Day: July 3, 2005

Rendrakás

Régi adósság. Ma futottam át a Goldenblog versenyzőit, hátha találok köztük valami új, igazán dögös blogot. Végül tiz, közepesnél valamivel érdekesebbet dobtam be a bookmarkba, meglátjuk. (Rss a freeblogon alapban nincs – lehet, hogy igény se rá?)
Az egyetlen, tényleg brutálisat ütő blogot viszont nem a versenyen találtam. Pontosabban ott, de úgy, hogy valaki hivatkozott rá. Olvassátok, eszméletlen.

Mindemellett rendeztem itt a jobb oldalt is, gyomláltam, dugványoztam, sőt még blogrollt is frissítettem.
Ápoljuk kertjeinket.

Update: Mint megtudtam, a freebloghoz beépítve jár az rss feed. Blogroll korrigálva.

DJ Haluska és DJ Hentes

Akikkel szerencsére nem találkoztam a Kozel Klikkfest-en. Valószínűleg azért, mert a Redbull hiphop sátor is valamilyen okból csendben maradt. Volt helyette betondöngölő heavy metal, jazzrock, balkánetno és előmászott a múltból néhány zombi is.
Elég sokat vacakoltam szombat délig, hogy elmenjek-e: az idő bánatosan esős volt és ez szabadtéri fesztivál esetén nem jó előjel. Különösen nem, ha az ember szabadban alvást tervezett. Nem mondom, megoldható, csak meg kell emelni a betervezett sörök számát. (Azért nem árt vigyázni: vékony a határ a nedves fűben alvás és a dagonyában röfögés között.)
Három óra körül érkeztem meg Érsekújvárra. Időközben itt-ott már kisütött a nap, de a helyszín igen vizes volt. Szerencsére a Kozel egyáltalán nem. Az első mintavétellel elsétáltam a nagyszínpadhoz, ahol valami noname, borzasztóan őszinte zenekar próbálta meghatni a közönséget. Különösen ez a rész tetszett:

Arra nagyon büszkék vagyunk,
Hogy előttetek játszhatunk

Velem együtt körülbelül harminc udvarias érdeklődő lézenghetett a nagyszínpad előtt. Mindenesetre, kösz fiúk.
Átsétáltam a world színpadhoz. Valami szlovákiai magyar srác énekelt részletet az ‘István a király’-ból. Rögtön a dal után mészárosnak nevezte a címszereplőt és beszólt a jelenlévő magyaroknak a tavalyi népszavazással kapcsolatban.
Inkább visszasétáltam inni még egy Kozelt.
De nem ez volt a mélypont. Miközben átszereltek a nagyszínpadon, bemondták, hogy a world sátorban Vikidál Gyulával lehet beszélgetni. (Likvidál Gyula, ahogy Olivér aposztrofálta.)
Nos, beszélgetés nem volt: a hapi hol énekelt, hol beszélt. Amikor odaértem, éppen nemzethalált vizionált, de a színpadon sajnálatosan csak az agyhalál jelent meg.
Playbackről ment az ‘István a király’ és Gyulánk – amikor az ő részei jöttek – rákaraokézott. Hihetetlenül gagyi volt. A köztes részekben a szockorszak alatti mellőzéseit sorolta, próbált egyfajta lázadó hangulatot teremteni. Úgy látszik, naív dolog volt azt hinnem, hogy az ügynökmúlt kiderülése után legalább csendben marad. Sokáig el lehetett mondani róla, hogy hülye agyhalott, belemerevedett egy szerepbe, de legalább a hangja csodálatos.(1) Jelentem, ez is elmúlt, teljesen hamis volt a produkció. Időnként azért beszólt az érthetően passzív és csendes közönségnek, hogy gyávák vagytok. Ez a tőle negyven centire csápoló seggrészeg fazont egyáltalán nem zavarta – a srác szemlátomást a nagy ember zokniját nézte ki ereklyének. Remélem, meglett neki.
A harmadik sör környékén hirtelen kíváncsi lettem a tisztálkodási részlegre. Toi-toi, és igencsak a tűréshatárig csordulva. Nem csoda, hogy a sörrel telítettek inkább kisétáltak a patakpartra vízszintet emelni. Furcsán működik az emberi agy: a férfiemberek elblattyogtak a határt jelentő patakpartig, hátat fordítottak a tömegnek és teljesen megnyugodva pisiltek a patakba; tudatuk egyszerűen nem fogta fel, hogy a durván tíz méter széles patak túlsó partján elég nagy tömeg nézi mind a zenei, mind a vizuális produkciót.
Estig nem is történt semmi érdekes – a Kozelek pusztításán kívül. Fél kilenckor jött a Beatrice; ez volt az egyik olyan esemény, amely miatt úgy döntöttem, hogy mégis elmegyek.
Marhára kíváncsi voltam, hogyan játszanak tolókocsiban ülve.
Sehogy. A régiek közül egyedül Feró volt. A dobnál már a fia ült, se Suta, se Fater… és csak szomorúan szipogtam, amikor eszembe jutott a színpad szélén csápoló két Simon. Feró szokás szerint iszonyúan debil volt, de jól állt neki. A zenészek közül egy név volt ismerős, Hirlemann Bertalan – ez mondjuk magyarázta a nekem kicsit sok operettdalt is.
De azért még mindig felállt a szőr a hátamon a Nagyvárosi farkasnál, pedig ma már tudom, hogy mennyire mesterséges és kiszámított volt az a szám is – viszont a naív és lelkes fiatalkor emlékei elsöpörték azt a köpcös cinikus disznót, aki most vagyok.
Néztem közben a közönséget: az előttem ácsorgó fazon pólójának hátán virított, hogy “Eddások XIII. találkozója, Agárd, 98′. Jézusom. Egyből Lovasi jutott eszembe:

Jaj, nemzedékem,
Olyan jó, hogy boldogulni látlak
Sikerüljön minden,
Mint Pataki Attilának

98-ig tizenhárom találkozó. Erre a bullshit zenére. Ezzel a nulla emberrel.
Érdemes számot vetni, hogy mi lett az egykori bálványaimmal: Schuszter, Waszlavik, Feró, Vikidál számomra elfogadhatatlanul jobbra tolódtak, a régi lázadó szerepet nacionalista demagógiára cserélték. Hobó beleragadt az önsajnálat végtelen mocsarába, lemezről lemezre egyre újabb elkeserítő mélységeket fedezve fel magában. Pataki meg vigyorogva jutott el a lakodalmas zenéig.
Csoda, hogy mára cinikus lettem?
Persze, lehet hogy nálam is van hiba: az egyik zsebemben PDA (120 KHUF), a másikban mobil, ingzsebben bankkártyák, hitelkártyák, többmillió forint fedezettel, a farzsebben útlevél – már van mit féltenem, már egyáltalán nem minden mindegy, mint akkoriban.
De azért vigasztaló, hogy még mindig itt állok a Ricse koncerten, műanyag söröspohárral a kezemben.
Fazonok: lufi a sapkára kötözve, az összes eddigi pohara egymásba pakolva, a sört a legfelsőből issza. A szerelvény mérete jó negyven centi.
Mellettem egy csajszi maga elé teszi a sörét és letérdel… pedig a ‘Térdenállva’ majd csak jó tíz perccel később jön.
Érdekes ismerkedési módszert gyűjtöttem: a fiatalember jó tíz méterről hozzávágta a leányhoz a mobilját, majd odament, hogy bocs, véletlen volt. Ebből az én generációm kimaradt: a mi időnkben nem volt mobiltelefon.:)
A Besh-O-Drom koncert vége felé kerültem megint döntési helyzetbe: vagy bedöntök még 4-6 Kozelt, megcélozva a szalonspiccet és a kocsiban alvást, vagy beülök most a kocsiba, hazatépek és már aznap este ágyban, párnák közt. Tekintve, hogy a gyomrom miatt még mindig szigorú diétán vagyok, emellett jelenleg én vagyok az egyedüli, aki abban a pozícióban van, hogy meglátogathatja Barnát a gyerekvasút táborban vasárnap, így az utóbbi verzió mellett döntöttem. Igaz, így beragadt 320 koronám, ami egyfelől nem nagy ügy – kétezer forint -, másfelől viszont 15 korsó Kozel. Triplerat.

Összességében:
Sör, kaja kiváló és olcsó. A hangulat efottos, estefelé kellemesen betépett emberekkel. A tömeg nem elviselhetetlen, de lehet, hogy a vacak idő is bejátszott. A zene sem rossz, bár ez az egy délután nyílván nem mérvadó. Nekem tetszett.

(1) Barna korai időszakából származik ez a beszólása: ennek a Meatloafnak baromi jó hangja van. Majdnem olyan jó, mint a Vikidálnak.