Lejárt bérlet

Ma mászkálós napom volt, konkrétan a Duna Plaza mellett volt egy megbeszélésem, aztán máshol elintéznivalóm. Indulás előtt vettem észre, hogy a bérletem már két napja lejárt. Túlzottan nem zavartattam magam: a bérlet már a megváltás napjának első percétől érvényes, tehát ha veszek egyet a Kökin, az utólag legitimálja az aznapi potyázásaimat. Csakhogy a Terminálnál kilométer hosszú sor állt, én meg időre mentem. Átsétáltam a humán szkenner érzékelői között a lejárt bérlettel, gondoltam, majd veszek egyet a Gyöngyösi útnál. Ott viszont pénztár egy szál se, a forgalmi iroda is kihaltan tátongott. Megvolt a megbeszélés, gondoltam visszamegyek metróval az Árpád hídhoz. Nem tudtam, itt már nem engedtek be az ellenőrök. Amikor megkérdeztem, hogy és most mit csináljak, csak vonogatták a vállukat. Vegyek egy jegyet az újságosnál, aztán menjek el úgy az Árpád hídig. Meg se fordult a fejemben, hogy elmagyarázzam a logikámat, mert egyrészt nem biztos, hogy értenék, másrészt amúgy sem fogadhatnák el, hiszen bárki mondhatja, hogy majd vesz egy bérletet, harmadrészt meg ellenőröktől nem kérünk szívességet, tárgyalásba nem bocsátkozunk.
Megfordultam, kisétáltam. Az egyik még utánamkiabált, hogy az újságos nem arra van, de csak legyintettem. Úgyis olyan régen sétáltam már Pesten, épp ideje volt megint. Először elsétáltam az Árpád hídig, bérletet venni. Útközben csodálkozva figyeltem fel egy emléktáblára, miszerint itt született fiatalkorom egyik kedvenc költője, az élet egyszerű dolgainak naív énekese, Berda József – hiszen nekem mindig Újpest jutott róla eszembe, na de biztos elköltöztek. Aztán mentem tovább a körúton a Lehel útig, ott is elintéztem az elintéznivalókat, majd az egyik kedvenc rétesboltomban ettem ebédre egy szilvás és egy tökös-mákos rétest, utána hazazötyögtem.
Végülis, egész jó napot szerzett nekem a lejárt bérlet.

2 Comments

  1. Lejárt bérlettel utaztál??

    Szgény, elkínzott, becsületesen működő BKV, és még te is szíttad a vérét? :D Hát ember vagy te? :D

  2. :)

    De hát pont azt írtam, hogy a délután vásárolt bérlet – legalábbis az én véleményem szerint – legitimálja az előtte történt aznapi potyázásokat.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading