Azaz Angry Administrator. Be fogom jegyeztetni, mint stílusjegy.

Rájöttem ugyanis, hogy tudok én mindenféle cikket írni, ha nagyon erőt veszek magamon, akkor még száraz, tudományos fajtát is – de otthon akkor érzem magam igazán, ha jól kidühönghetem magam, természetesen egy frappánsan megoldott probléma után. Kész szerencse, hogy a munkám jórészt ilyesmiből áll – bár néha nem bánnám, ha egy kicsit békén hagynának a ránézésre misztikus problémák.
Persze fogalmazhatnék máshogy is. Hiszen a misztikus problémák megoldása 80%-ban szarvakarás, a maradékhoz kell csak ötlet, szellemi erőfeszítés. Hiszen mikor is lesz megoldhatatlan egy probléma?

  • Ha a helyi erő már addig próbálkozott, amíg végképp szétkeffentette a rendszert.
  • Ha az alkalmazott szoftver idiótán viselkedik.
  • Ha én keffentettem szét a rendszert.

Becsületemre legyen mondva, szoktam az utolsóra is példákat írni, nem csak az elsőre. De igazából a középső az, amelynél megfújom a harci kürtöt és már a megoldás során jegyzetelek: egyrészt azért, hogy tudjam, miket próbáltam eddig ki, másrészt azért, hogy később könnyebb legyen megírni a sztorit. A magam részéről úgy vélem, egyrészt ezek az írások szolgálhatnak a legtöbb tanulsággal, bemutatva azt a folyamatot, ahogy az ember rájön, hogy csakis ez meg az a rész lehet hibás, bármennyire is nem logikus… másrészt itt lehet a legjobban az olvasó infomunkást is bevonni a történetbe. Nem titok, mindenki, aki olvas, filmet néz, megpróbál azonosulni a pozitív főszereplővel. Ez annál könnyebb, minél közelebb áll a főhős a befogadók világához – és persze minél nagyobb hős. Az utóbbiba túl sok beleszólásom nincs, de amikor dühöngve leírom, hogy már megint mennyi időt öltem bele valami baromság megfejtésébe, akkor mindig érzem, hogy itt egy csomó ember bólogatni fog. Mert ők is rengeteg időt öltek már bele baromságok megfejtésébe.

Szóval Angry Administrator. Ha ilyet látsz a könyvesboltban, akkor az én voltam.
Vagy valami epigon.

ps1.
Ja, hogy mi az apropó. Nos, a tegnapi nap. Egyrészt a tegnapi írást már két hete beidőzítettem erre a napra. (Meglepődtél? Nem, ez a blog nem teljesen spontán. Rengeteg írás van előkészítve, én pedig igyekszem úgy adagolni ezeket, hogy ne legyen egysíkú a tartalom.)
Másrészt tegnap kaptam az értesítést, hogy egy évvel meghosszabbították az MVP címemet. Ami egyfelől öröm, de a legkevésbé sem meglepetés. Magunk között szólva, a tavalyi évem ritka kemény volt, nem is tudom, mikor melóztam egyfolytában ennyit. A három címelnyerésből egyértelműen a mostani volt a leginkább megérdemelt. (Meg nyilván te is láttad, hogy már hetekkel ezelőtt beosztottam a programomat a Summit-on.)
Szóval nem volt semmi különös megdöbbenés a levél olvastán, a cikk is kiment, ahogy valamikor elterveztem, jött az éjszaka, lefeküdtem aludni. Aztán ma gondoltam csak bele, lehet, hogy nem volt igazán jó ötlet a Microsoftot rugdosni pont azon a napon, amikor örömmel értesítenek az újabb kitüntetésről. Oké, nyilván lendít valamit a hitelességemen. (Bár jócskán elmaradok még Shindlertől meg Minasitól, akik nemcsak habzó szájjal, de szerintem sunyin is szidják a Microsoftot. Mindketten MVP-k.)
De a helyzet az, hogy még ez se fordult meg a fejemben. A belémszorult népnevelő azt mondta, hogy mehr licht. És csak később esett le, hogy pont egy Microsoft f@sság volt a kiterítendő áldozat.

ps2.
Mivel a link rovat még mindig nagyon beteg, idemásolom a korábbi írások linkjeit.

Ebből a szerencsétlen projektből meg valószínűleg egy nagy-nagy pdf doksi lesz, feltéve, hogy valamikor kimászok belőle.