Date2008. April 05. Saturday

Lucerna

Egyszerűen imádom. A frissen vágott fű szagát. Valószínűleg ugyanezért szeretem a japán zöld teákat is.
És most lucernaszag lengi be az udvart. Egy év után, első alkalommal, le lett nyírva a fű az udvaron és a kerítés mellett.

Déltájban mentem el fűnyíróért.
– Milyet vegyek? – kérdeztem Nejtől.
– Hát… izé… – habozott – Piros legyen!

Innentől már könnyű volt.

Nagyítás Nagyítás

És most itt van egy Ferrari-piros fűnyíró. Meg az a szép zőőd gyep…

Nagyítás Nagyítás

Ez a macska szabályosan kiröhög! De majd elmúlik a jó kedve, ha a most kipucolt kisudvarra beköltözik a Kutya.

Nagyítás Nagyítás

Apropó, pucolás. Érdemes megnézni, hogyan néz most ki a kerítés melletti fasor. Szép, rendezett. Sajnos nem kaptam le, hogyan nézett ki előtte, de ez a 11 tömött zsák avar, fű, futónövény, barka azért jelzi, hogy volt mit összegyűjteni.

Nagyítás

Egyébként számomra is meglepő, mennyire “kinti” ember lettem. Nemrégóta szabadultam fel annyira, hogy foglalkozhatok a ház körüli dolgokkal – és szinte kizárólag a kert, illetve a külső környezet az, ami maximálisan leköt. Pedig lenne mit dolgozni a házban is, el se merem kezdeni felsorolni. De valahogy úgy vagyok vele, hogy a növények azok, akiknek idő kell a kibontakozáshoz… először őket kell elindítani. És ha már burjánzanak, akkor ráérek lépcsőkorláttal meg szalagparkettával foglalkozni. Mindenre sor kerül, a lényeg, hogy kedv legyen.
Ritka kivétel, mondhatni élő cáfolat az előbbiekre a fenti képen látható vérszilva. Egy héttel ezelőtt dugtam le a földbe, az egyik bambusz helyére. És már virágzik is, de milyen szépen.

Éjszakai suhanás

Ma… illetve, izé… tegnap beragadtam a munkahelyre. Elő szokott fordulni ilyesmi a szakmámban. De most az volt a különlegesség, hogy reggel bringával mentem.
Gondolhatod, amikor este fél tíz körül befejeztem a munkát, nem sok kedvem volt 27 kilométert letekerni. De más választás nem lévén, kénytelen voltam.

Jó volt. Nem is gondoltam, hogy éjszaka ennyire hangulatos kerekezni a városban. Autó már alig van. A lámpák még mutogatják a pirosat, de ekkor már nem kell őket komolyan venni. Nem szükséges belerakni az útvonalba azt a rengeteg vacak kerülőutat, simán lehet a főutakon hajtani. A kerékpárutakon nem hemzsegnek a gyalogosok, a kereszteződésekben nem kell az elsőbbséget meg nem adó faszkalap autósokra figyelnem. Örömkerékpározás. Látszott is: 90 perc helyett 80 alatt értem haza és körbeért a szám a fejemen, úgy vigyorogtam.

Gary

Mostanában a Larson összest olvasgatom, amint van pár percem. Rendkívül motiváló. No, nem mint rajzoló embert, hanem mint általában alkotó típusú embert.
Mire gondolok? Gary Larson 14 éven keresztül volt szindikalizált karikaturista. 14 év. Minden napra egy rajz. Ha azt mondom, hogy a Larson rajzok _átlagosan_ nem túl ütősek, akkor még finom voltam. A rajzok 30%-a jó, 60%-a gyenge vagy érthetetlen vagy egyszerűen rossz… de az a maradék 10%… az térdrekényszerítően zseniális. Ez az a 10%, amely miatt az egész világ zseniális krapeknak tartja Gary-t, ez az a 10%, amely miatt karikaturisták ezrei próbálják utánozni a stílusát, a témáit. Ezektől lett, az, aki.
Mi ebben a motiváló? Az, hogy az ember tudja, hogy csinálni kell. Még akkor is, ha ami éppen kijött a kéz alól, elég vacakocska lett. Meg kell nézni, el kell gondolkodni, miért nem lett olyan jó… és tovább csinálni. Az utókor úgyis csak a zseniális 10% alapján fog megítélni.

ps.
Zolinak: Tudtad, hogy annak a rajznak van egy másik változata is, macskával? Csak éppen a macska szövegbuborékja üres: még a nevet sem hajlandó elfogadni az embertől.

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