Month: March 2007

A következő volt mára a haditerv:

• Elmegyek az eladóhoz és megmutatom neki a kölcsönszerződést.
• Ennek annyira meg fog örülni, hogy egyből aláírja az engedélyt ahhoz, hogy bejegyezzenek az ingatlan tulajdoni lapjára. Nem mellékesen ezt az engedélyt az ügyvéd egyik munkatársa hozza – azaz időre neki is a helyszínen (irgalmatlan külváros) kell lennie.
• Az engedéllyel, a jelzálogszerződéssel és az ügyvédbojtárral együtt berongyolunk a földhivatalba és beadunk mindent. A bojtárt talán mégsem.
• Az érkeztetett papírokkal elszaladok a bankhoz, akik az egész kupacot átveszik, majd elindítják a pénzutalást. Ekkor gyk. csütörtökre kapja meg az eladó a zsét, ergo tartható a pénteki kulcsátadás – és ami fontosabb, a szombat-vasárnapi költözködés. (A hétvégére kaptam a cégtől mikrobuszt, ezzel fogjuk áthurcolni a cuccokat. Szerencsére nem nagyon van olyan nehéz bármink, melyet ketten ne tudnánk megsétáltatni.)

Tehát ez volt a terv. Ehhez képest, amikor negyed tizenegykor már csak párszáz méterre voltam a megvásárolandó ingatlantól, csörgött a telefon, hogy az ügyvédbojtár még csak most indul Vácról, meg egyébként sincs képben, ráadásul beszélt az eladóval és az sem tud semmiről semmit. Megnyugtattam, hogy itt van nálam az orvosság, amelytől az eladó lenyugszik, ő pedig jobb, ha összekapja magát, mert minden perc számít – és a találkozó ugye tízre volt megbeszélve. Hát, talán egy órára tud odaérni. Remek.

Az eladónak odaadtam a hitelszerződést, komótosan áttanulmányozta. Majd visszaadta, hogy ez neki nem elég, mert az adásvételi szerződésben hiteligérvényt írtunk.
– Igen, tudom. De a hitelszerződés erősebb, mint az igérvény.
– Sajnálom, itt az van, hogy igérvény – kötötte meg magát.
Telefon a bankba.
– Jó napot kívánok. Kellene a szerződés mellé egy hiteligérvény is.
– Izé… minek? A hiteligérvény arra az időszakra szól, amíg a szerződést még nem kötötte meg, de mi már pozitívan bíráltuk el a hitelkérelmét. Önnek viszont már van egy szerződése.
– Meg egy nehezen kezelhető eladóm. Meg lehetne oldani mégis ezt az igérvényt?
– Meg, persze.
– Köszönöm. Majd beugrom érte.
Ez is megvan. De azért nem hagyott nyugodni a dolog.
– Ne haragudjon, de miért fontos magának annyira az igérvény? Hiszen itt van maga a szerződés.
– Azért, mert a szerződésben egy szó sincs rólam. Abban csak az áll, hogy maga megkapja a hitelt. Arról semmi sincs, hogy nekem fogják átutalni.
Rosszat sejtettem. Telefon a bankba.
– Ne haragudjon, a hiteligérvényben benne lesz, hogy kinek utalják a pénzt?
– Dehogyis lesz. Ez úgy működik, hogy az Ön hitelszerződése hivatkozik az adásvételi szerződésre, és a kettő együttesen adja meg az összes információt.
– Aha, értem. De azért meg lehetne oldani, hogy belevegyék abba az igérvénybe az eladó bankszámlaszámát?
– Tulajdonképpen igen.
– Nagyon köszönöm.
Huh.
– Meglesz – nyugtattam meg az eladót.
Abban a pillanatban csöngött a telefon.
– Sajnos mégsem tudjuk ráírni – közölte az ügyintéző – Mivel nem közvetlenül utalunk, hanem egy köztes számlára, ahonnan Önök utalják tovább.
Ekkor már úgy éreztem, mintha Vidia fúrófejnek használnák a fejem.
– Kedves, meg lehetne oldani, hogy akkor ezt írják a papírra? Az eladónak gyk mindegy, hogy milyen szövegkörnyezetben, csak legyen ott a neve és bankszámlaszáma a papíron.
– Ezt talán meg tudjuk oldani.
– Köszönöm.
Huh. Megint.
De nem sokáig.
– És akkor itt van még a nullás papírok ügye – folytatta az eladó – Sajnos a három naggyal még nem boldogultam… márpedig ez utalási feltétel.
Riadtam olvastam át a banki szerződést. Nem volt fizetési feltétel.
– Nem is ott, hanem az adásvételi szerződésben – helyesbített az eladó.
Bakker. Tényleg ott volt. Hogy csak akkor utaljuk a pénzt, ha megvannak a nullás papírok. Ez az ügyvédünk keménykedése volt, szvsz jogosan. Csakhogy most ez akadályozza az akciót: nincs nullás papír, nincs utalás. Nincs utalás, nincs kulcsátadás. Nincs kulcsátadás, nincs szombati költözés – gyakorlatilag a pontosan kidolgozott menetrend darabokra hull.
– Akkor kezdjünk bele – javasoltam – Én belemegyek abba, hogy most olvassuk le a mérőket és vegyük fel a jegyzőkönyvet. Magának viszont az óraállásokkal nagyon hamar meg kellene szerezni a nullás papírokat.
– Rendben.
Így is lett. Felvettük a jegyzőkönyveket, majd soványmalacvágtában elindultam a bankba. Persze korábban próbáltam többször is elérni a bojtárt, de nem igazán sikerült. Végül a Kökin csíptem el.
– Elnézést, közbejött egy kis kavarás… mégsem kellene annyira sietni.
– De már majdnem ott vagyok! – sikította.
– Sajnálom – sajnáltam – Próbáltam többször is elérni, üzenetet is hagytam. Az eladónak extra igényei vannak, futnom kell még egy kört.
– Akkor mikorra legyek ott?
– Mondjuk fél kettőre.
– Akkor viszont nem fogjuk elérni a Földhivatalt.
– Nézze, én még nem látok ennyit előre. Legyen kedves, érjen ide fél kettőre, én is itt leszek, aztán meglátjuk.
Bedöngettem a bankba. Az ügyintéző megpróbált mosolyogni. Bravúrral sikerült is neki. Viszonoztam. Szintén bravúrral.
Negyed kettőre értem vissza. A ház körül néma csend, csak egy barna kabátos hölgy lófrált fel-alá a földúton. Olyan bojtár kinézete volt.
Felhívtam. Felvette. Integettem. Visszaintegetett.
Elmondtam, mi volt a kavarás oka – nem hitte el. Először azt, hogy az eladó ezt kérte – aztán meg azt, hogy a bank ilyen simán kiadott egy papírt, mely nem szabványos. Pedig. Bigup az IEB-nek.
Végül mindenki aláírt mindent, futhattunk a Földhivatalba. Illetve elindultunk repülőrajttal, de hamar lefékeztünk. Esélytelen. Kettő óra volt, legalább másfél óra tömegközlekedéssel a Budafoki út, semmi értelme.
– Most akkor mi lesz? – kérdezte a hölgy.
– Sok mindent nem tehetünk. Az eladó ma és holnap költözik, nullás papírral leghamarabb szerdán fog foglalkozni, azaz legkorábban csütörtökön tudom beadni a papírokat, ergo lőttek a pénteki kulcsátadásnak. És egy csomó mindennek. Elnézést, hogy potyára rángattam Önt is ide-oda.
– Semmi gond. Akkor maradjunk abban, hogy holnap mi beadunk mindent, napközben pedig keressük egymást. Délutánra biztosan meglesz minden.
– Köszönöm.
Még egy kicsit trécseltünk a buszon, majd volt munkahelyemnél hirtelen ötlettel leugrottam. Hiszen nekem lóg a levegőben egy telefonvonal áthelyezés is, miért ne nézhetnék be?
Ritka szerencsés döntés volt. Egyfelől az ügyfélszolgálaton roppant kedvesen és hatékonyan elrendeztük az adminisztrációt, a szerelő pedig akkor jön, amikor nekünk jó, nem kell két hetet várnunk – sőt, az ADSL is jön át egyből. Köszi, Era.
Aztán szerencsém volt, mert összefutottam az anno legközelebbi volt kollégámmal, jól elbeszélgettünk. Furcsa volt visszahelyezkedni abba a miliőbe – hiszen ma már jelentősen máshogy gondolkodom – gyakorlatilag, mint outsourcing cég alkalmazottja, ma már ellenkező oldalakon küzdünk. Sajnos a küzdés nem csak üres szóvirág.
Ekkor már látszott, hogy ma nem lesz időm könyvespolcot szerelni, meg az idegrendszerem is szét volt zilálva, így nyugodtra ettem magam. Nótafa, currys-ananászos csirke, Amstel Bock. Éppen a csirkét csócsáltam, amikor csörgött a telefon. Az eladó volt. Hogy az egyik nullás papírt már elintézte, de az Elmü-nél nagy pofonba szaladt. Ugyanabba, mint én nemrég. Mára már nem kapott sorszámot. De nagyon fogadkozott, hogy holnap odamegy kora reggel és estére megszerzi a nullás papírokat.
Új remény hasadt.
Ha az ügyvéd elrendez mindent, az eladó meg beszerzi az igazolásokat kedd estig, akkor be tudom adni a papírokat szerda reggel, azaz pénteken megkaphatja az eladó a zsét. Jöhet az adásvételi nyilatkozat és a szombati költözés. A legszebb persze, hogy ha mégsem érkezik meg a pénz pénteken, akkor az csak az utolsó pillanatban derül ki – azaz nekem addig fent kell tartanom minden foglalásomat, mintha tényleg költöznénk.
Hazaértem – és éreztem, hogy az idegszálaim már megint rossz irányba szőrösödnek. Nem szeretem, amikor ennyira kiélezetten mennek a dolgok és nem rajtam múlik a teljesítés.

Volt egy szabad félórám. Amilyen idegbeteg napom volt, a szedálás akut formáját választottam: rövid idő alatt bedobtam négy unimukkot. Mire Nej hazaérkezett, már abszolút higgadtan ültem a fotelben, idióta mosollyal az orcámon.

De a teljes lenyugvást az este hozta. Színházjegyünk volt mára. (Mikor máskor: amikor pakolni, dobozolni kellene?) Megnéztük a Finito-t – és amilyen debil, idióta darab, teljesen kikapcsolt. Nagyokat vigyorogtam, urambocsá, röhögtem, miközben persze vívómesterként regisztráltam a tévémédiának bevitt döféseket. Tetszett.

Jó is, meg nem is, hogy ennyire pörög körülöttem minden. Jó, mert jó dolgok történnek, rossz, mert nem tudom kiélvezni ez egyes változásokat, rögtön jön a következő. Most például az amerikai utat sem tudtam még feldolgozni – sem mentálisan, sem digitálisan – de már itt a következő nagy esemény, a költözés.
De azért vannak apró interferenciák. Ma pl. pakolás közben kezembeakadt az a kézirat, melyet 2002-ben kezdtünk el Marcival. Neki volt egy gyűjteménye a kultúrsokk jellegű amerikai élményekről, nekem meg ceruzám, mellyel illusztráltam az írásait. Aztán behalt az ötlet, de az a huszonegynéhány sztori, mely elkészült, most is üt. Különösen, hogy nagy részét személyesen is megtapasztaltam azóta.
Aztán kezembe akadt egy másik könyv is. Ez 1972-ben íródott. Vitray Tamás három hónapra kikerült Amerikába, ösztöndíjjal. Az ottani kalandjairól írt egy élménybeszámolót. Sajnos erősen érződik rajta a korszellem, meg a légkör… de jó olvasni az ismerős helyekről, különösen úgy, hogy előkerülnek újdonságok is. Pl. eddig nem tudtam, hogy Washingtonban, a park alatt, zárt metró van, kifejezetten a nagyfejűeknek. Hiába, ezek az Alapító Atyák nagyon tudtak…

Jó hírem van barátaimnak, rokonaimnak és üzletfeleimnek: legalább kettőnek sikerült ma megmenteni az életét. Ugyanis több olyan könyv is előkerült ma pakolás közben, melyekről meg voltam győződve, hogy az a gonosz XY, illetve sunyidög ZX kérte kölcsön és felejtette el visszaadni.
Örvendezzünk.

