Maros

2012.09.07; péntek
Leutazás, Makó

Pakolás. És megint pakolás. Olyan helyen fogunk evezni, ahol semmilyen lakott település sincs a környéken, azaz csak az van, amit magammal viszek. Más nincs.
A teraszra kitermelt kupactól megrettentem, főpróba: előrángattam a kajakot, belepakoltam… és még maradt is egy csomó hely. Jó cucc ez a Kodiak.
A pakolás stressz: jesszusom, biztos, hogy mindent beraktam? Gyógyszerek, műzlicsokik… rendben. Ásványvíz, citromos sörök, megvan. Speciális cetli? Évek óta tervezem, de sose készül el, mindig ad-hoc pakolok. Kajak. Előre kellene hozni, de persze a gyerek nincs itthon, pedig megigérte. Előrecipelem. Atyavilág, csuronvizesek belül a tárolók. Kitörlöm. Meg fog ez száradni kettőig? Süss fel nap, fényes nap! Jut eszembe, vízálló cuccok, huillámkötény, mentőmellény, egyszer már legyünk szabályosak is, sátor, hálózsák, derékalj, van-e ennyi vízhatlan zsák, na jó, az első tároló úgysem ázik be, igaz, most csont vizes, de legalább a napocska süt ezerrel. Minden megvan? Ez is, meg ez is, te jó ég, az összes heveder a kocsiban maradt, hogyan fogjuk rögzíteni a csomagtartón, telefonok, hurrá, megoldódik. Minden kint van a teraszon, egy utolsó kávé, hozzá egy kicsi szivar, és miközben ücsörgök, száll ki belőlem a stressz, szivárog be helyette a kalandvágy, no para, jó buli lesz.

Orsolya késett, de pont így lett jó, egyszerre értünk Makóra a túra többi résztvevőjével. Kemping, gyors sátorállítás.
– Vigyázzatok, horkolok – figyelmeztettem a többieket.
– Igen? – kérdezett vissza Zoltán és elvonultak a kemping másik végébe. Orsolyának már állt a sátra, így csak egy kicsit rágta a szája szélét.

Este vacsora a közeli autós csárdában. Nagy röhögések. Most még. Faggattam Zoltánt, aki ismeri a terepet, mire számítsunk, lesz-e erős sodrás? Jó lesz – ennyi volt a válasz. A sodrás téma elmaszatolva.

Utána beszélgetés a sátor mellett, Zoltánék hoztak egy üveg bort, nálam esti szivar, aztán alvás.

2012.09.08; szombat
Nagylak. Nagy Halál.

Hétkor ébresztő. Gyors reggeli, pakolás. Közben fizettünk a szállásért és a ez a gesztus a morc tulajból egyből kedves embert varázsolt. Míg a kajakokat szereltük fel a vízparton, kijött mellénk, beszélgetett.
– Fizethetünk itt is? – kérdezte pakolás közben Zoltán.
– Csak az irodában – zárkózott el a tulaj – El se hiszi, mi folyik mostanság errefelé.
Mindenki csupa füllé változott.
– Bejött a múltkor egy koszos, szakállas stoppos krapek. Hogy szeretne zuhanyozni. Más nem kellett neki. Mondtam, hogy menjen. Lezuhanyzott, aztán kérdezte, mennyivel tartozik. Semmivel. Erre nekiállt valami pénzt begyömöszölni az ingzsebembe. Ellöktem a kezét. Akkor a nadrágzsebemre támadott. Onnét is ellöktem a kezét. De mindhiába, mindenképpen rám akarta tukmálni a pénzét, erre rákiabáltam, hogy tűnjön el! Ekkor elővette az adóellenőri igazolványát, hogy neki jegyzőkönyvet kell felvennie.
– Megbüntették?
– Hát, hogyan? Nem vettem el pénzt. De a faszi beleírta a jegyzőkönyvbe, hogy eleinte együttműködő voltam, később pedig aggresszívvá váltam. Hát a jó büdös kurvaanyját az ilyen tetűnek!
Együttérzően bólogattunk. Az egy dolog, hogy próbavásárlásokkal növelni kell a számlaadási fegyelmet, de erőszakosan bemaszatolni valakit, aki előtte rendes volt, segített, az már azért erősen gyomorforgató szemétség.

