Éppen meg akartam írni, miért nem írok több katonasztorit. Ehhez persze végiggondoltam, miket is kellene kidobni – és meggondoltam magam. Végül is lehet ilyesmiről írni, csak különösképpen figyelni kell a stílusra, a lendületre. Nagyon könnyen unalmassá válhat a mesélés, különösen persze azért is, mert roppant sovány a sémakészlet: a seregben az embert vagy szopatták vagy szopatott.
Tehát ott járunk, hogy Józseffel (Gál Úr) adtunk kapus szolgálatot. Ez egy meglehetősen hektikus szolgálat, a két ember két óránként váltja egymást. Megbeszéltük, hogy sokkal nyugisabb, ha két műszakosra konvertáljuk: enyém az éjszakai szolgálat, Józsefé pedig a nappali.
Így is lett. Elrepült az éjszaka, nem történt semmi különös. Egyedül azon lepődtem meg, hogy hajnali öt körül az összes főmufti már befutott. Nem szoktak ezek ilyen lelkesek lenni, még vidéken sem.
Hatkor váltottunk, felmentem, levetkőztem, bebújtam az ágyba – és fél hétkor kitört a háború. Beriadóztatták az összes századot. Ilyenkor mindenhová sutyerák megfigyelőket állítanak, akik stopperrel a kezükben figyelik, minden szintidőn belül megy-e. Felöltözni (verekedés a keskeny ruhásszekrényeknél), összerakni a teljes menetfelszerelést (hónapok óta össze van, gyk. penészedve is), felvenni a fegyvert a fegyverszobából (vedd fel az enyémet is, köszi!), aztán lefutni az alakuló térre. Addigra kiállnak a teherautók (naná, ők is időre), felhajigáljuk a pereputtyot… aztán irány a háború. Azaz zuhanyozni.
De ezt később úgyis elmagyarázom.
Mondhatni 10 perc alvás után nem voltam igazán kipihent. Felkászálódtam a személyszállító Csepel platójára. Négyünknek nem volt külön autója a századnál, mi a csomagokkal együtt utaztunk: sátrak, fémrudak, dobkályhák. Mivel tudtam – mindenki tudta – mi lesz az első harci feladat, kényelmesen magamra húztam az öfnit.
Itt azt hiszem, megint magyaráznom kell. Öfni = összfegyvernemi védőkészlet. (Katonaszleng teszt, lásd itt.) Ez egy egybe vagy kettőbe szabott maximálisan zárt gumiruha, mely megvéd a nehéz napokon. (Az alsó részt időnként lehet látni komolyabb horgászokon is: ezzel derékig be lehet menni a vízbe halfárasztás közben.) Van kapucnija is, ha pedig aláveszünk egy gázálarcot, akkor nemhogy jóanyánk, de még a marslakók sem ismernek ránk.
Szóval, már a teherautó platóján beöltöztem, majd kezemmel/lábammal átöleltem egy hengeres dobkályhát és édesdeden visszaaludtam. Nem akarok dicsekedni, de aludni akkoriban nagyon tudtam. Még odabent is csodájára jártak, pedig volt ott egy-két őstehetség. Például mínusz tizensok fokban, őrségben, simán elaludtam a puszta földön. (Igaz, rendesen aláöltöztem.) De bárhol, ahol volt két perc holtidő, én már húztam is a lóbőrt. (Nem, nem az őrbundára gondoltam, mi olyat nem kaptunk.)
Egészen addig, amíg a városban mentünk, nem is volt gond – csakhogy a háborúkat terepen vívják. Az ellenőrök pedig mindenhol ott voltak a stopperórákkal, ergo a sofőrünk a durvábbnál durvább földutakon is úgy nyomta a gázt, mintha az üdvössége múlott volna rajta. Volt is élet a Csepel hátsó platóján! A tárgyaknak nem röppályája volt, hanem tartózkodási eloszlásfüggvénye a levegőben. Mindezen repkedő dolgok felhőjében pedig én szorosan átöleltem a dobkályhámat és vele együtt repkedtem a levegőben, tetőtől talpig gumiruhában. És végigaludtam az utat.
Végül megérkeztünk a kijelölt tisztásra, kezdődhetett a zuhanyozás.
Ez a nehéz a katonasztorikban, hogy állandóan magyarázkodni kell. Nos, én vegyi mentesítő és hullaeltakarító minőségben szolgáltam, ami határozottabban szimpatikusabb állapotnak tűnt, mint amikor úgy kalkulálnak az emberrel, hogy csata után ő lesz a hulla. Mi mostuk le az emberekről vegyi támadás után a mérgező trutyit, illetve atomtámadás után a katonasisakokról a ráolvadt embereket.
Az első hadsintéren ezt a lemosást kellett gyakorolnunk. Váratlanul igen magas rangú megfigyelőt kaptunk, maga a törzsfőnök jött ki vizsgálódni.
Jah. Megint magyarázkodás jön. Nem, nem Winnetou. A ‘törzs’ katonáéknál mindig is egy operatív központot jelentett. Benne lenni a törzsben, az rangtól függetlenül komolyabb hatalmat adott a katonáknak. A mi laktanyánkban a törzs ‘főnöke’, azaz a törzsfőnök, azaz hivatalosan a TÖF, egy egyszerű százados volt, de bizonyos szituációkban – mint például hadgyakorlat – simán parancsolhatott a főtiszteknek (őrnagytól ezredesig) is.
Nos, ez a fazon kóricált az erdei tisztáson és figyelte, mit is csinálunk. Általában ebben a fázisban van néhány ember, aki tudja, mi a dolga – a többiek pedig Boyle-mozgás szerint fel-alá rohangásznak, imitálva, mintha ők is tudnák.
Egy embertől eltekintve. Én ugyanis csak álltam a tisztás közepén… és aludtam.
A TÖF fel-alá járkált – és nagyon nem tetszett neki a látvány. Az a fajta ember volt, aki nem csak azt várta el, hogy az emberek pontosan végezzék a munkájukat, hanem azt is, hogy még lelkesedjenek is érte. Ebből éppen deficit volt a tisztáson. Felállítottuk a zuhanyzókat, ki lettek húzva a csövek, a másik végük meg rá lett kötve a locsolókocsikra. Nem tetszett neki. Néhány embert félreállítottak, majd egy másik csapat elkezdte sikálni őket, bemutatva, hogyan mentesítenénk mi. Ez már aztán végképp nem tetszett neki. Kikapta az egyik harcos kezéből az autómosó fanyelű kefét, majd keresett egy masszív mentesítendő felületet. A nagy fel-alá rohangálásban így esett a szeme rám, az egyedüli fix pontként ácsorgó emberre. Odarongyolt, majd veszettül elkezdte lesikálni a bőrt a hátamról.
– Hé, haver, szálljál már le rólam! – mordultam rá, a frissen ébredt ember őszinteségével. Fogalmam sem volt róla, ki ez az apró termetű faszi mellettem, talpig beöltözve. Aztán próbáltam arrébb lépegetni… de a fazon makacsul jött utánam a kefével és dörzsölte a hátam. Baromi kellemetlen dolog volt. Fogalmam sem volt róla, hogyan koptassam le ezt a szemmel láthatóan túlbuzgó alakot. Végül valaki megszánt, odasodródott mellém.
– Te, vigyázz, ez a törzsfőnök – sustorogta oda a szája széléből.
– Ja, neki lehet – adtam meg magam.
Így lettem katonáéknál Az Ember, Akinek A Törzsfőnök Mosta Meg A Hátát.
De használhatott volna egy kicsivel több sampont is.
2008. October 15. Wednesday at 22:03
Jól tetted, hogy meggondoltad magad, megnevettetél.
2008. October 16. Thursday at 07:06
Engem is :-)
2008. October 16. Thursday at 08:24
írjál csak, ez tetszett:D
2008. October 16. Thursday at 09:05
S ezt akartad kihagyni??? Kar es vetek lett volna…
2008. October 16. Thursday at 18:31
“csak különösképpen figyelni kell a stílusra, a lendületre. Nagyon könnyen unalmassá válhat a mesélés,”
Nem értem, hogy miért most kezdesz ezen aggódni! Eddig se volt soha unalmas egyik sztorid se és nem hinném, hogy ezentúl máshogy lesz! Szóval én is várom a folytatást! bármilyen témában…
2008. October 16. Thursday at 18:45
Ültél már olyan társaságban kocsmai asztal mellett, ahol katonasztorikra került sor? Negyed óra műlva már átkozottul unalmas volt, de a lendület már elkapta a fonalat, mindig jött valaki, akinek eszébe jutott egy-egy újabb “szenzációs” sztori.
2008. October 16. Thursday at 20:48
De ebbe a “kocsmába” mi akartunk beülni, és megvan a lehetőség hogy azt olvassuk el amit akarunk. Szóval te légyszíves ne szabadkozz, hanem írj :)
2008. October 16. Thursday at 23:20
Neem. Azt olvasod el, amit megírok. :-)
2008. October 17. Friday at 14:54
Parancs! Értettem!
Kérek engedélyt….
:)