Falc

Az éjjel egy rockoperát álmodtam. Arról szólt, hogy van egy orosz hapi, aki ha kényelmetlen helyzetbe kerül, mindig azt választja, hogy elutazik. A darabnak úgy lesz vége, hogy egy túláradóan érzelmes, eleinte lassú, de aztán begyorsuló, tipikus orosz dalban a Nő ezt a fejére olvassa, és miközben a szám halad a katarzis felé, a hős szótlanul nekiáll pakolni a bőröndjébe, majd amikor már teljesen vad a zene, akkor – nem foglalkozva a Nő egyre erősödő szemrehányásával – kisétál a színpadról, gurulós bőröndjének kerekeivel verve a taktust. A katarzis az, hogy eddig teljesen érzéketlenül lépett le a különböző színhelyekről, de itt, ezzel a kerékzörgetéssel jelzi, hogy most először hallja és érzi a szemrehányást, érzi, hogy nem szemlélője, hanem résztvevője a jelenetnek – de neki akkor is mennie kell, mert itt hirtelen elromlottak a dolgok.
A zene egyébként nagyon jó volt, még most, a reggeli utáni kávénál is ezt dúdolom.
Néha kifejezetten kellemes dolog nemnormálisnak lenni.