A héten többször is előfordult, hogy eszembe jutott valami. Igen, ez egy ilyen hét volt.
Méghozzá úgy jutott eszembe, hogy olvastam valahol valamit, majd azt mondtam magamban, hogy ‘erre márpedig reagálok’ – aztán mégse, mert egy napban csak 25 óra van. Így tettem a cikkek mellé egy-egy flaget. Most jött el az ideje, hogy flagtelenítsek.
1. Demcky
Valamikor írtam ezt és mások reagáltak, hogy ádehogy. Megerősítve érzem magam: Sest ugyanez a probléma bántja.
2. Mit csináljunk, ha kirúgtak?
Egy felmérés szerint 1988 óta a nagyobb cégek egyharmada hajt végre létszámleépítést minden évben. Ezért előbb-utóbb a legjobbakat is utolérheti a végzete. Ez persze nem törvényszerű, de a lehetőség fennáll.
Ez qrva fontos, hogy tudatos legyen. Nagyon oda tud tenni az ember egójának, ha kivágják egy cégtől. Velem már megtörtént és jórészt Marcinak köszönhetem, hogy ennyivel megúsztam. (A gyomorfekélyt azért akkoriban szedtem össze.)
És persze ugyanilyen fontos, hogy az embert ne érje készületlenül az ilyesmi. Naprakész(!) CV az interneten és wordben. Feliratkozni álláshirdetős hírlevelekre, hogy tudjuk, milyen állások forognak az emberpiacon.
Egy ismerősöm szerint rendszeresen el kell járni interjúkra, még akkor is, ha nem akarunk odamenni dolgozni; a szintentartás, a reakciókészség és önmagunk megmérettetése igen fontos. Mondjuk nekem ez már erős, de látok benne rációt.
RIP. Nem vagyok egy nagy krimirajongó, de a hapinak minden könyve egy remekmű. Tinédzserkoromban hosszas küzdelemben levadásztam az összeset és ma, a sokadik antikváriumos tisztítás után gyakorlatilag csak McBain krimik maradtak a könyvespolcomon. Meg Asimovok.
Recent Comments