Még a múlt héten kaptam egy levelet, csak nem akartam akkor elrontani az írások ívét. A levélben az állt, hogy köszönnek mindent, de április 1-től már nem vagyok MVP.

Szögezzük le rögtön az elején, hogy igazuk van. Az MVP címet nem szaktudásra, nem megnyerő egyéniségre osztogatják, hanem közösségi aktivitásra. Az más kérdés, hogy általában csak azok képesek mozgatni egy közösséget, akik hitelesek, ergo jó szakemberek. Így jön ki, hogy azért csak komoly megtiszteltetés szakmailag is az MVP-k közé tartozni. De ugyanemiatt mondható az is, hogy ha valaki nem MVP, az nem jelenti azt, hogy nem jó szakember – pusztán csak arról van szó, hogy inaktív.

Az talán megérne egy hosszabb gondolatfutamot, hogyan lett egy ilyen kényszeresen író emberből inaktív. De nincs értelme túlragozni: a gazdasági válság miatt az MS beindította a költségollót, a kevesebb erőforrásból máshová tolódtak a súlypontok, az meg már nem az én pályám.

Így maradjunk annyiban, hogy kösz fiúk ezt az 5 évet, jó volt veletek, hatalmas élményeim kötődnek ehhez az MVP mozgolódáshoz, ki nem hagytam volna semmi pénzért sem.
Kicsit azért sajnálom, hogy ilyen kiüresedős módon lett vége.