Nálam legalábbis.

Péntek délután meglepetésparty volt a cégnél. Most az egyszer tényleg sikerült a meglepetés: délben az összes ajtó hermetikusan bezáródott, majd a főnök közölte, hogy innen addig senki ki nem megy, ameddig az összes szemét, felgyűlt ‘senkinemtudjakié’ anyagot át nem nézzük és ki nem dobjuk a felesleget. Jó három és fél órán keresztül szekrényekből pakoltam, válogattam, majd dobozoltam.

A meglepetés erejét fokozta, hogy nekem egész hétvégére ez volt betervezve otthon. Csináltuk is, keményen. És megint rá kellett döbbennem, mennyire csalóka anyag is a könyv. Felrakva a könyvespolcra úgy látszik, hogy alig van valamennyi. Aztán hozol huszonegynéhány dobozt, hogy majd ebben minden elfér. Aztán első nap megpakolsz tizenvalahányat, miközben a könyvespolcról alig jött le pár könyv.
Aztán persze eszembejutott, hogy ideköltözéskor 28 Compaq Deskpro dobozban utaztak a könyvek. És már akkor is káromkodtam, hogy ez az egész simán elférne 2-3 cédén.
Igaz, akkor még csak komolytalankodtam ezekkel a digitális könyvekkel – de most határozottan meginogtam. Hihetetlen mennyiségű ám ez az anyag – és a legtöbbje ballaszt. Amióta itt lakunk, már csináltam két nagy selejtezést. Elsőre kidobtam az olvashatatlan, vacak könyveket. Meglepően sok volt belőlük. Másodikra kidobtam azokat a könyveket, amelyek valamikor jók voltak, de ma már semmi esélyét nem látom, hogy valaha is el fogok olvasni közülük akár egyet is.
És még mindig baromi sok van. Azt hiszem, hozzá fogok nyúlni az eddig sérthetetlen ikonokhoz is. Csak még azt nem tudom, hogy antikvárium (baromi kellemetlen tapasztalataim vannak velük) vagy Vatera (rengeteg könyv, rengeteg adminisztráció, szervezés).
De az már látszik, hogy alapvetően megváltozott az olvasási szokásom: megszaporodtak az albumok, a díszes kiadású könyvek, melyeket élvezet kézbe venni és nézegetni – míg a tartalmukért olvasott könyveim pedig átmentek digitálisba. Amit lehetett, beszereztem elektronikusan és PDÁ-n vagy TabletPC-n olvasgatom. Meg persze az Internet, mint egy nagy olvasnivaló krumpli.

No, mindegy, megyek vissza tetriszelni a könyvekkel: mivel kevés a doboz, úgy kell pakolászni, hogy minél jobban kitöltsék a teret. Most látszik csak, hogy milyen régen nem voltak ezek kézben: ha befogom az orromat és a számat, majd megpróbálom kifújni a levegőt – akkor a fülemen jön ki a por.

ps: Elkezdtem fényképpel feltölteni a ‘Költözés’ című albumot. Itt lehet majd elgyönyörködni a káosz nagy pillanataiban. Jelenleg egy képre hívnám fel a figyelmet: tessék észrevenni a legnagyobb kotuban is működő, diszkréten kialakított XBox munkahelyet.

Tegnap kötöttük meg a bankkal a hitelszerződést. Ha minden mellékletet összeszámolok, akkor olyan 12 oldal lett. Mindegyik oldalt mindenkinek alá kellett írni. Öt példányban.
Hüsz percig csak a tollak sercegése hallatszott.