From Kajak

Aztán lecuccolás, indulás. Nem tudom, a fénykép mennyire adja vissza, de nem volt egyszerű feladat. Már a lépcső sem volt akármi, a stégnek pedig nem volt fix lába, csak hordók tartották – így arra billent, ahol állt valaki. A beszálló palló simán bemerült a víz alá, ha valaki rálépett. Én nem is mertem próbálkozni vele, inkább betechnikáztam magamat némi segítséggel a vízszintjelző lépcsőnél.

És innen már csak evezni kellett. Térkép alapján előzetesen 27 kilométert mértem, a valóságban 26,55 lett. De minden méterért megharcoltunk. Kezdtük érteni, hogy a kempingben miért ugrott fel mindenkinek reflexszerűen a szemöldöke, amikor mondtuk, hogy mi bizony felfelé indulunk. Ez kábé annyira nonszensz lehetett, mint amikor valaki azt mondja Donovalyban, hogy ő alulról próbálja ki a fekete lesiklópályát.

From Kajak
From Kajak

Pár szó a terepről. A Maros híres a homokpadjairól. Értelemszerűen a homokpadok megjelenése erősen függ a vízmagasságtól. Normál időben a Maros csak egy a sok folyó közül. De ha alacsony a vízszint, akkor útjára indul a gyönyör. Márpedig most extrahiper alacsony a vízszint, ráadásul teljesen nyárias az idő, így ami rossz a mezőgazdásznak, az extrém jó a vizisportolóknak.
Nem véletlenül használtam az “extrém” kifejezést. Egyfelől tényleg nagy élmény, másfelől viszont nem kis erőt, nem kis ügyességet kíván legyőzni felfelé a folyót. Persze, a homokpad jó dolog, ki lehet siklatni rá a kajakot, aztán hawaii, beach, dízsí.

From Kajak

De ezt az első két pad után meg lehet unni. Utána már sokkal izgalmasabb lesz közöttük a szlalom. A homokpadnak ugyanis csak egy része látszik ki a vízből, jókora része a víz alatt van. No, nem olyan mélyen: éppen csak annyira, hogy ne lehessen észrevenni, de azért felakadjon benne a kajak. Persze ez még mindig csak humor, móka, kacagás.

From Kajak

Csakhogy a Maros nem kicsi folyó, nem kevés vizet szállít. És a víz, azokon a helyeken, ahol megtalálja a homokpadok között a másfél-két méter széles áttörési lehetőséget, igencsak tempózik lefelé. Azaz pont azokon a részeken, ahol egyébként is nagyon nehéz az evezés, borzalmasan nehézkes a kormányzás, pont ott lesz váratlanul legerősebb a sodrás is, ha kikászálódtunk a homokból az áttörésbe. Egy apró hiba és a kajak már keresztbefordulva szánkázik lefelé és igencsak kapaszkodni kell a lapátba, hogy visszaforduljon. Oké, van kormánylapát, de ha felfekszik a homokra, akkor inkább csak útban van. Szóval jó nagy harc, jó nagy szopás az előrehaladás. De mégsem veszélyes, mert ha az ember végképp veszített és már nincs esélye tisztességesen megoldani egy bonyolult szituációt, akkor kiszáll a kajakból a legközelebbi homokpadnál a 10-20 centis vízben, vontatókötéllel áthúzza a hajót a zűrös részen és visszaül. (Igaz, ekkor a sodrásban kell felfelé elindulni, aminek azért megvan a maga szépsége.) De összességében pont ettől lett inkább élvezetes, mint veszélyes: lehetett görcsölni, egyszerre küzdeni a széllel (elég erős volt), az alacsony vízállással, a homokpadokkal, a nem kicsit erős sodrással… de ha vesztettünk, nem történt semmi tragikus, mindenféle borulás és beszorulás nélkül, egyszerűen csak kiszálltunk, korrigáltunk és mentünk tovább. A nap ezerrel sütött, a víz pont kellemesen hűtött, szóval tényleg egy oltári jó buli volt a felfelé küzdés.
No meg persze iszonyú fárasztó is.
8 és fél óra alatt értünk fel. (Beleszámítva a pihenéseket is.) Ha csak a vízen töltött átlagot nézem, akkor 4,3 kmh jött ki. És ehhez vedd hozzá, hogy négyünk közül hárman kifejezetten gyors, harapós kajakokkal jöttek, melyek pont ilyen körülmények között érzik jól magukat. Én mentem egyedül polietilén tengeri kajakkal, mely szenvedett is rendesen ezen a terepen. Velem együtt. A tengeri kajak kétszer annyi cuccot vitt, kétszer olyan mélyre merült, mint a többieké. Zoltán K1 Kape Rapido 565 kajakja kábé kétszer olyan gyors, mint az enyém, a többieké olyan másfélszer. Amikor ők könnyed társalgás közben húztak felfelé, akkor nekem mögöttük vér spriccelt a fülemből, hogy tartsam a tempójukat. Jelzem, nem mindig sikerült.

