Szombat esti mix

Bevezetésképpen egy hangminta a MAnökken ProlEtarZ csapattól. (Kényszerű a mosolyod, szöveg)
(Bakker, először azt hittem, hogy Keith Richards tépi a basszusgitárt. Aztán megláttam a miniszoknyát.)

Az egyik kedvenc számom (Alain Delon) a 2. Műsortól, a Timur Lenk előadásában.

Az egyik kedvenc számom (Szerelem) a Bizottságtól, a Timur Lenk előadásában.

Az egyik kedvenc számom (Matek Metal) a Timur lenktől, a Timur Lenk előadásában.
(A dal szövegét érdemes külön elolvasni. A felvételen túl sok nem érthető belőle, mert vagy Taki nem artikulált rendesen, vagy a mobilomat rázta szét a tőle húsz centire dübörgő hangfalhegy.)

Végül a Satöbbitől a Richard Burton.

Ütött a buli.
 

Harcaim 07

Látszólag úgy tűnik, hogy a sors hullámokban borítja rám a honi adminisztráció abszurditásait, de valójában én vagyok a hibás: amikor van egy többhetes rohammunka, akkor félreteszek mindent, amikor pedig vége, akkor előveszek egy papírlapot és összeírom, mi mindent kell elintéznem. És ilyenkor indul útjára a gyönyör.

Hogy ne csak a Citibankot ekézzem, most egy CIB bankos történet jön.

Három évvel ezelőtt nyitottam egy vállalkozói számlát a fenti banknál. Akkor úgy nézett ki, hogy lesznek munkák, lesznek bevételek. Lettek is, de a 2008 végi válság megismertette az országgal a cost cutting fogalmát, 2010-ben konkrétan nulla forint bevételem származott vállalkozói vonalon. Mondjuk, én sem törtem magam túlzottan, de a sztori szempontjából ez most nem lényeges. Tekintve, hogy a jövő még ennél is borúsabb, gondoltam, a fene sem fizet a semmiért. A számlának halnia kell.

Szerdán leléceltem korán a munkahelyemről. (A számlát a Ferenc körúti fiókban nyitottam, gondoltam ott is zárom be. Csakhogy ott délután négykor már vége az ügyfélfogadásnak.) Vittem magammal az egész dossziét. Oda is adtam az ügyintézőnek. Szöszmötölt egy ideig.

– Bankkártya? – kérdezte meg végül.
– Egy pillanat – kezdtem turkálni a táskámban. Nem lett meg.
– Nézze, egyszer sem volt rá szükségem. Szüntessük meg a számlát, utána már úgysem tudnám használni.
– Sajnos le kell adnia.
– És ha nem lesz meg?
– Akkor letiltjuk. De az 2000 forint. Most viszont kapna is vissza pénzt, mert nem használta teljes évig.
– De akkor most megint lépjek le, hogy ideérjek?
– Nem kell. Bármelyik fiókban megszüntetheti.
– Köszönöm.

Este feltúrtam a lakást, megtaláltam a kártyát. Másnap délután ötkor bementem az újpesti fiókba.

– Meg szeretném szüntetni ezt a számlát. Itt van minden.

Szöszmötölés.

– Ez nem jó kártya, lejárt.
– De nekem csak ez az egy van.

Szöszmötölés.

– Nem vette át a kártyáját?
– Kiküldték?
– A vállalkozói számlához nem szoktuk.
– Aha. Hát, én meg magamtól ugyan nem jöttem be.
– Látom. A kártyája lassan egy éve bent van a Ferenc körúti fiókban.
– Hogy mondta, hol?
– A Ferenc körúton.
– Ott voltam tegnap. Onnan küldtek el, hogy vigyem be a kártyát.
– Márpedig ez ott van.
– Akkor végülis minden rendben. Önöknél van. Zárjuk a számlát.
– De le kell ellenőriznem.

Telefon. A harmadik kisérletnél megjegyeztem, lehet, hogy azért nem veszik fel, mert már nincs senki az épületben.
– Tényleg – kapcsolt az ügyintéző – Akkor nem tudunk most zárni.
– Nem mondja? Felejtsük már el azt a nyűves kártyát. Soha nem volt rá szükségem, soha nem is használtam. Az Önök nyilvántartása szerint nem vettem fel, nem is lehet nálam.
– Nem lehet. Le kell adnia.
– Dehát ahhoz először fel kellene vennem Önöktől!
– Pontosan.

Feladtam.

Másnap megint leléptem korán. Nem arról van szó, megtehetem, van elég csúszó órám – csak éppen ezeket nem ilyen abszurd időfecsérlésekre szándékoztam elszórni.

A bankfiókba már úgy mentem be, hogy addig onnan ki nem megyek, amíg ez a számla életjeleket ad ki magából. Aztán nem volt szükség semmi vadulásra, egyből elismerték, hogy tényleg náluk van a kártya – nem a legelső ügyintéző volt, pedig készültem rá, hogy iróniával fogom megkínozni -, szó nélkül le is zárták a számlát. Felvehettem mind a rajta lévő 2500 forintot.
Illetve nem, mert levontak 550 forint pénzfelvételi illetéket.

Egyéniség

Az IQ tényleg nem minden. Ahogy Lucia frappánsan megfogalmazta, ez csak annyit jelent, hogy az ember csendben mennyi idő alatt old meg fejben matekfeladatokat. Nagyon sok más dolog is játszik: például az érzelmi hozzállás (EQ, azaz jóindulat, rosszindulat, neveltetésből fakadó manírok, szeretetkészség és még ezer más attitüd), aztán a rövid/hosszútávú memória, a műveltség és a tehetség.

Ha már definiálgatunk, vessünk egy puillantást arra, mi is az a tehetség? Én úgy tudom, nem más, mint a velünk született sémák az agyunkban. Ezeket nem kell fáradságos munkával megtanulnunk – helyből megvannak. Ráadásul sokkal masszívabban rögzültek is, mint bármi más, tanult séma. Agyunknak a részei, nem is értjük, hogy mások számára miért nem olyan egyértelmű, hogy mi is ez. Álmunkban akár benne is tudunk élni ezekben a sémákban. (A szerzett sémákban nagyon nehéz. Én 10+ év után jutottam el oda, hogy álmodtam egyszer egy akciófilmet bridzs licitrendszerben. Többször sem. Más téren sem. Na jó, egyszer a Civ2-ben.)

A műveltség… az megint egy furán működő dolog. Nem látszik egyből, ha fejlesztettél rajta. Ha elolvastad a Háború és a Békét, nem fognak úgy nézni rád az utcán, hogy Jézusom, itt megy az az ember, aki elolvasta a Háború és a Békét. A műveltség az én elképzelésem szerint inkább olyan, mint egy belső építkezés. Ha jókor olvastál el egy jó könyvet, mely megváltoztatott benned dolgokat, az olyan, mint ha a belső városodban felépítettél volna egy katedrálist. Végigolvasni Márai naplóit, az nem épít semmit, de hozzáad egy új építőanyagot a belső világodhoz, a méltóságot. És ilyetén módon építgeted, szépítgeted a belső városodat. Eleinte mindenki egy kunyhóban kezdi – van, aki abban is marad – és csak módszeres építkezéssel, új, meg új építőelemekkel, stílusokkal leszel képes egyre szebb, egyre nagyobb, egyre nagyszerűbb belső várost felépíteni.
Hogy mi fog ebből látszani? Legyél nyugodt, egy ember viselkedésén pontosan érződik, hogy egy élhető ékszerdobozból jött, vagy egy kalyibából.