Valamikor elkezdtem írni a balesetemről, a gyógyulásról, a komplikációkról, méghozzá blokkokban. Ugyanis sokszor naponta csak egy-két mondat született, azért meg nem akartam külön bejegyzést a blogba, ráadásul a folyamat tele volt bizonytalansággal, jót tett a krónikának, hogy hagytam egy kicsit érlelődni, letisztulni a feljegyzéseket.
A végére pedig megtetszett a forma.
Mely forma nem új, valamikor nagyon régen, amikor elsősorban privát naplót írtam, tulajdonképpen ezt a formát használtam. Illetve a 2000-es évek közepén, amikor ez a blog indult, akkor nem óvatoskodtam, simán raktam ki egymondatos posztokat is. Ehhez ma már nem szívesen térnék vissza, de annak látom értelmét, hogy ezeket az apró, rövid feljegyzéseket később, amikor már összegyűlt belőlük egy értelmezhető mennyiség, egyben kirakjam.
__________________________04.26; péntek
Nem is rossz nap. Lehet, hogy az este pluszban bevett aszpirin miatt, de a tegnap felélénkült fogfájásom mára enyhült. Az idő télből nyárba váltott, egy nap alatt, ahogy mostanában szokott, én pedig rongyoltam is ki bringázni. Mára nagy vállalást tettem, nekiszaladtam a lazább gödöllői körnek. 65 kilométer és van benne három darab 7%-os emelkedő, ezek közül kettő kifejezetten hosszú. Ez 3 évvel ezelőtt nagy teljesítmény volt, aztán összement, már nem is nagyon jártam, találtam helyette egy keményebb gödöllői kört (belevettem egy piszok hosszú 8%-os emelkedőt is). Most viszont megint nagy feladattá nőtte ki magát, mivel eddig csak rövid 5%-os emelkedőkkel próbálkoztam.
Nos, meglepően jól abszolváltam. Az emelkedőkön kívül már a normál utazófokozatban mentem, az emelkedőkön persze még nem, de adtam a bal lábamnak is, bírta. 19,5-ös átlagot tekertem, ez a gravellel nem rossz. Végül, ami a legjobban meglepett, arra számítottam, hogy borzalmas izomlázam lesz, délután úgy fogom vonszolni magamat… és nem. Ahogy felállok, az első lépés még bizonytalan, de utána már simán megy.
A jövő hétre már vérmes terveim vannak.
__________________________04.27; szombat
Határozottan büszke vagyok magamra.
Nyári idő lett, eredetileg bringázni mentem volna, de vízóracsere miatt itthon kellett maradnom. Jól meg is szivattak, kilenckor szóltak, hogy jönnek, zárjam el a vizet… aztán csak délben értek ide. Emiatt viszont nem tudtam kimenni a kertbe molyolni. Az óracsere után ebéd, tele hassal meg nem dolgozunk, a lényeg, hogy délután háromkor jutottam el odáig, hogy el kellene kezdenem szöszmötölni. Ritka vacak melóról volt szó: január óta nem takarítottam ki az előkertet, azóta a fűzfa ember méretű avart potyogtatott a terepre. Meg ott volt néhány karnyi vastag, hosszú fűzfaág, melyeket fel kellett vágnom. Kézifűrésszel.
Semmi kedvem nem volt hozzá. Aztán egyszer csak összekaptam magamat, és bicegve, széles terpeszben hajolgatva, de végül megcsináltam mindent.
Elsején kertiparti lesz, a hangulatért mindent.
__________________________04.28; vasárnap
Ez már kezd tetszeni. Ma megint nyomtam egy 67 kilométeres bringakört és a sportóra elkezdte fikázni. Ezt vártam már, lassan négy hónapja. Hogy visszaálljon arra, hogy egy 3,5 órás bringázás az nekem nokedli.
Ja, volt egy olyan challenge a Garminnál, hogy április 1 és június 30 között 675 kilométer bringázás. Ezt ma behúztam.
Szóval lehetne itt lelkesedni, hogy hű de fasza, csak éppen… egyedül a bringázás az, ami jól megy. Minden más nyomor.
__________________________04.29; hétfő
Olvasgatom a híreket. Amikor az ország egyik főméltósága, egy gumiszobaszökevény sültbolond arról áradozik, hogy Magyarország a normalitás kicsiny szigete, nos, akkor azért kezdek nyugtalan lenni.