No, ennyit a terepről és rólunk. Ha az előzőekből az a kép jött le, hogy szenvedtünk, akkor részben sikerült elérnem a célomat, mert volt szenvedés is jócskán a felfelé menetben. De volt benne öröm és vidámság is.
A táj például kifejezetten szép volt és már önállóan ez is kompenzált mindent. A cifrább részeket majdhogynem hibátlanul vettük – ez pedig sikerélményt, önbizalmat adott. A vége pedig, amikor kiderült, hogy mégis megcsináltuk, pedig korábban már kezdtük feladni, megadta a végső elégedettséget.

From Kajak

Igaz, miután kiszálltam a kajakból és röpke öt perc alatt felhajítottam a sátramat a homokpadra, beleszórva az éjszakai cuccokat, hogy majd alvás előtt elrendezem, és kiültem a kajakom orrára egy sörrel és szivarral, na akkor azt mondtam, hogy nekem mára elég volt a mozgásból, én itt elüldögélek, aztán bedőlök a sátorba aludni. Annyira fáradt voltam, hogy ahhoz sem volt erőm, hogy magamhoz vegyem a kajászacskómat és egyek valamit. (Nem is vagy te igazán éhes – jött a megjegyzés.) Mindemellett látszott, hogy nemcsak engem viselt meg az út. Adriennek legalább annyira robotszerű lett a mozgása, mint az enyém. Pontosabban, mint az enyém lett volna, ha mozgok.

From Kajak

Ja, Sas elvtársról majdnem elfelejtkeztem. Már égett a tűz, a lányok üldögéltek a közelében, én tisztes távolságban szivarozgattam, amikor Zoltánnal szinte egyszerre figyeltünk fel egy csörtető hangra a túlparton. (Dombbal, magas növényzettel ellátott szigeten voltunk a folyó közepén, bőven a magyar határon belül.)
– Ember lesz ez – szóltam oda Zoltánnak, miután meghallottam a csörtetőt káromkodni – vagy egy jó nyelvérzékű vaddisznó.
– Hé, maguk! – szállt felénk Sas elvtárs hangja a dzsuvából.
– Igen? – válaszolt vissza Zoltán.
– Mit csinálnak ott?
– Éppen vacsorázunk.
– Mégis, hogy képzelik?
– Éhesek vagyunk.
– Nem azt. Hogy csak így, a szigeten?
– Elnézést, de mi a probléma?
– Ez egy határ és én felelek érte! És nehogy azt higyjék, hogy annyira örülök, hogy le kellett másznom ide a dzsuvába maguk miatt!
– Dehát a magyar oldalon vagyunk!
– Horgásznak?
– Eszünk ágában sincs.
– Ne is legyen. Tilos. Látom, jól berendezkedtek. Hogyan kerültek oda?
– Kajakkal. Makóról jöttünk, itt alszunk, holnap pedig megyünk haza.
– Éjszaka eveznek?
– Isten ments.
– Meg se próbálják. Az is tilos.
– Értettük. De még mindig nem tudjuk, mi a probléma?
– A hőkamera kimutatta, hogy mozgás van a szigeten. Igaz, a másik oldalon mutatta, de nem tudjuk, hogy maguk együtt vannak, vagy külön. A másik oldal pedig román terület.

