Kormányváltás

Úgy döntöttünk, kormányt váltunk. Az egyébként eladósorba került kettes kajak kormánya tényleg meglehetősen lötyögött, meg nehézkesen is mozgott, lehet, hogy ez riasztotta el a korábbi reményteli vevőket. Ezzel párhuzamosan Nej Lila Villám kajakja is kapott egy kormányt, mert nyáron be lesz célozva a tenger, oda meg jó, ha van.

Ma délben mentünk le a kajakokért. Célszerűen terveztünk is egy négyórás túrát, hogy minden hiba előjöjjön.

Túlterveztünk.

A kereskedő udvarán, még szárazon, beállítgattunk mindent: pedálokat, kormányokat, üléspozíciót. Aztán vízreszálltunk. A kettes kajak kormánya szépen muzsikált (és tényleg sokkal, de sokkal jobb lett), a lila kajak kormánya viszont egyáltalán nem mozgott, hiába taposta Nej, mint hülye a csengőt.
Oké, 50 méterrel arrébb van a csónakház, ahol az én kajakom lakik, kikötöttünk. Elég snassz volt, ugye nekiindultunk nagy lendülettel egy félnapos túrának, aztán 2 perc múlva már kötöttünk is ki, bújtam is bele a kajakba berhelni. A napsütés miatt patakokban folyt rólam a víz (ugye, leégés ellen mackóalsó, hosszúujjú póló), a sok behajolgatás, bebújás miatt csomókban hullott előre a hajam, nézhettem ki valahogy. De legalább úgysincs a környéken ismerős – legyintettem.
Ekkor veregette meg a vállamat Fisher. Mint kiderült, meghívott vendégek voltak a csónakház mellett rendezett ökörsütésen. Hogy mi alapján ismert fel a kajakból kilogó testrészeimről, arról halvány elképzelésem sincs. Viszont találkozhattam a blogjának eddig az ismeretlenségben rejtőzködő szereplőivel. A nagyobbik gyerek tényleg nem hétköznapi figura, elkérte az evezőlapátot és amikor felhívtam a figyelmét, hogy hajó nélkül nem sokra megy vele, csak nagyvonalúan legyintett, hogy neki nincs szüksége ilyesmire, nagyon jól elvan a vízben egy evezőlapáttal is.

Végül kizargattuk az összes aprókölyköt a kajakból és Nej diszkrét sikkantgatásai mellett elindultunk. (A stégről beszállás még nem az erőssége.) A partról udvariasan integettek. De még ők sem gondolták, hogy Nej lábtámasza 50 méter múlva megint szétcsúszik, így visszafordultunk és megint kikötöttünk. Fisher ekkor már hozott magának egy sört, úgy nézte a műsort. Nejt kihúztam a sólyánál és újból indult a kajakba bebújós show. Vagy 30 perc izzadt szarakodás után megállapítottam, hogy nem Nej a hibás, hanem a konstrukció. A kormányt felcsuktuk, az ő kajakja megy vissza a szerelőhöz.

Ismét elindultunk. Egész lendületesen haladtunk az M0 hídig. (Csak jelzem, hogy egy egyenes szakaszon megnyomtuk a fiammal a tempót és eszméletlen száguldást produkáltunk. Kajakban még sohasem éltem át ilyen sebességet. Ha legközelebb lesz a közelben gps, istenbizony megmérem, mert nagyon kíváncsi lettem.)
Az M0 híd után megint jöttek az izgalmak. Valami közelben lakó unatkozó milliárdos éppen akkor próbálgatta a motoros yachtját. Mely próba abból állt, hogy szemből elviharzott mellettünk, majd megfordult, megint elment mellettünk, párszáz méter után visszafordult és kezdte előlről. Ezt olyan ötször-hatszor eljátszotta. Néha, lelassított, amikor mellénk ért, néha meg nem. Hogy Nej hogyan viselte hátul, nem tudom, mi Barnával halálosan élveztük. Olyan szép tengeri hullámokat nyomott nekünk, hogy ihaj.
Egyetlenegy gubanc volt, hogy nem bírtunk miatta jobban bemenni a víz közepe felé. Meg is történt a baj, egyszer csak azt hallottam, hogy mind a partról, mind mögülem óbégatnak. Azt történt, hogy kifogtak. Belénk akadt egy horgász damilja és a szerencsétlen hiába próbált minket fárasztani, erősek voltunk, mint a bivaly. Egyből fék, majd elkezdtem a damil mellett hátrafelé evezni. Sikerült is volna, csak éppen jött mögöttünk három darab négyes kenu, kettő észre is vette a szituációt, de a harmadik nem. Először megpróbált köztünk és a part között elmenni, de ugye ott feszült a damil. Gyorsan korrigált, de ekkor meg minket talált telibe. Kaptunk egy ütést, hallottam egy pattanást, jött egy bocs is, majd araszoltunk tovább hátrafelé. A horgász kiakasztotta a damilt, mehettünk tovább. Mehettünk volna. A pattanás ugyanis az volt, amikor a kormány egyik kötele kiakadt a vasból. Innentől nem volt kormányunk, márpedig ez a hajó kormány nélkül félkarú óriás. Nej mögénk osont és megállapította, hogy van egy kibogozhatatlan csomó, mely átbújt a lyukon.
Sóhaj. Visszaevickéltem a horgászhoz, megkérdeztem, van-e nála kés. Volt. Levágta a madzag utolsó egy centijét, de a feszítés miatt csak ki kellett szállnunk. A parton megszereltem mindent, elbúcsúztunk, hajrá. Ekkor már több órája úton voltunk, de még nem tettük meg azt a távot, melyet a hétköznapi edzéseim során 50 perc alatt szoktam.

Viszont innentől nem történt semmi érdekes sem. Illetve, de. Megint kezdett elmacskásodni a lábam. Ez mindenképpen rossz hírként ért, mivel a koncepciónk az volt, hogy a macskásodás a billegő kormány miatt van. Mérgemben le is léptem a kormányról, kinyújtóztattam a lábamat – és kipróbáltam a kajakot aktív kormányzás nélkül. Nem mondom, hogy nem kellett időnként korrigálnom, de ment. Ami az utóbbi 3 évben egyszer sem sikerült, most igen. 3-4 kilométert így tettünk meg, a zsibbadás, macskásodás elmúlt, a kajak tartotta az irányt. Én pedig levontam a konzekvenciákat. A csőhíd után kiszálltunk egy stégen, megint belebújtam a kajakba. Nyilván ekkor kötött ki a Pyrus társaság két tagja, leklkesen üdvözölni. Igen, róluk sem tudom, hogyan ismertek fel a kajakból kilógó testrészeim alapján. Beszélgettünk, elmentek. Barna napozott, Nej bóbiskolt. Vagy félórát hangoltam a kajakot, hogy eltaláljam azt a pontot, ahol a lábtámasz is jó, de tudok billentgetni is, és nincs annyira feltolva a lábam, mint eddig.
Végül abban maradtunk, hogy már annyi időt elcsesztünk, hogy nem megyünk fel az eredeti célig, visszafordulunk.

Így sikerült elkapnunk a vihart. Nagyjából a Molnár szigetnél jött és egészen az M0 hídig kitartott. Az ég beborult, a szél viharossá fokozódott, aztán nekiállt csapkodni az eső. Méltó koronázása volt a napnak. A péklapát evezővel próbáltam annyira laposan, csuklóból evezni, amennyire csak tudtam. Aztán vagy mi haladtunk gyorsan, vagy a szél fújta el a felhőket, nem tudom, de Dunaharasztinál már ismét sütött a nap. Kiszálláskor még Nej kapott egy szálkát az ujjába, nekem felszakadt egy korábbi seb a lábamon, de akkor már csak legyintettünk rá. Túra befejezve.

Őszintén szólva, most az egyszer állok a legközelebb ahhoz, hogy olyasmit mondjak, miszerint a mai kirándulás talán mégsem volt olyan jó.

Sárkányok az eke előtt

Mottó: Minden ember őrült, de a többség ügyesen titkolja.

Akik régi törzsolvasók, tudják, hogy van egy Weöres Sándor idézet, mely nagyon erősen dolgoztatja az agyamat. Az élet egyik kiemelkedő problémájának tartom azt, amit felvet.

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél.
Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.
Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

Oké, fogadjuk el. Tényleg jól hangzik.
De mi is van azokkal a szörnyekkel? Nem tudom, mások milyen szörnyekkel, milyen démonokkal birkóznak, én elmondhatatlanul félelmetesekkel. Nem is akarom elmondani.
Hogyan lehetne ezeket az irtózatokat hasznos munkára fogni?

Hát, például írással. Ha szükségem van arra, hogy leírjam, hogyan érezhet egy darabolós gyilkos, miközben darabol, akkor megkérdezem az egyik démont, hogy ‘figyelj, te ezt hogyan csinálnád?’. Ha meg akarok írni egy álláspontot, mely kívül esik az elfogadhatságon, de tudom, hogy máshol, extrém körülmények között igenis előbújhat, megkérdezem a démont, hogy mondja már el, hogyan is van ez. És nem kell embert darabolnom, nem kell tényleg kipróbálnom, mekkora iszonyat az adott cselekvés, a démon készségesen felel. Dolgozik. Az eke szarva előtt. Segít nekem kiigazodnom abban a világban, mely messze, borzasztóan messze van a normális gondolkodástól. A démonok segítenek megérteni a világot. Az ugyanis bőven több annál, mint amit mi, normális gondolkodású emberek, kihasítunk belőle.

Győzni

Azért teljesen győzni sem fenékig tejfel. Évekig, évtizedekig harcolsz valakivel/valamivel – és egyszer csak győzöl. Gondolj bele, ott állsz győztesen, kiélvezed a pillanatot – és utána hogyan tovább? Céljaidnak egy része megsemmisült. Valami, ami jelentős része volt az életednek, most hirtelen eltűnt belőle. Kiüresedtél. Mit csinálsz a kardoddal? Hová teszed a gyűlöletedet?
Tulajdonképpen… ki is győzött ilyenkor?

Olvasgatok

Úgy tűnt számomra, hogy az emberben nagyon erősen működnek olyan mentális folyamatok, amelyek segítségével lényegében csaknem bármilyen körülmények között hozzáidomul a környezetéhez, beleszokik abba, megtanul együtt létezni és érzelmileg, valamint intellektuálisan is kooperálni azzal. Ez nyilvánvalóan rendkívül hasznos képesség a túlélés szempontjából, ugyanakkor nagyon könnyen vezethet olyan helyzetekhez is az életben, hogy valaki testileg, lelkileg és szellemileg beleragad olyan szituációkba, amelyekben egyáltalán nem is akart benne lenni. Mindezt ráadásul még nem is feltétlenül fogja menet közben észrevenni magáról. Ha ez így van, akkor viszont tisztán látni tulajdonképpen csak előre és utólag lehet. Menet közben nem látszanak a dolgok, akkor történnek, valaki pedig csak korlátozott mértékben lehet egyszerre szereplője és nézője is ugyanannak az eseménynek.
Mindez nagyon megragadt a fejemben, így aztán a későbbiek során mindig is nagyon komolyan vettem az első benyomásaimat vagy egy projekt kapcsán mondjuk az eredeti terveimet. Ezekhez, amennyire tudtam, mindvégig megpróbáltam ragaszkodni vagy legalábbis alapvető támpontként használni azokat az egész folyamatban. Valahogy tudni kell, hogy melyek a tiszta pillanatok egy dologban és fontos, hogy azok annak megfelelően is legyenek kezelve. Menet közben az ember ugyanis nagyon sok mindent fog érezni, nemritkán egymásnak éppen ellentmondó dolgokat, és olyankor nehéz megtalálni azt a fonalat, amely egy adott szituációban a tisztánlátáshoz vezet. Nem elég, gondoltam, hogy annyian játszanak az ember ellen a játékban, még arra is hajlama van, hogy abban végig önmaga ellen csaljon.
Olyan nekem szóló szerepeket akartam találni tehát, amelyek abba az irányba viszik majd az életemet, hogy azokhoz szellemileg, lelkileg és testileg fel kelljen nőnöm, mivel úgy éreztem, hogy az alulméretezett és rosszul megválasztott szerepek oda vezetnek, hogy az ember a hajlékony lelkével és intellektusával egyszerűen azokhoz idomul és idővel hozzájuk zsugorodik.

Menyhárt – Para-Kovács: Amerika Kiadó

 
(Kösz, Gábor.)
 

Törmelék

  • A társaság jó hangulatát nem a te vicces megjegyzéseid okozzák, hanem a többiek, akik hajlandóak nevetni rajta.

  • Rajzolni csak úgy lehet megtanulni, ha nem félünk elrontani még az egyébként igéretesen induló alkotásokat sem.

  • Mindenki addig – és csak addig – blogol, ameddig hajtja a belső kényszer. Pont.

Itt a tavasz

És a macska – mármint a lököttebb – két pofára legeli a füvet. Aztán bejön a lakásba és a legváltozatosabb helyeken hányja ki.
Hogyan lehetne elmagyarázni neki, hogy vagy hagyja abba, vagy növesszen négyrekeszű gyomrot?

No Sport

Amióta rászoktam arra, hogy esténként whiskyvel és szivarral kiülök a teraszra, azóta határozottan zavarnak a kert végében időnként elfutó sportemberek. Korábban azt hittem, hogy Churchill csak poénból válaszolta a hosszú élet titkát firtató kérdésre azt, hogy No Sport – de most már kezdem érezni, hogy lehetett mögötte mély meggyőződés is.

