Életbiztosítás és megtakarítás

Csak a kombinált, csak a kombinált bérlet a biztos bizony!
Csak a kombinált csak a kombinált bérlet a biztos.

Rolls Frakció: Belvárosi Üvegház

Nemrég haveri társaságban volt ilyesmikről szó, később úgy gondoltam, érdemes lehet szélesebb körben is megosztani a történetet.

Nem sokkal azután, hogy a lányom 1991-ben megszületett, kötöttünk a nevére egy életbiztosítást, mely egy megtakarítási formával volt kombinálva. Jó ötletnek tűnt, hiszen eleinte a szülő dolga gondoskodni a gyerekről, az életbiztosítás kell, a hosszútávú megtakarítás meg legalább annyira fontos, mint a falat kenyér. (Ezt komolyan is gondolom. Ezen a módon lehet befogni az időt, hogy nekünk dolgozzon – és nem dolgozik rosszul.)

A biztosítás a közeljövőben fog lejárni, gondoltam, utánanézek, mennyi pénz is fog bedőlni a családi kasszába.
Helyből seggreültem.
A lejáratkor 1,2 millió forint fogja ütni a markomat.

Nézzük a konkrét számokat.

Eredetileg úgy szerettük volna, hogy a lejáratkor annyi pénzt kapjunk, hogy a gyerek első lakáshoz jutását erősen meg tudjuk támogatni. Az üzletkötő számítása szerint a 900 forintos induló részlettel, minden évben az inflációhoz indexálva, a végén 2M – akkori! – forintnak megfelelő összeget fogunk kapni. Az egyszerűség kedvéért a két időszak közötti forintátváltásnál használhatjuk a 10-es szorzót. Így a 900 akkori forint ma 9000-nek felel meg, ami nem volt kevés, tekintve az akkori 15e forint körüli bruttó fizetésemet. Mi a vidéki kétszintes családi házat 1,5M forintért vettük, tehát egy 2M forint körüli lejárati összeg bőven betakart volna egy komplett házat is, nemhogy egy beszálló összeget egy lakásba.
Teljesen nyugodtak voltunk. Amikor másfél évre az első után megszületett a második gyerek is, neki már nem kötöttünk külön biztosítást, hiszen az elsőből bejövő összeget kettéosztva közöttük, még így is bőven jól járnak.

De akkor… végülis mi történt? Hová tűnt 19M forintnyi haszon? Kit kell megölni?

Először is az üzletkötőt.

  • Mert nem látta jól a jövőt, de legalábbis nem körültekintően saccolt. A szerződés egyik – kézzel írott – melléklete tartalmaz egy számolást. Abból jött ki a 2M lejárati összeg. Csakhogy. Amikor megkötöttük, akkor éppen a magyar gazdaság – hogy finoman fogalmazzak – nem volt csúcsformában. A hitelkamat 30% volt. A betéti kamat 20%. Az üzletkötő pedig ezzel a 20%-os kamattal számolta ki a lejáratot. 18 évre.
    Az, hogy az ezredforduló környékére konszolidálódott a helyzet és a betéti kamatok leestek 5-7%-ra (a mostani értékekről nem is beszélve), nem lett figyelembe véve. Márpedig egy körültekintő elemzésnek egy ilyen forgatókönyvet is kellett volna tartalmaznia. Igaz, akkor a termék sokkal rosszabbul lett volna eladható.
    (Persze, én is gondolhattam volna rá, de akkoriban pénzügyileg nagyon egyszerűek voltunk, az egész országgal egyetemben. Nekem például fogalmam sem volt, hogy mekkora nagyságrendű egy normális kamat.)
  •  
    Másodszor azt, aki ezt a kombinált formát kitalálta.

  • Ez a legfineszesebb csavar az egészben. Ez az egyik ok, amiért a biztosítótársaságokat lelkiismeretfurdalás nélkül lehetne felrobbantani. Ők ugyanis pontosan tisztában voltak vele, mit adnak el.
    A semmit.
    A termék ugyanis csak a nevében megtakarítás – valójában erről szó sincs. Pusztán csak a hosszútávú kifejezés igaz, mert a konstrukció olyan, hogy ha a 18 év letelte előtt akarok hozzányúlni, akkor durván büntet. De megtakarítás, az nincs benne. A trükk az, hogy gyakorlatilag a megtakarítást, abban a pillanatban, ahogy keletkezik, rögtön le is vonják az életbiztosításra. Tehát már a konkrét időpontban, azaz például 1996 május negyedikén sem keletkezett olyan megtakarításom, mely az idővel fialt volna – mert rögtön levonták a kamatozásra szánt összeget az életbiztosításra. Ergo az idő dolgozott, csak éppen rendszeresen nulla forintot kapott, hogy fialtassa.
    Megint számoljunk egy kicsit. 900 forintos havi részlettel indultunk, most a vége felé 9000 forint a részlet. (Megint a 10-es szorzó.) Osszuk le az 1,2M forintot 18*12=216 hónapra: 5555 forint. Azaz akkora összeget kapok, mintha mostani értéken 5555 forintot, kiindulási értéken 555 forintot (vásárlóerőn számolva) raktam volna el a cihába, ahol nem kamatozik. Miközben valójában ennek a pénznek közel a kétszeresét (9000 mai/900 akkori forintot) adtam oda a biztosítótársaságnak. Jó kis megtakarítás, nem? Még kamat nélkül is 1,94M forintot kellett volna kapnom az 1,2M helyett.
  •  
    Harmadszor mindenkit, akinek köze volt a 2008-as válság kirobbantásához.

  • Ez ugyanis már csak a hab a tortán. Azt szokták mondani, hogy a hosszútávú befektetésnek az az előnye, hogy kiegyenlíti a hullámvölgyeket és a hullámhegyeket. Más szóval, ha egy válságban bukás van, akkor a hosszútáv miatt van ideje a befektetésnek ledolgoznia a veszteséget.
    Azt már ritkábban mondják, hogy mi van akkor, ha a befektetésed pont akkor jár le, amikor éppen egy nagy bukó hullámvölgy van. Azt már nem tudja ledolgozni. Maximum reménykedhetsz benne, hogy korábban összeszedett annyi pluszt a befektetésed, hogy nem lesz tragikus a kiszállás. De itt meg lásd az előző pontot.
    Azaz ha még keletkezett is volna valamennyi aprópénz ezen a nyomorult megtakarításon (azaz nem vitt volna mindent el az életbiztosítás része a szerződésnek), a 2008-as válság egész biztosan kitakarította azt.
  •  
    Végezetül a törvényhozókat.

  • Az egyik előnye a megtakarítási formának az volt, hogy valamennyi százalékát (15%?) vissza lehetett igényelni az adóból. Aztán jött egy törvénymódosítás és megszüntették. Nesze neked, tervezzél hosszútávra. Mert ugye kiszállni belőle csak durva bukással lehetett volna.
  •  
    Kíváncsi leszek, hogyan fognak nézni ránk a kölykök, amikor majd odaadunk nekik 600-600e forintot, hogy használják fel bátran ezt a 18 év munkájával összegyűlt összeget az első lakásuk megvásárlásához.

    (Az persze más kérdés, hogy cserébe viszont élünk, azaz nem kellett lehúzni az életbiztosítás által lekérhető összeget.)