Akkor is hazamegyek!

Engem nem lehet olyan könnyen lerázni. Először a bringa próbált meg mindent: a Rákosrendező melletti ócskavastelepeknél bekaptam egy olyan defektet, hogy amikor a benzinkútnál megpróbáltam felnyomatni a belsőt, akkor csak annyit mondott, hogy: durr. A belső megmaradt darabjai a jobb oldali képen láthatóak, a nagy fogaskerékről lifegnek. (Na most egyáltalán nem kizárt, hogy én voltam a balfék: miután megfoltoztam két lyukat a belsőn, valószínűleg jóval óvatosabban kellett volna bánnom a kompresszorral.)
Ekkor olyan 15 kilométerre voltam otthonról, tehát szükségem volt egy hazafuvarra. Nej (a továbbiakban néha Gabi) félbehagyta a vacsit és száguldott a megmentésemre. Nem foglalkozott azzal, hogy életében még sosem autózott egyedül a délutáni csúcsban a körúton. Megérdemli a Hős Anya emlékérem ezüst fokozatát.
Bepakoltam a romokat a kocsiba és hazafelé már én vezettem. Az ó-hegyi lakótelep környékén Gabó megkérdezte, hogy nekünk van-e ilyen szagunk. Ugyan-ugyan, ez csak a szokásos Kőbánya – nyugtattam meg. Aztán a lámpánál már csak annyit láttam, hogy dől a füst a motorházból. Kocsi félre, poroltóval megrohamoztam a motorteret – de tűz, az nem volt. Víz viszont annál inkább. A hűtővíz ötven százaléka gőz formájában a motorháztetőt emelgette, a maradék meg alul sunnyogott kifelé. Telefon a szerelőnek, vontatókocsi rendel. A hapi végigröhögte az utat, amikor elmeséltem neki, hogy ö tulajdonképpen a segélyautó segélyautója. Amikor leraktam nála a gépet, felajánlotta, hogy hazavisz, ne cipeljem kézben a bringát.
– Tisztában van a kockázattal? – kérdeztem vissza – Valami ugyanis nagyon nem akarja, hogy hazaérjek.
De mégis sikerült.

3 thoughts on “Akkor is hazamegyek!

  1. Ti összebeszéltetek: nincs öt perce hogy Gabi is ugyanezt kérdezte.:-)
    Most gondold el, hogy nézne ki, ha már első alkalommal a legnagyobb fokozatot kapná? Mi történne a motivációjával?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *