Szülőnek lenni… folytatás

Szép hozzászólások születtek ennél az írásnál. Olyan hosszú lenne mindegyikre válaszolnom, hogy inkább írok róla egy újabb bejegyzést. Különösen azért, mert a történet sem alakult olyan egyszerűen.

Azt viszont tudom hogy a gyereked helyében én mit csinálnék. Pár ilyen után, egyszerüen leszoknék arról hogy hozzád forduljak bármiféle problémámmal :->

Ezen én is sokat filóztam. Valójában nem is úgy zajlott az akció, ahogyan leírtam – volt előtte egy kis intermezzo. Mielőtt felhívtam az edzőt, leültem a sráccal, hogy ugye tudja, mi várható, ha én most felhívom ezt a hapit? Azt mondta, tudja – de az edző nem haragtartó, maximum egy nap hajtja meg őket… ennyi kockázatot meg bevállal.
Hogy szereti-e…? Évközben igen. Most? Az nekem is kérdéses volt. Úgy láttam szereti, beszéltünk is róla sokat, tudja, hogy ez hasznos neki… de nem hibáztatnám azért sem, ha úgy gondolná, hogy ilyenkor nyáron annyi minden mást lehetne még csinálni.

No, és akkor a folytatás. Kedden ugye újult erővel elment edzésre – délután meg orvoshoz. Aki egyből ki is írta, mondván, be van gyulladva a szeme.
Hogy miért is kaptam fel emiatt a vizet… ahhoz ismerni kell az előzményeket. Ez az augusztusi három hét kiemelten fontos. Évközben is vannak edzéseik, de ilyen intenzív periódus, hogy 3 héten keresztül egész nap edzenek… ilyen nincs. Ez az az alkalom, amikor a mennyiség átcsap minőségbe, amikor egy csomószor legyőzik önmagukat, amikor elhiszik, hogy csodákra képesek. A nagy hegy, melyet megmászva kinevetik a korábban hegynek tűnő dombokat. Mindemellett persze rengeteget erősödnek is. Az egész nyarat úgy szoktuk szervezni, hogy ez az időszak mindenképpen szabad legyen. Mert fontos. Olyannyira, hogy bevállaltuk, inkább hagyjon ki egy hetet később az iskolából (egy orvosi akció miatt), minthogy ebből a táborból vegyünk el egy hetet: az iskolát be lehet pótolni, ezt az időszakot nem.
Erre jön most egy helyettesítő körzeti doki és nem mer dönteni, így a biztonság kedvéért kiírja, addig, amíg vissza nem jön a rendes orvos.
Amikor a srác felhívott, nem is értettem.
– Most akkor mi van a szemeddel?
– Fertőző.
– Adott beutalót a szemészetre?
– Nem. Azt mondta, cseppentsek, majd menjek vissza pénteken. Ha nem javul akkor ad beutalót.
– És azt mondta, nem mehetsz vízbe?
– Igen. Meg mondtam neki, hogy egyfolytában taknyos vagyok. Azt mondta, lehet allergia is.
– Adott beutalót az allergológiára?
– Nem. Majd vissza kell mennem jövő héten.
Na, itt kezdett felrobbanni az agyam. Ha van valami baja, akkor derítsük ki, hogy mi van. De ilyen taknyolás, hogy várjunk, majd elmúlik, addig is a biztonság kedvéért ne menjen vízbe… mindez olyankor, amikor ilyen megismételhetetlen időszakban van.
Megint felhívtam az edzőt. Elmondtam neki, mi van.
– Aha – nevette el magát – ismerős.
– Micsoda?
– A medence vízforgatós rendszerű, a forgatott vizet erős vegyszerekkel tisztítják. Ettől tényleg bepirosodik a gyerek szeme, de hamar el is múlik. Erről viszont az orvos nem tud, ezért inkább kiírja a gyereket. Adjon a gyereknek úszószemüveget és küldje csak el nyugodtan.
Itt aztán végképp elvesztettem a fonalat. Beteg? Nem beteg? Nej szerint már a hétvégén is piros volt egy kicsit a szeme, azaz nem lehet a víztől. Az allergia – sajnos – elég sanszos, sokmindent örökölt tőlem és én hajlamos vagyok az allergiára. A tegnap/tegnapelőtti napot én is végigszenvedtem itthon, azaz valahol a közelben lennie kell parlagfűnek. És tény, hogy a srác orra teljesen el van dugulva. Viszont ha allergia, akkor mehet úszni, hisz az kifejezetten jót tesz neki. De mi van, ha mégis be van gyulladva a szeme? Akkor meg mittudomén mi lesz vele, ha vízbezavarom.
Jó kis trilemma. És mindez azért, mert az a kurva orvos nem volt hajlandó rendesen foglalkozni a gyerekkel, így nekem kell megtippelnem, mi baja lehet. Arra meg nincs időm, hogy elmenjek vele én is az orvoshoz és legalább egy allergológiai vizsgálatot kiverjek belőle.

No, mindegy. Végülis elment megint. Úszószemüveggel. Melyet a második hossz után ledobott, mert nem ment benne rendesen az úszás.
Viszont cseppentget, így múlik a pirosodás.

5 thoughts on “Szülőnek lenni… folytatás

  1. Pedig nem árt, ha megszokja, jó dolog az. Régebben jártam én is rendszeresen úszni, évekig szemüveg nélkül. Aztán egy idő után meguntam, hogy szétmarja a szememet, no meg ha az ember az úszás mellett napi min. 8 órát ül monitor előtt, akkor nem árt, ha kíméli a szemét. Először kicsit fura, hogy máshogyan látszik benne a vízalatti világ, de hamar hozzá lehet szokni.

  2. Na, a szememmel semmi baj…az orrommal még igen, de nem zavar…csk plusz zsebkendő…viszont a kezdeti fárradalmak azért voltak szerintem, mert május közepe óta nem voltam kemény fizikai mozgásnak kitéve…(talán akkor amikor csillebércen padszögeket fűrészeltünk…és utána kalandparkoztunk) szóval vissza kellett szoknom a vegyszeres vízhez és a kemény úszó és szárazföldi edzésekhez…így 1 hét után már vissza is lendültem…:-) ma például kellemesen voltam elfáradva…ma különösen kemény volt az edzés, és végignyomtam az egészet problémamentesen, és lehet h van ego, amit valakitől örököltem…:-D de büszke vok magamra, és apára is, hogy nem küldött haza…szerintem így sokkal jobb, mintha itthon fentrengtem volna 3 napon keresztül..

  3. Huh, micsoda komment. :-)
    Most mondja valaki, hogy semmire sem jó az Internet. Például le lehet írni olyasmiket, melyek szóbeli közléséhez ki kellene várni az alkalmat. Aztán az vagy lesz, vagy nem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *