Month: March 2011

A politikai rendszer átalakítását rendezett módon kell folytatni a Kínai Kommunista Párt (KKP) irányításával, stabil és harmonikus társadalmi feltételek között – állapította meg a kínai miniszterelnök
– link –

Mi van?
Honnan? Hová?
És pontosan kivel?

Nem várt meglepetésben volt részem. Egy Hrabal regényt olvastam, ahol egyszer csak teljesen váratlanul belefutottam a jó öreg galeribe: Maryska főzött, Frantisek autót szerelt a fészerben, Pepin bácsi pedig hol az udvaron ordítozott az osztrák hadseregről, hol a falu tinédzser lányainak tartott előadást Batista úr higiéniás elveiről. Nem tagadom, hangosan röhögve vertem az asztalt a padláson.

From MiVanVelem

Aztán eszembe jutott egy találós kérdés. Nem bonyolult: a Sörgyári Capricció jól ismert sikercsapata összesen hány Hrabal regényben jelent meg?

Egy újabb technikai találmány, melyből az emberiségnek nem sikerült kihoznia a benne rejló lehetőségeket.

Az első a televízió volt. Megkapta az esélyt, hogy emelje az átlagos műveltségi szintet – ehelyett lesüllyedt az igénytelen fogyasztók szintjére. Nem én vagyok az egyedüli ember, aki már évek óta be sem kapcsolja a tévéjét.

Most ebbe a klubba lépett be a rádió. Nem mintha olyan sűrűn hallgattam volna otthon. (Ha ilyesmire van gusztusom, a webes Radioparadise bőven megfelel.) De az autó, az egy másik világ. Reggel 45 perc munkába menet, délután 45 perc munkából haza – itt jó, ha szól valami zene.

Sokáig kitartott a Sztár FM. Tudom, vén farok vagyok, de pont hozták azokat a zenéket, melyek az én kazettáimon is ott voltak fiatalkoromban. (Nem az elcsépelt nosztalgiaszámokat adták, hanem egy annál valamivel kifinomultabb kollekciót.) Aztán a rádió február végén bezárt, én meg nézhettem új adó után.

Nem találtam.

Hol a domináns zenei stílus nem jött be, hol a gyomorforgató és állandóan az előtérbe nyomuló műsorvezetés, hol a rengeteg reklám. Még legtovább az MR2 bírta, de aztán abból is elegem lett. Pedig a zenei stílusa tetszett. De már abban a napi 2*45 percben is rengeteg volt az ismétlés, napon belül is. Én határozottan szeretem a Kiscsillagot, a Belmondót, a Quimbyt… de amikor mindennap hallom ugyanazt a számot tőlük, van amikor kétszer is, és a szpíker minden egyes alkalommal úgy csinál, mintha most élvezett volna el, hogy ilyen ritka zenét betehet – az már erős. Ez az adó nem szórakoztatni akar, hanem manipulálni. Azt akarja, hogy amikor elkalandozik a figyelmed és elindul egy dallam a fejedben, az az a dallam legyen, melyet ő sulykol már beléd napok, hetek óta.
Eleinte csak kinyomtam a rádiót, amikor ezeket az undorig játszott számokat adták. Aztán rájöttem, hogy több az ilyen szám, mint az elviselhető. Azóta folyamatosan ki van kapcsolva a rádió.

Egy újabb lehetőséggel kevesebb.

Persze, mondhatnád, hogy az a doboz az autóban nem csak rádióadást tud venni, bele lehet abba rakni máshogy is tartalmat.
Na, ez meg az autógyártók szégyene.

A saját autónkat 3,5 éve vettük. A vásárlás két hetet csúszott, mert megmakacsoltam magamat: ragaszkodtam ahhoz, hogy gyári, azaz kormányról vezérelhető fejegység legyen benne és tudjon mp3-at lejátszani. Két hét után hívott fel sírós hangon a kereskedő, hogy értsem meg, ilyen nincs a gyártó kínálatában (2007!), egy nagyobb modellből tudnának csak a fiúk átszerelni egyet, de az 400e forint és ennyit már nem tud lenyelni. Akkoriban egy mp3 lejátszót olyan 1000 forint körül lehetett venni a trafikban.
Végül maradt ez, de egyszerűen már csak azért is utálom vezetni, mert hosszabb útra egy guriga cédét kell vinnem és 50 percenként vagy akrobatizálni a cserével, vagy felébresztgetni Nejt.
A munkahelyi célokra használt autóm egy fokkal modernebb, az már le tud játszani mp3-at. De csak a cédét ismeri. DVD lemezt hiába is raknék bele. Oké, ez már azért 5-6 óra, ennyi már betakarja a Magyarországon belüli utakat. Nem is ez a fő bajom, hanem az, hogy nem tudok variálni. Ugyanis kétfajta tartalmat szoktam hallgatni: hangoskönyv, illetve zene. Az elsőt akkor, ha ébren akarok maradni és rá tudok koncentrálni a szövegre, a másodikat akkor, ha sürgős töprengenivalóm van. Amíg volt rádióadás, addig ezt a kettőt ügyesen tudtam vegyíteni. Amióta nincs rádióadás, azóta nem. Pedig meg tudnám oldani, ha le tudnék játszani zenét usb kulcsról.
A lehetőség benne van a fejegységben. A gépkönyv írja is. Csak éppen ez a 1,5 dolláros csatlakozó már extrának számít. Fogalmam sincs, mennyiért méri a gyár, ugyanis a cégautókba helyből nem szoktak extrákat rendelni, így esélyem sincs rá. Bár lehet, hogy így jártam jobban, ugyanis az usb csati helye a vezető ülése alatti tároló hátsó falán, jó mélyen bent lett kialakítva. Hogy miért? Nem tudom. Spanyol design.
Persze, el lehetne játszani még FM zsebadóval, de túl sok jót nem hallottam róluk. (Ami nem zárja ki, hogy idővel nem fogok kipróbálni egyet. De most még nem.)

Na, így alakult ki, hogy újabban teljes csendben vezetek.

Illetve mostanában szoktam rá, hogy még ismerős utakon is beüzemelem a telefonomon lévő iGO-t. Eszterrel nagyon kellemesen el lehet beszélgetni.

Beülök az autóba, ráadom a gyújtást, indítok. Amíg melegszik a motor, addig összedugom a telefont, rábökök a program ikonjára. Lassan elindulok. Eleinte keresi a műholdakat, majd párszáz méter után megszólal az ismerős, bájos hang.
– Túllépted a sebességhatárt!
– Kézcsókom, kisasszony. Mit szólsz, milyen szép reggelünk van? – próbálom vidámra venni a figurát.
– Túllépted a sebességhatárt!
– Ó jaj. Meg tudsz nekem bocsátani? – váltok hangnemet.
– Újratervezés! – enyhül meg.

A következő kanyarban már vigyorgok.