Day: November 24, 2008

Bürökrácia

Az utóbbi hetekben irgalmatlan halom papír gyűlt össze az íróasztalon – és ahogy elnézem mostanában az időbeosztásomat, jó sokáig itt is lesznek.
Találomra kiragadtam egyet, amíg a setup /preparelegacyexchangepermissions parancs futott.

Az Adóhivataltól jött. Azt írják, hogy zavarban vannak. Ugyanis Nej folyószámlájára beérkezett 21438 forint. Egész véletlenül pont ekkora hiány is volt rajta. Csakhogy a pénz nem Nej bankszámlájáról érkezett, hanem valami Petrényi Józseféről. Akkor most mi van?
Legyek kedves, nyilatkozzak, hogy akkor most végülis kinek a folyószámlájára könyveljék az összeget, töltsem ki a mellékelt papírt és postázzam vagy faxoljam vissza.

Amikor elolvastam, akkor szakadt le az első bőr az orcámról. Aztán amikor megláttam a feladót, akkor hasadt le a második.

ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL
Számítástechnikai és Adóelszámolási Intézet
Banki Pénzforgalmi _Tisztázó_ Osztály

Basszus. Egy külön osztály, mely az átutalási tévedéseket kezeli. Aztán csodálkozunk, hogy ekkora szarban van az ország.

Macskacsata

Hát… ez nem egészen úgy alakult, ahogyan elképzeltem.

Kezdjük a megható résszel. Meglepő, de Picúr és Gizi egészen jól összebarátkoztak. Az ötéves középkorú, meg a féléves szeleburdi. (Aki pár napja marcangolt szét egy USB kábelt.)
Most, hogy Gizella ki lett dobva, szaros képpel, Picúr meglehetősen izgatottan sétált fel-alá a lakásban. Aztán egyszer csak felhangzott kintről egy vérfagyasztó macskasikoly. Egyszerre rohantunk a teraszajtóhoz Picúrral. Kimentünk, kerestük a kismacskát. Picúr elment a kerítésig és bánatosan nyávogott kifelé. Én ekkor bejöttem, a macska még bolyongott egy kicsit fel-alá, végül ő is bejött.
Aztán félóra múlva eljátszottuk ugyanezt még egyszer, ismét sikertelenül. Ekkor jutott eszembe, lehet, hogy a bejárati ajtó mellé táborozott le, arra számítva, hogy ott úgyis ki fog jönni valaki. Kimentem… és ott is volt a szerencsétlen a kuka mellett. Behívtam. Aztán elmentem hátra és szóltam az udvaron még mindig veszettül járőröző Picúrnak, hogy bejöhet, megvan a Gizi. Egyből megértette, begaloppozott.

Természetesen a kicsi behúzódott a kanapé alá, próbálta kiheverni a sokkot. Aztán ahogy lenyugodott, fölment az emeletre, ráfeküdt az ágyterítőnkre.
Mint nem sokkal később Nej megállapította, még mindig szarral összekenve.
Ez a dög ugyanis nem pucolta meg magát mindenhol. És már volt kint annyiit, hogy az anyag derekasan rászáradt, belekötött a bundájába.

Végiggondoltam, mekkora meló lesz most ezt a macskát megpucolni… aztán ha közben megvadul, kergethetjük keresztül-kasul a lakásban, közben persze összeszaroz mindent.
– Inkább dobjuk ki az udvarra, aztán majd csak lesz valahogy – javasoltam.
– Ne beszélj hülyeségeket, inkább segíts – torkolt le Nej.
Pedig előtte néztem meg a neten, azt írták, lehet macskát udvaron tartani, télen is.

Felvitte Gizit a fürdőszobába, beletette a mosdókagylóba. Nekem kellett lefognom. Nej megengedte a vizet… és elszabadult a pokol. Szokás szerint megint beleestünk abba a csapdába, hogy azt gondoltuk, egy félkilós állat nem tud kárt okozni. Nem, a francot nem. Karmolt, harapott, mint egy fúria. Pillanatok alatt több sebből vérzett mindkét csuklóm… és még én kaptam a kevesebbet.
Végül elengedtem Stitch-et, aki egyből betekert a franciaágy alá.
– Ne dobjuk ki mégis? – kérdeztem Nejt, miközben a sebeinket mosogattuk.
– Már vizes. Ráfagyna.
– A francba.

Elindult a hajtóvadászat. Én voltam a rossz rendőr, tereltem. Végül bebújt egy olyan fotel alá, amely mögött Nej rejtőzött. Óvatosan felkapta, megsimogatta. A macsek lassan lenyugodott. Különösen, mivel én csak messziről néztem. (Nem is csoda, hogy félt tőlem, úgy néztem ki ekkor, mint egy robotember: bőrkesztyű – pécsikesztyűpécsikesztyűpécsikesztyű – mindkét csuklómon pedig egy-egy bumszli törölköző körbetekerve.) Aztán hoztam egy tál vizet, egy szivacsot… és Nej óvatosan, hogy a macska ne is lássa a vizes tálat, a szivaccsal mentesítette a bundáját.

Azóta mindenki a sebeit nyalogatja, egymástól jó távol.