A legutóbb publikált túravideómban – közvetlenül a publikálás előtt – kisípoltam az erősebb kifejezéseket. Nehogy már valaki azt higyje, fideszes vagyok.
__________________________04.30; kedd
Ma nem arra vagyok büszke, hogy reggel félóra alatt levágtam a füvet. Arra sem, hogy utána bringára pattantam és toltam egy 107 kilométeres kört Vácra. Nem. Ahogy már írtam korábban, a bringa egészen jól alakul, számítottam erre az eredményre.
Amire leginkább büszke vagyok, az az, hogy sikerült kicserélnem az olvasólámpában a halogéncsövet. Ehhez ugyanis rá kellett állnom a fotel karfájára, de úgy, hogy magára a fotelre tilos volt rálépnem, mert beszakad. Először csak álltam és néztem, a francba, de magasan van ez a karfa, ez nem fog menni, aztán addig tekeregtem, amíg feltettem az egyik lábamat, majd a bénával elrúgtam magam és már fent is voltam.
Basszus, üldögéltem másfél órát és Minden Izomlázak Öreganyja, az ugrott be hozzánk látogatóba. Majdhogynem fókamászásban közlekedtem a lakásban.
Ezen még dolgoznom kell. Különösen úgy, hogy másnap reggel a sportóra, arra, hogy mennyire állok készen egy újabb sportolásra, 8 pontot adott. A százból.
Nyáron viszont a túrákon sorban fognak jönni a hasonló napok.
__________________________05.02; csütörtök
Ma beszereztem egy öt cédés Karel Gott válogatást. Hangulatom az egekben.
Kiváncsi vagyok, mikor fognak ezek a zenék átszivárogni a túravideók alá.
Én, a kegyetlen.
__________________________05.05; vasárnap
Vihar előtti csend.
Az utóbbi három napban nagyokat mentem. 200 kilométer bringa, egy tartós 10%-os emelkedő, öt darab 7-9%-os emelkedő, 870 méter szint. Nyilván volt rá okom(1), de nem tudom letagadni, hogy elsősorban felejteni akartam. Holnap kezdődik az állkapcsomat szétbarmoló műtétsorozat, minden nap két órányi farigcsálással. Tíz évvel ezelőtt már átestem rajta, tudom, mivel jár. Nem vagyok nyugodt, nagyon nem. Ma még ettem utoljára répát, kolbászt, csirkehúst… aztán most egy hónapig semmi ilyesmi nem lesz. (Tíz évvel ezelőtt két évig tartott a műtétsorozat, a mostani doki megpróbálja belesűríteni egy hónapba. Ez egyszerre hangzik jól és borzalmasan.)
(1) Az ok egyébként a rohamosan közeledő nyári túraszezon. Jelenleg már képes vagyok hosszabb túrákra, képes vagyok rövidebb, szintmászós túrákra… de fogalmam sincs, mit csinálok, ha mondjuk öt napon keresztül kell napi 100+ kilométeres távokat lenyomnom. Ezért csináltam meg ezt a háromnapos sorozatot. Nem, sajnos a 100+ napi távokat elhagytam, mert mindemellett erősödnöm is kell, így inkább a szintmászásokra koncentráltam.
A tapasztalat? Vegyes. Reggel bekaptam a fájdalomcsillapítót (muszáj), aztán lenyomtam a távot. Közben nem volt semmi gond. Hazaérkezés után leültem. Egy óra múlva, már csak vonszoltam magam. Aztán elmúlt a fájdalomcsillapító hatása. Este a hálószobába elvánszorognom már halálos volt, ennél már csak a hajnali háromkor vécére csúszásmászás volt halálosabb. Reggelre viszont javult egy kicsit a helyzet, újabb fájdalomcsillapító és másfél óra múlva már megint mosolyogva bringáztam.
Nem túl megnyugtató. A fogműtétek közben nyilván nem lesz erőm a bringás felső határaimat ostromolni, még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán kerékpárra fogok tudni ülni. Azaz ha május vége felé lecsillapodik a mészárlás és elkezdek újra bringázni, akkor is maximum a _mostani_ állapotomhoz fogok tudni felfejlődni. Az meg nem biztos, hogy elég lesz a júniusra tervezett túránkhoz. Ahol az öt napból három is 120 km körül lesz.
De ez az év már csak ilyen. Zűrös.
Recent Comments