Date2008. October 26. Sunday

Első úszóversenyem

Az egyik jele az öregedésnek, ha néhány személyes ismerősödből szobor lesz. Vagy elneveznek róla valami nagyot.
Mint például nálam az egri uszoda. Igen, az új, Makovecz-féle csodauszoda – melyet Bicskey uszodának neveztek el. A névadó, Bicskey Aladár – Ali bácsi – nekem úszótanárom volt. (Meg az akkori fél Egernek.) Ott laktunk a régi uszoda mellett – melyet később életveszélyesnek nyilvánítottak és felrobbantottak – így természetes volt, hogy már kisgyerekként beírattak úszni. Nem, nem az életveszély miatt. Legalábbis remélem.

Szóval eljártam, tanulgattam – végül átmentem a vizsgán, úszástudónak nyilváníttattam. Nem is rossznak, mellben még ma is fáradtság nélkül úszok le tetszőleges hosszúságú távokat. (Eddig megállás nélkül 8 km volt a legtöbb.)
De ennek akkor még nem sok jele volt. A vizsga persze sikerült. Aztán pár napra rá jött a torna- és földrajztanár, hogy iskolák közötti tömegsportverseny lesz. Ez hatalmas presztizsű esemény volt. A pontozás úgy nézett ki, hogy minden induló gyerek után kapott a suli egy-egy pontot, a helyezésekért meg értelemszerűen. Azaz baromi nagy volt a nyomás mindenkin, hogy jelentkezzen. (A tanár 190 centi magas, lapátkezű ember volt. Tornatanár. Nem az érzelmek embere.)
– Tudsz úszni? – támadt rám, egy nagy ív papírossal a kezében.
– Hát, izé…
– Most tudsz, vagy sem?
– Igen, de nem nagyon.
– Az már elég – örült meg, és már írt is fel a papírra.

Nem voltam nyugodt. A vizsga ugyanis abból állt, hogy végig kellett úszni 50 métert kapaszkodás nélkül. Nekem akkor sikerült először, a biztonság kedvéért a szélső sávban.

Eljött a verseny napja. Ott kolbászoltam a rajtkockák körül, néztem, mit csinálnak a többiek. Be voltam szarva, rendesen. Addig soha nem ugrottam be a mélyvízbe a rajtkockáról. Nemhogy fejest – azt még ma sem tudok – de egyszerű seggest sem. Hogyan fogok pont a sávomban feljönni? Hogyan fogom megállapítani, mi merre van? Hogyan fogom végigúszni a medencét?
Ezek pörögtek folyamatosan az agyamban, egyre inkább a hiszti felé hajtva magamat. Aztán egyszer csak feltűnt Ali bácsi.
– Te mi a fenét keresel itt? – jött oda hozzám.
– Úszni fogok.
– Fogsz te ám, tudod mit – förmedt rám – most azonnal lemész az öltözőbe és irány haza.

Akkor szerettem meg nagyon az öreget.

Ömlesztve

Rengeteg anyag gyűlt fel – és nagy része, azt hiszem, megíratlan is marad. Az idő mostanában az életre megy el, írásra nemigen marad. Márpedig ez az ünnep volt jó sokáig az utolsó pár nap, amikor a ház körül sertepertélhettem.

Írtam, hogy gondolok az örökkévalóságra is. Nos, az egyik kertészetben annyit vásároltam, hogy ajándékként hozzámvágtak egy ginko biloba (páfrányfenyő) csemetét. Akkor ugyan nem tudtam elhozni – ember, a csemete is vagy 3,5 méter magas – de az ünnepek alatt szert kerítettem rá. Helyem ugyan nem nagyon maradt – jól teleültetgettem már az udvart és a ház környékét – de itt a tér sarkán még be tudtam suppasztani az akácok mellé. Most már csak 12 évet kell várni, hogy kiderüljön, fiú-e vagy lány… aztán még ezret, hogy istenigaziból kiteljesedjen a fácska.

Azt kell mondjam, a kertre is igaz, amit tanulásra szoktam mondogatni: csinálni kell, összeszorított foggal is, ha másképp nem megy… és egy idő után a beleölt munka meghozza a jutalmát. Minél több munka lett beleölve, annál inkább. Október második fele van, szép idő – és igazi nagyüzem a kertben. Még lehet kapni cserjéket, már lehet kapni gyümölcsfákat/cserjéket… még a fagyok beállta előtt lehet rendezni a sorokat. A magam részéről sikerült is – minden munkát befejeztem, melyeket őszre terveztem. Nem is akarok senkit untatni a felsorolásokkal, jöjjön inkább néhány kép, ahogy a fény játszik a növényeken.

Nagyítás

Roppant kiváncsi vagyok, mi lesz majd ebből a kompozícióból: ecetfa, fügefa, rhododendron, japán birs. Mindegyik olyan, hogy nem fél színeket használni.

Nagyítás

Hasonlóképpen ez az óriási magyal is. Lilák a bogyói, a levele mélyzöld, mely őszre bepirosodik. Gyönyörű. Pedig nem sok kellett hozzá, hogy kivágjuk. (Tavasszal költöztünk – és akkor azért még elég bénácska volt.)

Igaz, volt a héten egy rondán szürke, esős csütörtök is – de akkor meg a nemrég vásárolt médiacentert csesztettem. Azt kell mondjam, rendesen el vagyok keseredve: ez is egyike azon termékeknek, melyeket félkész állapotban dobnak ki a piacra, a mezei felhasználóknak ugye túl sok beavatkozási lehetősége nincs (nem mindenki tud kalóz firmware-t írni), így meg kinlódáshegyek vannak. Mondjuk mostanára már kezdünk összemelegedni, de borzalmasan sok időmet rabolta el, mire megtudtam, mire is jó – és mire nem.
De erről úgyis lesz majd egy hosszabb írás.

Most inkább nézzétek meg, mit látok, miközben itt bökdösöm a billentyűket. Ez egész konkrétan a közvetlenül mellettem lévő ablak. Innen szoktam figyelni a macskák szociális életét.

Nagyítás

És még mindig a fények. Az első kép a kedvenc ecetfámat ábrázolja déli napsütésben. A második ugyanaz a fa, de ekkor már a lemenő nap diktálja a színeket. Nagyon kellemes.

Nagyítás

Nagyítás

Ma már kevésbé fennkölt munkák maradtak. Avargyűjtés – azért tudnak ezek a hársfák, ha akarnak, pedig a levelek fele még fent van – illetve kerékpártároló. Ez az a munka, ahol mindig át kell lépnem az árnyékomat. A múltkor téglát vágtam flexszel, falaztam… most pedig vasat kellett volna flexelnem. Az történt ugyanis, hogy elnéztem a méreteket: az ajtó szárnyai közé két centis rést terveztem – csak elfeledkeztem a malterról. Mely másfél-másfél centiket vett el mindkét oldaltól – így jó egy centi átlapolás lett az ajtók között.
Kész szerencse, hogy felhívtam a mesterembert – aki meggyőzött arról, hogy csak könnyebb a téglát flexelni, mint az acélt. Így végül belevájtam a falba az ajtóvasat – mely megoldásnak meglett az az előnye is, hogy az ajtó helyzete független lett az ökörhugyozás jellegű falazásomtól. Mondhatni, jól néz ki.

Nagyítás

Nem, nem akarom ide kiszervezni a vécét, jelenleg a lomtalanításra váró cuccokat tároljuk kint. Hamarosan az is meglesz, aztán jöhet a burkolás – végül kikerülnek a bringák a nappaliból, a leanderek pedig bevándorolnak a helyükre. Remélem, ez meglesz még az igazi fagy előtt.

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