Bükki mászka 1/3

2011.12.09; péntek

Hosszú napok óta az első olyan reggel, amikor valami halvány életjeleket észlelek magamon. Lehet, hogy mégis túlélem a torokgyulladást?
Mindenesetre félő, hogy megjön a Nápoly szindróma: félig gyógyultan elmenni kalandozni, aztán hazaérkezni sokkal betegebben. De a szállás már le van foglalva, egyébként is ránk is férne már egy kicsit valami más, mint a büdös Pest, szóval hajrá, belevágtunk.

Azért látszik, hogy nem voltam teljesen magamnál. Kényelmesen pakolhattam össze mindent, erre mind a sört, mind a pálinkát otthon felejtettem. Beraktam viszont két-két mobiltöltőt és usb mobil sticket is – pedig térerő, az nincs. Ez gáz, mert úgy emlékeztem, hogy szlovák oldalról azért van, és akkor a Kindle DX még használható lenne, de az sincs. Semmi.
A sört még talán tudnám is magyarázni a betegséggel, de azt már jóval nehezebben, hogy oké, de akkor mézes teának valót, coldrexnek valót miért nem? Mert se teafű, se méz, se citrom, se coldrex, se vízforraló. Egyedül ásványvíz, de amellett meg elég keserves lesz blogolni, ezt már most megjósolhatom. Ja, és hátizsákot is elfelejtettem berakni. Nej viszont nem, így ő hozza az összes kaját.

Tehát, irány a Bükk. A szállást már kipróbáltuk egyszer, igaz, akkor nem jött be túlzottan, de azért csak jó helyen van, és a sátornál összehasonlíthatatlanul kényelmesebb. Szóval megint foglaltunk. Azért történtek változások, nem kellett foglalót fizetnem, éppen szabad volt az egyik apartman (mely sokkal nívósabb volt a múltkori szobánál), szóval már októberben jól indult a szervezés.

From Bükk 2011

Megérkeztünk. Kerestem a recepciót, de élet egyedül a konyhában volt. Bementem.
Egy fiatal legénnyel – Szemesemálljól Kornél – futottam össze. (Ismered azt az arcot, amelyre ráragadt a selyma bazsalygás: biztos lehetsz benne, hogy mindenből, amibe belekezd, tréfa, vagy ugratás lesz.)
– A recepciót keresem.
– Ez az – somolygott.
– Ez?
– Ez.
Aztán kijött egy idősebb bácsika, és megerősítette, hogy tényleg ez a recepció. Letisztáztunk mindent, becuccoltunk, visszasétáltunk enni egy kis friss szarvaspörköltet, persze pálinka hozzá, meg barna sör. Nem rossz teljesítmény, ahhoz képest, hogy már egy hete csak mézesteán és édeskekszen élek.

Aztán hatalmas nagy punnyadás. Hoztunk magunkkal olvasnivalót – és maximálisan kiélveztük, hogy offline-ban vagyunk.

From Bükk 2011

Hatalmas a fürdőszoba, habár a tér nagy része kihasználhatatlan, a tetőlecsapás miatt. De ettől még van, és a hatalmas térben elanyátlanodva árválkodik a klotyi. Ha létezik antiklausztrofóbia, akkor itt biztosan megtalálható.

Melegtől feléledő legyek. Az egyiket az én – saját! – kezemmel csaptam agyon, a másikat a kispárnámmal találtam el, amikor a lámpabúrán grasszált.

A szállás viszont tényleg jó. Nem a panzió főépületében kaptunk szobát, hanem az istenhátamögötti telep istenhátamögötti épületében egy tágas apartmant. A kazánt nem sokkal korábban indították be, az áporodott szag alapján már jó régen nem lakott az épületben senki. Mondtam is Nejnek, hogy tutira miénk az egész épület, használhatjuk nyugodtan a nagy, közös konyhát a földszinten, a felfutó lépcsők melletti tágas társalgót az emeleten, egyáltalán, a szobaajtót sem kell becsuknunk, miénk a kégli, hiszen ilyen trágya időben ki más akarna pont ebben az épületben tölteni egy hétvégét? Istenhátamögötti telep, istenhátamögötti sarka.
Nos, mint kiderült egy 30 fős társaság úgy döntött, hogy pont ez az épületet szemeli ki pont ezen a hétvégén egy nagy hepajra. Mi négy óra körül értünk oda, este 11-ig hittük, hogy megfogtuk az isten lábát. Utána jöttünk rá, hogy büdös.
Már a megérkezésük is durva volt este 11 körül, egy csomóan a mi ajtónkat rángatták, mert ők is azt hitték, hogy övék az egész épület. Kinyitnia csak az elsőnek sikerült, mert utána addig tekertem a kulcsot, amíg bírta a zár. Kábé a tizedik próbálkozó elordította magát a folyósón:
– Na, most kezdődnek majd a problémák!
Furán figyeltem. Azt hittem, ez az én végszavam, közvetlenül mielőtt kirohanok az ajtón a fejszével.
Aztán valahogy csend lett, felmentek a központi épületbe.
Olyan éjféltájban indult be az igazi műsor, amikor az első sebesültek visszajöttek lefeküdni. A főépület kábé 500 méterre volt, ez pont akkora táv a hideg Bükkben, hogy még a merev részegek is kijózanodjanak annyira, hogy azt higyjék, fér még beléjük. Ahhoz már kevés volt a táv, hogy az ajtóikat is eltalálják, így volt megint némi behatolási kísérlet. Aztán néhányan kiültek egy sörrel a társalgóba, mások bent maradtak a szobájukban – és beszélgettek. A folyosón, meg rajtunk keresztül.

És az egészben az a legszarabb, hogy nem tehettem semmit. Ha ők közösen akarták leereszteni a gőzt és ezért kivettek a világ végén egy panziót, akkor ők megtettek mindent, amit emberileg tehettek. Nem panelházban csaptak ordenáré bulit, nem kertvárosban, hanem egy istenhátamögötti telep istenhátamögötti épületében. Hogy én pont akkor akartam félrevonulni a világtól és pont ide, hát az szopás. De tenni tényleg nem lehet semmit. Nem lehet úgy kiengedni a gőzt, hogy figyeljünk arra, ne sértsük meg a másik álmát. Illetve lehet, csak az már nem gőzkieresztés. Miközben az én hangulatomat már az is pont eléggé lerontotta, hogy itt voltak és ennyien: 30 ember mászkálása, dobogása, egyszerű beszéde is pont elég zsúfoltságérzetet ad egy ilyen faragott faházban, különösen, ha az ember csendes magányra számít. Szóval a végén csak legyintettem: így jártam. És a fejemre húztam a takarót. Ez egy feloldhatatlan helyzet.

Ahogy lehiggadtam, beugrott a bosszú. Mikor horkolok én kegyetlenül? Ha be vagyok rúgva, vagy ha meg vagyok fázva. Hát, akkor kellemes éjszakát, jó szomszédok. Ha bejön a hang, akkor ki is megy.

Elalvás előtt még megcsörrent a telefonom, jelezve, hogy emailt kaptam. Döbbenten meredtem rá. Emailt? Amikor térerő sincs? Nos, az éjjeliszekrény egyik sarkán – csak ott – óránként pár másodpercre volt térerő. Pont ezt használta ki egy szpem és áttört.

2 Comments

  1. Apa, Coldrexre úgy általában ne nagyon igyál, mert a paracetamol eléggé megterheli a májat. Természetesen igaz ez a többi ugyanilyen hatóanyagú készítményre is. A gyártók ezt nem nagyon reklámozzák, pedig voltak maradandó májkárosodások. Jellemző, hogy sikerült elérni a jóval veszélytelenebb hatóanyagú szerek vénykötelesé tételét…

  2. Gyógyszerre sohasem szoktam sokat inni (kivéve a Kalmopyrint, de az úgy hat), a kevés meg nem szokott zavarni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