Kettővel arrébb lakik egy nagy szürke mcska, néha átjár hozzánk. Felnéztem a könyvből és pont elkaptam, ahogy az udvarunk közepére akart tojni. Rákiáltottam, elszaladt. Olvastam tovább. Erre megláttam, hogy a kerítés mellett visszasündörgött és a rózsák tövében guggolt be a klasszikus pozícióba. Most már nem ijedt meg a kiáltozástól, fel kellett állnom, mire meggyőztem, hogy komolyan gondolom.
Megcsóváltam a fejemet, visszaültem a könyv mellé.
Nem sokkal később vettem észre, hogy megint visszajött, de most már a kerítés túloldalán kuporodott le. Itt aztán kiabálhattam, mocoroghattam, tudta, hogy a kerítésen úgysem mászok át.
Ekkor már azért letettem a könyvet és elgondolkodtam. Azért az elég szokatlan gesztus a szomszéd macskától, hogy minden üldöztetés ellenére mindenáron odaszarjon egy idegen ház udvarába. Vajon mit akart üzenni?
Month: May 2012
Egy marék föld
A terasz oldalsó falainak tetején van egy-egy végighúzódó beton virágkáva. A sorház lakói mindenféle dísznövényeket ültettek ide, muskátlit, laposan elterülő törpefenyőt. Nálunk is az utóbbi volt, de két évvel ezelőtt elpusztult. Tavaly kipróbáltuk, hogyan néz ki gyommal, de idén előrébb léptünk: hétvégén teleültettük paradicsommal. Lehet, hogy dekorációnak nem olyan szép, mint a muskátli, vagy a petúnia, de kóstoláskor határozottan behozza a hátrányát.
A síromra pedig krumplit ültessetek.
Idők szele
Nagyon úgy néz ki, hogy most jutottunk annak a kornak a végére, amikor a jövőnket éltük fel. Őszintén szólva, jobb szerettem a felélős korhoz tartozni, mint a jövőhöz.
Azok az aranyos, cukorfalat macskák
A teraszon olvasgattam, amikor gyanús hangokat hallottam az erdőszéli mogyoróbokorból. Valami nagytestű kutya zörgette az ágakat, veszettül. Ez rendszerint hanyag gazdát és valamilyen macskát is jelent, így kisétáltam a kert végébe. Macskát nem láttam, és ez meg is ijesztett egy csepet, hiszen a két méteres bokor a vékony ágaival nem sok menekülési lehetőséget jelent nekik. Aztán egyszer előjött a kutya és elszaladt. Azaz a helyzet vagy így, vagy úgy, de rendeződött.
Visszamentem olvasgatni. Pár perc múlva újból rezgett a bokor. Picúr tört ki alóla, majd fekete csíkként berongyolt az udvarra. Gondolom, ennyi idő kellett hozzá, hogy a sokktól lefagyott macska újrabootoljon. És ki lehet találni, mit csinált az addig udvaron pihenő másik két macska? Kihasználták, hogy Picúr még nem teljes értékű, így mindketten megtámadták. A macskáknál ugyanis folyamatos a hierarchia harc. Picúrban viszont még benne volt a kutya elleni elszántság, így mind a két másik opponenst lenyomta.
Mondtam én, hogy egyszer még igazi macskát nevelek belőle.
Lejárt bérlet
Ma mászkálós napom volt, konkrétan a Duna Plaza mellett volt egy megbeszélésem, aztán máshol elintéznivalóm. Indulás előtt vettem észre, hogy a bérletem már két napja lejárt. Túlzottan nem zavartattam magam: a bérlet már a megváltás napjának első percétől érvényes, tehát ha veszek egyet a Kökin, az utólag legitimálja az aznapi potyázásaimat. Csakhogy a Terminálnál kilométer hosszú sor állt, én meg időre mentem. Átsétáltam a humán szkenner érzékelői között a lejárt bérlettel, gondoltam, majd veszek egyet a Gyöngyösi útnál. Ott viszont pénztár egy szál se, a forgalmi iroda is kihaltan tátongott. Megvolt a megbeszélés, gondoltam visszamegyek metróval az Árpád hídhoz. Nem tudtam, itt már nem engedtek be az ellenőrök. Amikor megkérdeztem, hogy és most mit csináljak, csak vonogatták a vállukat. Vegyek egy jegyet az újságosnál, aztán menjek el úgy az Árpád hídig. Meg se fordult a fejemben, hogy elmagyarázzam a logikámat, mert egyrészt nem biztos, hogy értenék, másrészt amúgy sem fogadhatnák el, hiszen bárki mondhatja, hogy majd vesz egy bérletet, harmadrészt meg ellenőröktől nem kérünk szívességet, tárgyalásba nem bocsátkozunk.
Megfordultam, kisétáltam. Az egyik még utánamkiabált, hogy az újságos nem arra van, de csak legyintettem. Úgyis olyan régen sétáltam már Pesten, épp ideje volt megint. Először elsétáltam az Árpád hídig, bérletet venni. Útközben csodálkozva figyeltem fel egy emléktáblára, miszerint itt született fiatalkorom egyik kedvenc költője, az élet egyszerű dolgainak naív énekese, Berda József – hiszen nekem mindig Újpest jutott róla eszembe, na de biztos elköltöztek. Aztán mentem tovább a körúton a Lehel útig, ott is elintéztem az elintéznivalókat, majd az egyik kedvenc rétesboltomban ettem ebédre egy szilvás és egy tökös-mákos rétest, utána hazazötyögtem.
Végülis, egész jó napot szerzett nekem a lejárt bérlet.
Recent Comments