A változatosság kedvéért ma este a nappailban hallottam ciripelést. Naná, hogy ez is tele van féltett könyvekkel. Szerencsére az állat ciripelt, ahogy tudott, így nem volt nehéz behatárolnom a helyét: a teraszajtó környékén volt valahol. Itt viszont sehogy sem találtam. Próbáltam zseblámpával, wc szagtalanítóval megzavarni, hátha abbahagyja valamelyikre, de teljesen kiszámíthatatlan volt. Végül hosszas nyomozómunkával megtaláltam: az ajtón kívül, a redőny oldalsó fémvájatába bújt bele.
– Na, ott lehetsz – hagytam rá és visszacsuktam az ajtót. Azóta egyfolytában szöcskezenében gyönyörködöm, a lakásban. Méghozzá úgy, hogy szól a Radio Paradise is, a szöcsi meg tercel alá. És ezt most minden komolytalankodás nélkül mondom: amikor a speaker elmondja a következő zenei blokk tartalmát, addig a szöcske is elhallgat. Aztán amikor megszólal a zene, rákezd ő is.
Udvarol a rádiónak.