Security check. Az utolsó szögig szétszedték a csomagomat és a kabátomat. A fene sem gondolta volna, hogy ennyire érzékenyek a tojásgránát alakú öngyújtómra és a töltény alakú szivarlyukasztómra.

Durva késéssel, de meglepően simán elindultunk. A sztyuvik gyors ellenőrzése: övek becsatolva, tárolók bezárva, adekvát bömbölő kisgyerekek egyenletesen elosztva az utastérben. Volt néhány marhaság: a mobiltelefont például egész úton ki kellett kapcsolni. Nem csak a fel- és leszállásnál és nem volt elég a flight mode. Ehhez képest nekem már menetközben jutott eszembe, hogy az egyik telcsim a hátizsákban maradt, bekapcsolva. Úgy járt.
A repülőút sokáig teljesen unalmas volt – aztán megérkeztünk Kijev fölé. A városban – és felette – akkora szélvihar volt, hogy ihaj. Átéltem már néhány rögös leszállást, de mindegyik közül ez volt a legkeményebb. A repülőgép részeg emberként dűlöngélt fel-alá, Nej az előző üléshez szorította a fejét, Dóra pedig konkrétan hányingerrel küzdött. Annyira szar volt, hogy még azt is megígértem a családnak, hogy legközelebb mind a két mobiltelefont ki fogom kapcsolni, ne legyen ilyen nehéz dolga a pilótának.

A szél persze nem véletlenül fújt ennyire. Mára +9 fokot mondott a meteorológia, igaz, esővel, de ez szerencsére elmaradt, sőt, hétágra sütött a nap (bakker, mintha Szibériából érkeztünk volna Nápolyba), de holnapra már -4-et jósoltak, borús idővel, sok felhővel – hát, ember, azokat a felhőket valakinek ide is kell fújnia.

De ne szaladjunk előre. Ott álltunk a terminál előtt. Annyit tudtam, hogy erről a repülőtérről csak a 22-es trolival – vagy sokkal bizonytalanabb járművel – lehet bejutni a városba. A troli a B terminál elől indul, ergo nem lett volna hülyeség megtudni, melyik terminál dobott ki bennünket. Nem tudtuk meg. Abban a pillanatban, ahogy megálltunk, taxis hiénák tömkelege csapott ránk.
– Vazze, ha nem találok meg egy trolivonalat a felsővezeték alapján, akkor jobb, ha egyből felszállunk a visszainduló járatra – morogtam, és kimentünk, és megláttam a távolban a felsővezetéket. Hamarosan a megállóban is voltunk. A kiirás szerint 13-22 perc közötti a járatsűrűség, nem vészes.
Ekkor állt be a megállóba egy marsrutka. Amiben már a tervezés elején biztos voltam, az az volt, hogy Kijevben marsrutkával egész biztosan nem fogunk utazni. Az a helyiek sportja: utazni egy privát(?) mikrobusszal(1), mely ott áll meg, ahol éppen akar, ott lehet leszállni róla, ahol az utas nekiáll óbégatni, ahol már a jegyvásárlás is egy kultúrsokk… kösz, nem.

(1) Azt írtam, hogy mikrobusz, de ezt csak jobb híján tettem. Olyan roncs jószágokat képzelj el, melyeket fél évvel ezelőtt Odesszában pusztán elrettentésképpen fényképezgettem.

From Kijev 2013

Szóval beállt elénk egy ilyen marsrutka és kinyílt az ajtaja. Villámgyorsan próbáltam bármit, akármit is megérteni a ráfirkált dolgokból, de egy ismerős szót sem találtam. Totál hazárdírozás lett volna felszállni rá.
– Akkor csapjunk bele! – szóltam oda a családnak, és felléptünk a csotrogányra. Majd csak elvisz. Valahová.
A csajok elmentek hátra leülni, én pedig megküzdöttem a sofőrrel.
– Tri – közöltem vele határozottan.
– Oöööprossldknhlsghscsenszkodxghséghjmsráhmnsáhmnráphn. Szoverssztvennoje – válaszolta.
– Tri – ragaszkodtam az elképzelésemhez.
– Tri csilovek? – adta fel végül.
– Tri – bólintottam.
Így vettem jegyeket. Valahová. Egy tizest adtam a sofőrnek, visszakaptam 2,5 hrivnyát, gyorsan ránéztem a tarifatáblázatra, azt mondja, a 2,5-es ár Kijevig érvényes. Remek. Pont oda megyünk.
A buszon próbáltam kapcsolatba lépni a helyiekkel. Némileg érdekelt, hol találunk majd metróállomást. A kapcsolatbalépés remekült ment.
– Pazsalujsztya, ggye metro? – fordultam a mellettem állóhoz.
– Oöööprossldknhlsghscsenszkodxghséghjmsráhmnsáhmnráphn. Szoverssztvennoje – válaszolta ő.
Ezt eljátszottam három különböző emberrel. Ugyan egyiknek a válaszát sem értettem, de bíztam benne, hogy eddigre már az egész marsrutkának leesett, hogy én vagyok az az ember, aki nem tudja, hol van a metróállomás, de nagyon szeretné tudni. Úgy okoskodtam, hogy ezek után ha lesz egy nyamvadt metróállomás valahol, a busz egy emberként fog rámutatni.
Nem így történt. A kisbusz egyszer csak beért valami sűrű, büdös balkáni bazárba, majd belefúrta az orrát egy ruhabálába. Szemmel láthatóan ez volt a végállomás.
– Pazsalujsztya, ggye metro? – támadtam be utoljára a sofőrt. Aki végre nem kezdett el barokkos körmondatokban válaszolni, hanem egész konkrét útbaigazításokat mondott. Még én is megértettem.
– Szpaszíva! – bólintottam és leszálltunk.
– Azt ne mondd, hogy értetted! – kötekedett Nej.
– Nem mindent – vontam vállat – de a lényeg az volt, hogy gyalogjárásnyi távolságra magyarázta a metróállomást, márpedig ha itt van valahol, akkor elég csak egy négyzetkilométert átfésülni.

