Month: April 2011

Olvasgatok

Úgy tűnt számomra, hogy az emberben nagyon erősen működnek olyan mentális folyamatok, amelyek segítségével lényegében csaknem bármilyen körülmények között hozzáidomul a környezetéhez, beleszokik abba, megtanul együtt létezni és érzelmileg, valamint intellektuálisan is kooperálni azzal. Ez nyilvánvalóan rendkívül hasznos képesség a túlélés szempontjából, ugyanakkor nagyon könnyen vezethet olyan helyzetekhez is az életben, hogy valaki testileg, lelkileg és szellemileg beleragad olyan szituációkba, amelyekben egyáltalán nem is akart benne lenni. Mindezt ráadásul még nem is feltétlenül fogja menet közben észrevenni magáról. Ha ez így van, akkor viszont tisztán látni tulajdonképpen csak előre és utólag lehet. Menet közben nem látszanak a dolgok, akkor történnek, valaki pedig csak korlátozott mértékben lehet egyszerre szereplője és nézője is ugyanannak az eseménynek.
Mindez nagyon megragadt a fejemben, így aztán a későbbiek során mindig is nagyon komolyan vettem az első benyomásaimat vagy egy projekt kapcsán mondjuk az eredeti terveimet. Ezekhez, amennyire tudtam, mindvégig megpróbáltam ragaszkodni vagy legalábbis alapvető támpontként használni azokat az egész folyamatban. Valahogy tudni kell, hogy melyek a tiszta pillanatok egy dologban és fontos, hogy azok annak megfelelően is legyenek kezelve. Menet közben az ember ugyanis nagyon sok mindent fog érezni, nemritkán egymásnak éppen ellentmondó dolgokat, és olyankor nehéz megtalálni azt a fonalat, amely egy adott szituációban a tisztánlátáshoz vezet. Nem elég, gondoltam, hogy annyian játszanak az ember ellen a játékban, még arra is hajlama van, hogy abban végig önmaga ellen csaljon.
Olyan nekem szóló szerepeket akartam találni tehát, amelyek abba az irányba viszik majd az életemet, hogy azokhoz szellemileg, lelkileg és testileg fel kelljen nőnöm, mivel úgy éreztem, hogy az alulméretezett és rosszul megválasztott szerepek oda vezetnek, hogy az ember a hajlékony lelkével és intellektusával egyszerűen azokhoz idomul és idővel hozzájuk zsugorodik.

Menyhárt – Para-Kovács: Amerika Kiadó

 
(Kösz, Gábor.)
 

Törmelék

  • A társaság jó hangulatát nem a te vicces megjegyzéseid okozzák, hanem a többiek, akik hajlandóak nevetni rajta.

  • Rajzolni csak úgy lehet megtanulni, ha nem félünk elrontani még az egyébként igéretesen induló alkotásokat sem.

  • Mindenki addig – és csak addig – blogol, ameddig hajtja a belső kényszer. Pont.

Itt a tavasz

És a macska – mármint a lököttebb – két pofára legeli a füvet. Aztán bejön a lakásba és a legváltozatosabb helyeken hányja ki.
Hogyan lehetne elmagyarázni neki, hogy vagy hagyja abba, vagy növesszen négyrekeszű gyomrot?

No Sport

Amióta rászoktam arra, hogy esténként whiskyvel és szivarral kiülök a teraszra, azóta határozottan zavarnak a kert végében időnként elfutó sportemberek. Korábban azt hittem, hogy Churchill csak poénból válaszolta a hosszú élet titkát firtató kérdésre azt, hogy No Sport – de most már kezdem érezni, hogy lehetett mögötte mély meggyőződés is.