Month: September 2005

Népszabadság:

“Tegnap ugyanis váratlanul kiderült, az idei hiány 3,6 százalék és némi plusz lesz. S ez a plusz – mint arról a Világgazdaság tegnap beszámolt – az autópálya-építés elszámolásának ebben az évben alkalmazott magyar gyakorlata. Váratlanul, mert – mint Almunia délutáni előadásában erre utalt is – az MNB egyik vezetője a pénzügyminiszterek minapi manchesteri találkozóját megelőző bizottsági ülésen kételyeinek adott hangot a költségvetési elszámolás e módszerével kapcsolatban. (Szapáry György MNB-alelnök felszólalását állítólag többen megdöbbenéssel hallgatták). A jegybanki vezető ezzel rákényszerítette az Eurostatot, hogy már most véleményt mondjon az autópálya-elszámolásról. A téma természetesen előkerült volna, de csak jövő márciusban, s akkor nyilván más lett volna az utólagos uniós megítélés. “

Pocakos:

“Az (egykor) ünnepelt sportember (Petschauer) kapott egy “kivételes dokumentum”-ot, mely mentesítette a munkaszolgálat alól. Egy utcai rutin ellenőrzés során kiderült, hogy néhány papírt ezek közül otthon felejtett, melynek következében hamarosan egy ukrajnai munkatáborban találta magát, Davidovka-ban. Az egyik sorakozó alkalmával a táborparancsnok Cseh Kálmán honvéd alezredes, aki ugyancsak ott volt az 1928-as olimpián, felismerte egykori sporttársát és barátját, majd az őrséget (keretlegényeket) egy “kis gúnyolódásra” buzdította. Kárpáti visszaemlékezése szerint:
“Az őrség (keretlegények) odakiáltották Petschauer-nek “Te, olimpiai érmes vívó…..lássuk, tudsz-e fára mászni?” Kemény hideg tél ellenére ráparancsoltak, hogy vetkőzzön le, és úgy másszon fel a fára. Majd az őrök megparancsolták neki, hogy kukorékoljon, miközben vízzel locsolták. Nem sokkal ezután a hidegtől meghalt. (megfagyott)” “

És még én voltam mérges Vonnegutra, amikor azt írta valahol, hogy “szerezz be egy magyar barátot és sose lesz gondod többé ellenségre”…

Nem, ne gondold, hogy jegyzeteltem volna a temetésen. Egyszerűen csak észrevettem dolgokat és valahogy megmaradtak.

Nehéz is lett volna elfelejteni azt a groteszk játékot, ami akkor folyt, amikor a pap mondta a misét. Egy ilyen szertartáson ugyanis időnként fel kell állni, időnként le kell ülni. Nagyanyám misére járó ember volt és a jelenlévő barátnői szintén. Ők ketten ismerték a szertartást, így sunyiban mindenki őket leste. Az első sorból próbáltunk hátrapislogni, meg időnként a hátsó sorokból előrepisszegtek nekünk. A legcifrább a mise vége volt, a két barátnő közül az egyik elbökte a dolgot: akik hozzáigazodtak, azok felálltak; akik a másikhoz, azok ülve maradtak. Jól néztünk ki.

A koporsónál a pap sorolta az elhunyt erényeit, momentumait. Az egyiknél nagyon elkezdtem bólogatni: “nem tétova életet élt” – mondta a tisztelendő és igencsak fejen találta a szöget. Nagyanyám rengeteg szétborzolt idegrendszert hagyott maga után.

Aztán persze voltak furcsa dolgok, mint pl. az oldalfalon Szűz Mária szobra mellett az üres telefonkonnektor; de a legjobb a halottszállító autó felirata volt:

Van of the Year
Brindza és fia
Temetkezési vállalkozó.

Ez így, egymás alatt, közel azonos betűkkel.

Furcsa világ ez a temetkezési vállakozóké. Egerben kettő van és erősen utálják egymást. (‘Brindza és Társa’, illetve ‘Brindza és Fia’ – igen, a családi vállalkozás vált ketté.) Apámék az öreget bízták meg, de a temető az ifjabbik felségterülete. Emiatt szépen gusztusosan nekiálltak egymás alá tenni, árban és szolgáltatásban. Az egy dolog, hogy az ifjabbik el akarta happolni a tetemet az öreg elől (amikor már elvitték nagyanyámat, beállítottak, hogy ők a Brindza temetkezési vállalat és jöttek a holttestért). De a legdurvább a vége volt. Értelemszerűen a sír betemetése után maradt ki föld. Logikusan annyi, mint amennyi a besüllyesztett koporsó térfogata. (Itt kellett nagyon figyelnem magamra, mert ekkor kezdett kaparni a torkom. Egész eddig jól tartottam magam, de az a kupac a sír mellett annyira szomorú, annyira végleges volt…) Nna, túl sok időt nem hagytak az elérzékenyülésre, ugyanis odajöttek apámhoz a sírásók, hogy ha el akarjuk vitetni azt a kupacot, akkor az plusz négyezer forint lesz. Amin persze apám húzta fel magát, hiszen csak a sírásásért fizetett 51e pénzet. (Nekem egyből a ‘Tajtékos napok’ jutott eszembe – ahol külön kellett fizetni a plébánosnak (bádogbános), hogy ne meséljen disznó vicceket temetés közben.)
Ja, és még apámnak lesz egy menete a tiszteletes úrral – megküzdenek, hogy hány év egyházi adót kell visszamenőleg befizetnie. Ez ugyanis kell az egyházi temetéshez.

Valahogy… emberként nem tudunk megszabadulni emberi mivoltunk attribútumaitól – még akkor sem, ha arról emlékezünk meg, hogy egy társunk emberi mivoltától szabadult meg éppen.

Hah, miket írnak már itt? A végén még elpirulok. (Ez viszont egy remek egyperces.)

Sajnos további vicces dolgokra várni kell most egy kicsit. Nemsokára indulunk Egerbe, holnap temetés, szombaton pedig egy kis hétvégi munka egy ügyfélnél.

Ránézett végre az Isten és megszabadította szenvedéseitől.

Egy tüdőgyulladás beelőzte az Alzheimert.

Élt 90 évet.

Nyugodjék békében.