Month: January 2006

Igen, mert a pocakom miatt úgy járok el sörözni, hogy mindig akkor kell hazaindulnom, amikor igazán kezd beindulni a buli. Azaz iszom is, meg nem is.
Nem úgy, mint az a fiatalember, akivel hazafelé találkoztam. Egy mellékutcából támadt ki, és egyből nekirontott egy utcai kukának. Néhány jól irányzott rúgással földre vitte. (Azért ez ciki – egy utcai kukának ennyit ki kellene bírnia. Lsd Joel extrém interjúja.)
No, mindegy, nem sokkal később előkeveredtek a haverok is. Utcai harcosunk próbált hozzájuk csatlakozni, de volt némi koordinációs zavar a mozgásában, legalábbis a bokánrúgott haver visítása erre utalt. Hősünk pont akkor kenődött fel a kerítésre, amikor elhaladtam mellettük. A srác hangosan bocsánatot kért – melyen jót derültek a többiek.
– Némá, ez a hülye bocsánatot kért a kerítéstől! – nyihogtak.
– Nema kerítéstől, faszok, hanem attól a nénitől! – vágta rá az illuminált ifjonc.

Kérges külsőm felengedett egy piilanatra, arcomon mosoly küzdötte le a minuszhúsz által odafagyasztott bajszot: sok minden történt már velem életem során, de azt hiszem, most néniztek le először.

– Óh, Uram, miért kellett így történnie! – emelte kezét Péter az ég felé, nem messze a kereszttől.
– Óh, bárcsak kaphatnánk még egy esélyt! – horgasztotta le a fejét.
– Na, jó – gondolta az Úr; de csak azért, mert már elege volt az állandó siránkozásból – lássuk, mire mentek vele.

…….::::..:::……..::::::……..::::::::…….

Péter halásztársaival sétált hazafelé a piacról. A nemrég vásárolt hálót vizsgálgatta.
– Most nézzétek meg, mekkora selejt – dühöngött – egy kicsit megrántom és egyből szakad!
– Mert te mindig olyan balek vagy! – vágta rá András – a francnak kell minden idiótának elhinned mindent.
– Tényleg, miért? – gondolta Péter.
És felsőbbrendű mosollyal haladt el a csoportosulás mellett, ahol valami jöttment magyarázott átszellemült arccal.

[Update]
Furcsa dolgok ezek az álmok. Ahogy összekeveredik a tudatos gondolkodás az érzelmekkel.
Az emberben egyfelől rögződik, hogy Péter volt a leglelkesebb, a legodaadóbb, a későbbi vezető. És ez épül bele az álomba, még akkor is, ha a műveltség – igaz, már ébren – tiltakozik, hogy nem… nem így nézett ki a történet.
András volt valamikor Keresztelő János tanítványa és jelen volt, amikor János kinyilvánította Jézusról, hogy Isten fia. Ekkor igazolt át abba a csapatba és később beszélte rá testvérét, Pétert, hogy csatlakozzon ő is.

A korosztályomhoz tartozó valamikori autóbuzik jobb, ha felvesznek még egy alsógatyát, mert lehet, hogy az az egy darab át fog nedvesedni.
Az ajánláshoz hozzátartozik, hogy gyerekkoromban szüleimmel bebarangoltuk az akkori világot: NDK, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Románia, Bulgária – mind megvoltak, többször is. Öcsémmel mindketten kora gyerekkorunktól kezdve autómániákusok voltunk. A srác még beszélni is alig tudott, de már arról vitatkoztunk, hogy a ház előtt elhúzott kocsi hang alapján Skoda vagy Polski volt. (Nem, nem nagypolszki. Akkor még csak egy volt.) Nekünk a lengyel Syrena nem egzotikus nyalóka volt, mi testközelből ismertük ezt a kizárólag Lengyelországban létező autót. (Csak éppen Pempőnek hívtuk.) Hasonlóképpen ismertük a Dacia elődjét is, melyet szintén nem lehetett megtalálni nálunk.
És most ezek az autók köszönnek vissza az interneten: itt van egy nagyszerű orosz oldal, rengeteg képpel az egykori szocialista blokk autóiról. Látható első autónk a Warszava 203. Látható gyerekkori nagy szerelmem, a Skoda 110R Coupe. És sajnálatosan látható az igénytelenség előretörése is: minél régebbi egy modell, annál jobban látszik rajta a törődés, a minőség. Ebből a szempontból ajánlom a volt NDK autókat végignézni.
(Ezt sajnos élőben is láttam. 1988-ban jártam Eisenachban az autómúzeumban. Gyönyörű autóik voltak, abból a korból, amikor még egységben létezett a BMW (Bayerischer MotorenWerk), és az EMW (Eisenacher MotorenWerk). Aztán jött a világháború, a gyár kettészakadt. Egy ideig még gyártottak szép autókat (nekem a P50 Trabi és a 311 Wartburg még tetszett), de aztán államosították az üzemet (VEB), felborult a világ és gyártották ezt a szart. Mit gyártották? A múzeumban az összes csodálatos autót a háttérbe nyomták és a főhelyen, a piedesztálon a Trabi611 és a Wartburg353 forgott körbe-körbe reflektorfényben. A hányinger és a sírhatnék versengett bennem a kitörésért – végül csak szótlanul kiballagtam.)