Cicavízió

1.
Nem írtam még meg a történet végét. Mármint hogyan is jött ki az esetből a szomszéd macskája, Hópihe. Nos, felépült. A lába még nem tökéletes, nagyjából 3,5 lábú macskának tekinthető. De életkedve már van. Nemrég kiszökött az udvarra, átmászott a kerítésen és csak estefelé jött haza. Mindezt gyógyulóban lévő sebbel az oldalán és vödörrel a fején.

Érdekesebb történet az aggresszoré. A hapi, a sok kutyával. Visszajutott, hogy azóta fűnek-fának azt híreszteli, hogy húsz percig küzdött, mire ki tudta menteni a macskát a kutyák közül. Mármint ő.

Szemmel láthatóan egy vadonban burjánzó, jól fejlett kognitív disszonanciával, illetve annak feloldásával állunk szemben. Ráadásul mivel egy kicsit dilis labilis emberről van szó, biztos vagyok benne, hogy nem hazudik – mostanra már teljesen meg van győződve arról, hogy valóban így is történt.
És azóta beszerzett még egy kutyát. Most már öttel sétál. Mit lehet tudni, lehet, hogy megint megtámadja a kutyáit egy vérmacska.

2.
Gizit helyrerakták. Ha nem látom a saját szemeimmel, el se hiszem.
Reggel kiengedtem mindkettőt, de Picúr hamar visszajött. Éppen az indulás előtti kávémat kortyolgattam, amikor megláttam, hogy Gizi ott kucorog a lábtörlőn. Már nyitottam volna az ajtót, hogy bejöjjön, amikor felpattant, felborzolta a szőrét és támadóállásba helyezkedett. Feltűnt a teraszon egy szürke macska(1). Kiváncsian vártam, mi lesz a találkozásból.

(1) Mely macska egyébként szintén az utcában lakik, elég jámbor lélek. Nem is tudtam hová tenni ezt az aggresszív nyomulást az udvarunkon. Aztán a gazdája elárulta, hogy ez nem az ő macskája, csak hasonlít rá. És terrorizálja az összes macskát a környéken.

Nos, nyilván fújtak egymásra, természetesen utánozták egymás mozdulatait, lepihentek, újrakezdték – végül egymásnak ugrottak. Rövid közelharc után a szürke végül bezavarta Gizit a lomok mögé, ahonnan már nem tudta kipiszkálni.