TCP/IP könyvek

Módszeresen söpröm ki a taszklistámat.

Az utóbbi egy év alatt két kiegészítés érkezett a TCP/IP Alapok című könyvhöz. Mivel mindkettőben volt hozzáadott érték, így nem az volt a kérdés, hogy belekerülnek-e, hanem az, hogy mikor.
Most.
Elismerem, nem lehet kapkodással vádolni, de csak most volt rá időm, hogy visszaássam magamat a könyvbe.

Ezzel a módosítással a TCP/IP Alapok I. könyv verziószáma 2.1-re növekedett. Letölteni innen, erről az oldalról lehet.

Szívesen mondanám, hogy a Microsoft oldaláról is, hiszen elméletileg nekik íródott, de a régi Technet oldalt már nem lehet elérni, mert automatikusan átirányít, az új Technetklub oldalon meg már nincs kint a könyv. Szóval marad az, hogy a legfrissebb változat mindig itt, a fenti linken lesz.

Beszűkül

Nyilván előfordul olyan, hogy egészséges ember agyában megbomlanak az idegpályák, szétcsúsznak a kapcsolódások és az illető megbolondul. Van ilyen, de szerencsére nem túl gyakran.
Sokkal gyakoribb a hétköznapokban, hogy nem történik szervi elváltozás, csak éppen az agy leengedi a függönyt. Ezt hívják beszűkült tudatállapotnak. Borzasztóan veszélyes. Az illető lehet bármilyen tisztafejű, értelmes ember, ha az agya az adott pillanatban – mely egész hosszú időtartam is lehet – csak annyit lát a világból, amennyit egy harckocsi vezetője a résnyi ablakon keresztül. Nem jutnak el hozzá a visszajelzések, nem érti, amit mondani akarnak neki, odabent – az egyébként jó képességű agya – üresen őröl. Mindannyian éltünk már át hasonlót: ilyen a végzetes szerelem, de ilyenek az öngyilkosság felé hajtó lelki bánatok is. A legkeményebb az egészben az, hogy mindenki tehetetlen: a beszűkülés jellegéből kifolyólag az illető nem veszi a jeleket, akármilyen erősen is küldik felé.
Egyetlen módon lehet védekezni ellene. Amikor az ember még egészséges, jelzéseket kell elhelyezni. (Igen, mint Zaphood Beeblerox.) Ismerni kell a jelenséget, tudni róla, felismerni, hogy amikor a környezetünk veszettül erőlködik, akkor – dacára annak, hogy úgy érezzük, minden rendben van – valószínűleg nem, sőt, valószínűleg éppen be vagyunk szűkülve. És ilyenkor erőszakosan nyitni kell. Nálam az vált be, hogy hasonló esetben csináltam valami egetverő marhaságot. Például leutaztam egy haverommal Pécsre, megkeresni a lakótelepen egy illegális jósnőt. Vagy csak úgy nekiindultam egyedül, autóstoppal az országnak. Szinte mindegy is, hogy mi, a lényeg, hogy változzon meg a környezet, a társaság, érjenek új hatások. Aztán egyszercsak kinyílik a rés és az ember nem is érti, hogyan gondolkozhatott úgy, ahogy korábban.

Ja, és a legfontosabb: legyen egyáltalán valamilyen társaság. Amelyik figyel ránk. Ha valaki visszavonultan él, nem fog kapni visszajelzést. Nem lesz kitől.

Hétköznapi balesetek

Van egy ember, akivel éveken keresztül bizalmas kapcsolatban éltél, majdhogynem a barátod volt. Aztán messzire kerültetek egymástól, nagyon ritkán találkoztok. Az illető közben eladta a lelkét, ügynök lett. Abból az agymosott fajtából, aki minden elé rendeli azt, hogy az árujából minél többet eladjon. Akivel rendesen beszélgetni sem lehet, mert valahogy mindig vagy a termékére, vagy annak gyártójára terelődik a szó. Szép lassan le is épül a kapcsolat.
Eltelik sok-sok év. Az illető egyszer csak rádtalál a neten és ír egy abszolút normális levelet. Nyoma sincs benne annak, ami miatt anno szomorú szívvel lehúztad az ismerőseid listájáról. Örülsz, persze. Első lendületből meg is írod neki, hogy jaj de jó, hogy újra lehet veled beszélni, kinőttél végre az agymosott korszakból.
És csak a hónapok óta tartó néma csend döbbent rá, hogy nem, erről szó sincs. Neked viszont, ha akaratlanul is, de sikerült őt annyira vérig sértened, hogy immár ő húzott le téged az ismerősei listájáról.