Régebben azt szoktam mondogatni, hogy ha megfoghatatlan vágyakozást érzel, azaz éhes vagy, de jobban belegondolva nem ennél semmit, szomjas vagy, de aztán mégsem innál semmit, akkor menj el aludni, mert valójában álmos vagy. Mostanában kezdem úgy érezni, hogy ez nem egészen így van. Ugyanis nem ritkán elaludni sem tudok, mert álmos sem vagyok.

Akkor mi is ez?

A teher. Ahogy az angol mondja, carry the weight. Ami nem csak azt jelenti, hogy cipelni a bálát, hanem azt is, hogy viselni a terhet.
Az ember nem csak úgy magától szokott fáradt lenni. Ha ugyanis rajta múlik, akkor mindenki annyit dolgozik, annyi mindennel foglalkozik, amíg el nem fárad. Akkor pihen egyet, majd dolgozik tovább. A pihenés fázis akkor szokott elmaradni, ha nem az emberen múlik a tempó, hanem a határidőkön.
Ezek a fránya határidők viszont gusztustalanul nyomasztóak tudnak lenni. Ha már csináltál valamit időre, tudod, hogy gyakorlatilag a határidőn múlik minden. Ha elég időt kapsz, akkor jókedvűen, mosolyogva végzed el ugyanazt, amit szűk határidő esetén stresszelve, görcsösen tolsz végig. Amikor pedig több ilyen feladat is összetorlódik, egyenként is nehezen teljesíthető határidőkkel, akkor a feladatokból, határidőkből terhek lesznek. Ezeket cipeled a válladon, a hátadon… a lelkeden.

Az írás elején említett megfoghatatlan vágyakozás gyakorlatilag arról szól, hogy szeretnéd ezeket a terheket egy kicsit letenni. Persze, pont a teher jellege miatt ezt nem lehet. Ha leteszed akár csak egy kis időre is, amikor felveszed, sokkal nehezebb lett. Hiszen a határidők maradtak. Az extra alvás sem azért vonzó, mert álmos vagy, hanem azért, mert akkor elfelejtkezhetsz mindenről. Viszont amikor felkelsz, elhűlve nézel az órára, a naptárra… és idegesen számolod ki, hogy akkor az elkövetkező héten mennyi időd is maradt alvásra.

ps.
Csak megjegyzem, hogy terhelést nem csak a rövid határidők jelenthetnek. Bármi olyan körülmény képes megterhelni az ember közérzetét, ami hosszútávú, lassan múló frusztrációval jár.