Na, itt már kezdte ledobni az agyam a szíjat, mert a határvonal a folyó áramlási vonala, tehát a sziget túlpartja is magyar terület, meg hát úgy egyáltalán, miért egzecíroztatnak itt minket, mások miatt, az abszolút magyar részen? A figura is kezdte kapisgálni, hogy nincs túl jó támadó pozícióban, mert témát váltott.

– Bejelentették-e valakinek, hogy fel akarnak evezni ide?

Ebben ugye az a szépség, hogy ez egy meglehetősen kellemes vizitúra szakasz (mármint fentről lefelé) és mindannyian biztosak voltunk benne, hogy az a csomó kenus csapat, akikkel felfelé találkoztunk, nem jelentették be magukat. Csak ők nem találkoztak ezzel a buzgó határőrrel. Zoltán nem először járt erre, nem is hallott még a bejelentési kényszerről. (Időközben a tracking logot átnézve, látszik, hogy a folyón tényleg átmegy többször is a schengeni határvonal, tehát jogos a bejelentési igény. Másfelől viszont elég komoly vizi élet van a folyón, ami némileg értelmetlenné is teszi.)
Nem akarom sokáig húzni a szót, a vége az lett, hogy Zoltán maximális udvariassággal elnézést kért, hogy nem jelentettük be magunkat, a figura pedig megenyhült és mindannyian tisztán hallottuk, ahogy beszólt a hivatali mobiljába, hogy “Sas, Sas, Sas, Sólyom, Sólyom, Sólyom, vételen vagyok, vétel, adás: Beszéltem a fiúkkal, jó fiúk ezek. Sas még egy kísérletet javasol. Sólyom, vétel, vétel, adás, adás, vétel, vétel, adás… ”

Aztán a figura el, mi még egy ideig néztük a tüzet, zrikáltuk egymást, majd mindenki bedőlt a sátrába.

2012.09.09; vasárnap
Üde csorgás lefelé

Nagyon jó dolog vízparton ébredni, beleharapni a friss, hűs levegőbe, körbenézni, ahogy a kora reggeli nap sugarai fényt vetnek a környező növényzetre, a vízre.

From Kajak
From Kajak
From Kajak

Csak megjegyzem, az első képen remekül látszik, hogy a horkolásos coming out megtette a hatását, a túratársak olyan messze verték fel a sátraikat az enyémtől, amennyire csak tudták. Nincs ezzel semmi baj, csak megjegyeztem.

Gyakorlatilag másoltuk az előző napot, hétkor ébresztő, 9.30-kor indulás. Most rögtön határsértéssel kezdtünk, áteveztünk a sziget túloldalára. Gondoltuk, integetünk a másik társaságnak, akikkel összekevertek. Nos, a sziget túloldalán a part végig(!) 2-3 méter magas falból állt, tele sűrű növényzettel. Ember ott ki se tudott kötni, nemhogy tábort verni.
Értetlenül néztünk egymásra.

