The show must go on

Gondolhatták az Istenek, amikor megtervezték ezt a hetet számomra.

Rögtön azzal kezdődött a nap, hogy kitoltam hátul a bringát – és egy akkora szarkupacra bukkantam a kertkapunál, hogy csak háromnapos hidegélelemmel gondolhattam arra, hogy megkerülöm. Valaki odaszaratta a kutyáját a kertkapunk elé. És nem is akármekkora kutya lehetett. És nem is akármilyen büdös lehetett a bele, mert a környéken a fakerítésről nekiállt lepattogni a lazúr.

Aztán elindultam, eltekertem Újpestig, majd 5 percre a munkahelyemtől beszoptam egy defektet. Már megint. Nem tanultam a múlt heti esetből, megint nekiálltam morogni a defektálló Conti GP4000-re – és megint hiába. Ugyanis most a szelepszár tört el. Egy Conti belsőnél. Ilyet sem láttam még. Elhasználtam az utolsó tartalék belsőmet is.
Aztán egy percre a melóhelytől leszedett a bringáról egy parlagfűallergia-roham. Már nem emlékszem, hogyan vergődtem el a kapuig, mindenesetre amíg be nem rongyoltam a zuhanyzóba, taknyom-nyálam összefolyt. Dicsőséges érkezés volt.

Hazafelé egy kicsit korábban indultam el, mert el akartam menni egy hardver üzletbe. (Lehet, hogy el se hiszed, de három éve semmilyen mentési eszköz sincs otthon). Tekertem, tekertem… aztán egy busz – még Újpesten – leszorított a dzsuvásba, amikor meg visszamanővereztem, újabb defekt. De legalább pont lámpánál, így egy minimum kétperces pantonim műsorral egész pontosan ki tudtam fejezni a buszvezető számára, mit gondolok róla és felmenőiről.
Kicsit szurkoltam, hogy ez már normális – megragasztható – defekt legyen, mert ha ez is olyan egzotikus lesz, mint a hirtelen most beköszöntött kettő, akkor mehet a telefon Nejnek, hogy “Irén, köllesz!”. Szerencséje volt. Egy tűzőgépkapocs állt bele a gumiba, szorgosan összetűzve a külső gumit a belsővel. A predátor.
Megfoltoztam, de simán kicsúsztam a hardverbolt nyitvatartásából. Semmi baj, úgyis el kell mennem tartalék belsőkért, irány az egyébként is útbaeső kerékpárszaküzlet.

Mit tippelsz?

Az üzlet váratlanul elköltözött.

Lent is, fent is

Kicsit hülye hetem volt. Arról, hogy a word hogyan szivatott meg, arról már írtam. Nagy tragédia nem történt, pusztán csak egy nap csúszást szedtem össze. Az meg úgyis mindegy, hogy mennyi, ha már eleve minuszban vagyok.
Aztán a hétfőtől eltekintve, olyan igazi kerékpáros idő volt. Kedden azzal is mentem, aztán hazafelé beléptem egy benzinkúthoz, rendezni a gumikban a levegőviszonyokat. Azaz pumpáltam egyet. Szerda reggel összekészültem (nem egyszerű mutatvány), mennék a bungalóhoz, tolnám ki a bringát… tök lapos a hátsó kerék. Vissza a házba, gyakorlatilag újra kellett kezdenem a reggelt, egészen a zuhanyzástól. Persze sikerült olyan későn hazaérnem, hogy már esélyem sem volt defektet szerelni. (A teszt Exchange2003 rendszerem szabályszerűen meghülyült. Amikor anno leállítottam, akkor teljesen rendben volt. Ekkor meg nem lehetett visszaindítani.)
Csütörtök reggel venném elő a PDÁ-t a buszon – se kép, se hang. Unottan nyomtam neki egy soft reset-et. Semmi. Akkumlátor ki, megpiszkálás, vissza – semmi. A munkahelyen betettem a bölcsőbe, onnan kapnia kell áramot is – semmi. Végső elkeseredésben hard reset (power+calendar+messaging, majd közben soft reset a tollal) – semmi. Oké, levélnehezéknek majd jó lesz.
De legalább egy bátor domainprep rendberakta a tesztrendszeremet.
Időközben kiderült, hogy az esti sörözésnek lőttek – egyrészt tényleg meg vagyok csúszva, másrészt este hatra jön a vízszerelő hapi. De valami olyan hülye napom volt, hogy nem igaz. Vizespohárból ittam egész nap a kávét, mégis alig bírtam nyitvatartani a szememet. Aztán amikor elindultam haza, a céges buszon egyszerre kezdett el hatni az összes kávé. Úgy felélénkültem, hogy még a metrón is képtelen voltam lecsukni a szemem. Jó lett volna, ha legalább olvasni tudtam volna – de a PDA ugye éppen kinyiffant.
Otthon hat óra körül el is dobtam a billentyűzetet, úgysem tudok várakozás közben koncentrálni. Várakoztam… várakoztam… majd nekiálltam defektet szerelni. Közben elmormogtam néhány barátságos jókívánságot a defektmentes külsőm tervezője számára. Aztán vissza is vontam, ilyet ugyanis még nem láttam: a belső feslett szét, varrás mentén.
Persze a vízszerelő csak este fél kilenckor esett be.
Péntek reggel kínomban bedugtam itthon is a PDÁ-t a töltőbe… és párc perc után egyszer csak beröffent. Ott is hagytam, hagy szívja magába az eleséget. Janival kilogikáztuk, az lehetett, hogy szerda este valami beragadt alkalmazás nullára leszívta az akksit, a bölcsőben lévő töltő meg USB-s és valamiért nem tudta elkezdeni a töltést. Ezzel szemben az otthoni az masszív, konnektoros töltő.
Idióta hét volt, de a végére minden rendeződött. Van kerékpár, van PDA.
És a hétvégi megfeszített munka után már csak egy hetes a lemaradásom.