From Kijev 2013

Így is lett. Habár sűrű négyzetkilométer volt – vasúti főpályaudvar – de csak megtaláltuk a metróállomást, onnan meg már simán jött a szállás is.

Melyet nem tudtunk elfoglalni, mert az előttünk lévő német csoport későn adta át. Így csak bejelentkeztünk, aztán elmentünk csavarogni a környéken. Találtunk boltokat, éttermeket és Roshen csokiboltot is. Közvetlenül a szállás mellett. Ez övön aluli ütés volt. Vodkát ugyanis nem lehet hazavinni, de csokit, azt igen. Aztán találtunk egy bónusz piacot is. A repülőgépen jutott eszembe, hogy elfelejtettem kinyomozni, merre van piac. (Valamiért szeretek piacokon csavarogni.) Aztán erre itt, közvetlenül a lakásunk mellett, a Besszarabszka téren ott figyel egy. De amilyen nagy volt az öröm a belépéskor, annyira gyors is volt a kiábrándulás: hiába volt a piacon minden földi jó, szét se tudtunk nézni, mert a kofák pirányaként nyomultak ránk, mi pedig kimenekültünk.

Végül estefelé mentünk vissza az apartmanunkba, és bár a takarítók még erősen szorgoskodtak, de mi már le tudtunk ülni a konyhában és elvodkázgattunk addig, amíg végleg megkaptuk a lakást. Ekkor már este hét volt. Magamban vigyorogtam, mert eszembe jutott, hogy mára esti sétát terveztem és egy nappal ezelőtt még az volt a bajom, hogyan húzzuk ki estig a délutánt. Hát, nem kellett: ez a klienc óra csak úgy, huss, elrepült.

Aztán vacsora egy közeli önkiszolgálóban (Puzata Chata), utána egy kellemes éjszakai séta: Kresjatyik, Majdan tér, St. Mihály monostor, St. Zsófia székesegyház végül Kijev Arany Kapuja. Igen, ez az a bizonyos kapu, melyről Muszorgszkij is megemlékezett. Egész pontosan ez a címe az Egy Kiállítás Képei utolsó tételének. A kapu régen a városfal része volt (a Szent Zsófia székesegyházban van egy régi makett, érdemes alaposan áttanulmányozni), aztán a tatárok eltakarították. A mostani már a sokadjára rekonstruált változat.

From Kijev 2013

From Kijev 2013

Akkor pár szó a többi helyszínről is. A Kresjatyik egyfajta helyi főút. Nyolc sáv, gyönyörű épületek, pazar fények, nyugati üzletek. Minden késő éjszakáig nyitva, még hétvégén is. Ráadásul hétvégén az utat lezárják az autós forgalom elől, ilyenkor sétálóút lesz belőle, mindenféle attrakciókkal.

From Kijev 2013

From Kijev 2013

A Majdan tér bejáratánál régi barátunk, a hetman fogadott. Igaz, Kamenyec-Podolszkban még menyasszonyi ruhát és kilós fülbevalókat viselt, de úgy látszik a korral ő is megkomolyodott.

From Kijev 2013

A tér maga lélegzetállító látványosság. Óriási. Pazar. Van rajta minden… de beszéljenek inkább a képek.

From Kijev 2013

From Kijev 2013

From Kijev 2013

From Kijev 2013

Egyben ez a tér az éjszakai élet központja is, egyes számú randihely. Ahogy néztem, az ifjúság is a téren nyelte be az alapozó italokat, mielőtt mentek volna valahová. Külön érdekesség, hogy a hosszúkás tér mindkét vége dombtetőn van, ahová ugyan tüdőt próbáló a feljutás, de megéri. Feltéve, ha nem fújja le az embert a jeges szél a kereszthídról.

From Kijev 2013

A túloldali dombtető megint egy kiemelt helyszín: itt vannak a vén csontok, azaz az ősrégi műemlékek. Szent Zsófia székesegyház, előtte egy nagy téren Bogdan Hmelnyickij lovasszobra, innen nem messze pedig a Szent Mihály katedrális.

From Kijev 2013

From Kijev 2013

Ennyi volt a gyors, ismerkedő jellegű séta. Hamarosan alaposabban is körbejárjuk az épületeket. Végül még volt egy éjszakai bevásárlás, rövid, de intenzív vodkázás, aztán ágybadőltünk.