A GPS képernyője sokkal-sokkal barátságosabb volt, mint tegnap. Megegyeztünk, hogy mérem a víz sodrását. Ránézésre nem nagy mutatvány, mert annyit kell csak csinálnom, hogy nem evezek, majd megvárom azt a sebességértéket, mely nagyjából állandó. Az első mérés 4,2 kmh-t hozott. Ennek fényében azért tettünk egy tisztelgő főhajtást a tegnapi teljesítményünk előtt, ha ugyanis ehhez hozzáadjuk a 4,3 kmh átlagot, akkor 8,5 kmh átlagsebességet kapunk, 6 órás evezésre. (Jelzem, ezek azért meglehetősen nagyvonalú számítgatások. 26 kilométeres szakaszon nem állandó a folyó sodrása, a későbbi mérések 3,6 – 6,2 kmh közé szórtak, plusz ott volt a meglehetősen erős szél is.)
Persze ez az erős sodrás nem jelentette azt, hogy őrült módjára vágtattunk lefelé. Segített, nyilván, de a homokpadok között akkor is szlalomozni kellett, az út jelentős részét gyakorlatilag keresztbeevezésekkel töltöttük, az alacsony víz akkor is befékezte a hajót, ha lefelé mentünk, ráadásul az út felétől homokszórós erős szembeszelet kaptunk, de még így is durván fele idő alatt értünk le. Érdekes módon lefelé többet hibáztunk, háromszor kellett kiszállnom és vontatókötéllel (ehej uhnyem) leküzdenem az aktuális rejtett homokpadot, de még az alacsony merülésű kollégák is vontatgatták magukat néha. Viszont a lefelé út végre igazi élményevezés volt, jobban tudtunk gyönyörködni a tájban, jóval kevésbé is fáradtunk el a végére. Felfelé 6 órát eveztünk, plusz 2,5 óra pihenés, lefelé 3,5 órát, félóra pihenéssel, a menet átlag 7,1 kmh lett. Ha most elkezdesz számolgatni, hogy aszongya 7,1-4,2=2,9 kmh, azaz ennyivel jöttünk volna lefelé, szólok, hogy a matek nem ugyanúgy működik felfelé és lefelé. A kulcs az, hogy hányszor futsz kátrányos mezőre, azaz olyan részre, ahol az alacsony vízszint miatt megkeményedik, kátrányszerűen lassú lesz a víz. Alulról felfelé menet sokkal könyebb eltalálni a folyást, mivel szembe mész vele; ugyanez fentről lefelé nem annyira egyértelmű és amikor észrevetted, hogy lecsúsztál róla, és már nincs értelme visszafordulni, akkor csak reménykedsz, hogy hamar véget ér a lassú homokmező. Ilyenkor jön ki lefelé is a 4,5-5 kmh sebesség a 8-9 helyett, nem ritkán pedig a kiszállás, vontatás. Ha fölfelé futottál bele ilyesmibe, akkor legfeljebb 4,5 helyett 3,8 lett a sebesség, ami azért nem rontotta le túlzottan az átlagot.

From Kajak
From Kajak

Aztán megérkeztünk a kempingbe (a kocsik ott pihentek), én megint nem vállaltam be a stéget, Zoltánnal felcuccoltuk az összes kajakot, itt végre más is megérezte, mennyivel nehezebb volt a tengeri, aztán pakolásztunk, készülődtünk. A ruhámban kisebb bánya mennyiségű homok gyűlt össze, gondoltam, elmegyek zuhanyozni. Tudtam, hogy a tegnapelőtti vizesblokkban már nincs melegvíz, de nem érdekelt. Bementem a szóló fülkébe, levetkőztem, elrendeztem a ruhákat, megnyitottam a csapot – és hideg víz sem volt. A blokkban volt még egy fülke, de ahhoz körbe kellett volna járnom az épületet, egy német család viszont pont az ajtóba tette le a lakóautót a tök üres kempingben, tehát vissza kellett volna öltöznöm, hogy átjussak, de ekkor már annyira utáltam a vizes, homokos felszerelésemet, hogy semmi kedvem nem volt hozzá. Inkább felhúztam magamat a falra, szemmel követtem a csövet, megtaláltam az elzárt főcsapot, kinyújtózkodva éppen elértem, kinyitottam – erre automatikusan elindult a víz a másik fülkében, úgy látszik, valaki nyitva felejtette az ottanit – de elindult a víz nálam is, és végre tisztára zuhanyoztam magam.
Teljesen más érzés volt. Visszasétáltam, felszórtuk a kajakomat, indultunk haza. Tiszta ruhában, megmosakodva el is kapott a civilizációs ártalom, úgy elálmosodtam, hogy ki kellett támasztanom a szememet a hazafelé autókázás során, kész szerencse, hogy nem én vezettem. Otthon még elgondolkodtam a kávé és a fröccs között, az utóbbi nyert. Egy ideig versenyben volt még a pakolás is, de végül esélytelenként vesztett.

Linkek:

1 Comment

  1. A Maros – az nagyon trükkös. Szegednél a Tiszán úgy lehet felfelé evezni, mintha egy tó volna, de ha befutsz a Marosba, akkor megizzaszt. :) Örülük, hogy élveztétek…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *