Azaz pont itt volt az idő ahhoz, hogy elmenjünk minden rododendronok ősanyjához… a Jeli Arborétumba.
Valószínűleg sokan utálni fogják ezt a posztot: hiszen szöveget alig fogok tudni írni, kép meg rengeteg lesz.
Tekintve, hogy délutánra ramaty időt mondtak a Dunántúlra, így kora hajnalban indultunk. A család szokás szerint már a PNA beröffenését sem várta meg, ahogy ráléptem a gázpedálra, már mindenki aludt.
Gyakorlatilag eseménytelenül csorogtam le a 220 káemre lévő Kámig, onnan még 3,5 km erdei út – és már ott is voltunk. A jegy méltányos volt -családi 2200 HUF – és innentől kitárt karral vetődtünk a rododendronok közé.
Melyek persze csúnyán kibabráltak velünk. A park 80%-a levirágzott. Valószínűleg az átlagon felüli meleg május lehetett a bűnös, de lehet, hogy ez egy normális hullámzás a május-júniusban virágzó rododendronok között – mármint normális az, hogy május végén levirágoznak, majd júniusban újra kezdik… nem tudom.
Ettől persze még bőven jó volt sétálni a fenyvesben – és a maradék 20%, teljes pompában virágzó rododendronoktól is bőven nedvesedtek a bugyik.
Akkor a képek:
Megjegyzem, messze ez a legjobb kép, melyet valamelyik gyerek valaha is készített rólunk, szülőkről.
De ha már lemásztunk, nem elégedtünk meg ennyivel. Sok jót hallottunk például a Hosszúpereszteg mellett fekvő Szajki-tavakról, gondoltuk, megnézzük. Nem jól gondoltuk. Csak fizetőparkolóban lehetett megállni, onnan pedig a tó nem látszott. Nálam elhivatottabbak nyilván beparkoltak volna – én viszont nem akartam kifizetni több órát azért, hogy csak egy pillantást vessek a tóra. Gyors kunkor, mentünk is tovább.
A Ság-hegyhez. Nem tudom, ez kinek, mit mond. Gyakorlatilag Celldömölk szélén található ez az egykori vulkánkitörésből származó kőegyüttes. A hamu rétegesen hullott le, egyből egy kör alakú, teraszos táj alakult ki – kifejezetten romantikus környezetet alkotva.
– Szegény Dzsoni és Árnika? – kérdeztem rá.
– Eragon! – vágta rá határozottan a lányom.
És így korrekt: mindkét filmből forgattak részleteket ezen a tájon.
A családi szokásoknál maradva természetesen felmásztunk addig, amíg emberileg ez lehetséges volt. A gyönyörú panoráma bőven kárpótolt a rengeteg csúszkálásért, fűcsomóba kapaszkodásért. Gyakorlatilag Soprontól Tapolcáig tisztán látszott a táj.
Innentől sok minden már nem történt. Hazafelé nyilván a veszprémi Malomban ebédeltünk. Tekintve, hogy egy liter bor fogyott az ebédhez, így Nej vezetett haza – akiben sikerült a folyamatos kötekedéssel annyira felb@szni az ideget, hogy végül nem aludt el. Ezzel végül mindenki jól járt – a kirándulás pedig mindenki számára kellemes emlékként rögzült.
Linkek:
- Ez nagyon durva vérengzés volt. Lányommal közösen többszáz képet készítettünk. Ebből végül 29 került fel a netre… de ebbe az írásba nyilván még ennyi sem fért bele. Akit esetleg érdekekl a különbözet, itt megtalálja.
Recent Comments