Category: Napló

Napló a blogban

__________________________06.28; péntek

Azért csak nem tudtam belenyugodni ebbe a hülye helyzetbe, márminthogy csapágyasra kell hajtanom a lábam és csak utána tudok futni. Gondoltam, kikérem a gyógytornász véleményét. Felhívtam, elmondtam, mi van.
– Ööö, most zavarba hozott. Tudja, én az idős emberek specialistája vagyok.
– Én sem vagyok fiatal.
– Igen, de akárhogy is nézem, az eddigi ügyfélkörömben viszonylag ritka, aki arra panaszkodik, hogy csak az után tud futni, ha előzőleg lebiciklizett a térképről. Tudja, én olyan Marika nénikkel foglalkozom, akik egyedül még a lépcsőn sem tudnak lemenni.
– Értem.
– Magának tulajdonképpen sportgyógytornászra lenne szüksége.
– Akkor keresek egyet.
– Ne keressen. Az nem fog érteni az idős emberekhez.
– Mit gondol, létezik olyan, aki idős sportemberekre szakosodott?
– Kizárt. De tudja mit, engem elkapott a szakmai kiváncsiság, bedobom az esetet a gyógytornászok fórumára, kiváncsi vagyok, mit hoznak össze.
– Óh, köszönöm.

Azért remélem, nem leszek kitömött múzeumi darab.

__________________________06.29; szombat

Az élethez kell egy kicsi szerencse.

Szokásos bringatranszfer, azaz megyek szervízbe az elkészült bringáért, viszem cserébe az újabb javítandót. Nej bringája a beteg, van valami erős kattogás benne, de az istennek sem tudom kinyomozni, mi az, pedig elég sokat kerestem már. Ráadásul nem is mindig jelentkezik, azaz ilyenkor az első – nem kicsi – feladat az, hogy a szervizben prezentáljam a hibát. Odafelé sikerült előhoznom, de ha leadom a bicajt és valamikor majd elkezdenek foglalkozni vele, nem biztos, hogy megint előjön. Aztán megérkeztem és a szervizes pacák éppen az ajtó mellett bagózott, intettem neki, hogy figyeljen, előrementem ötven métert, megfordultam és akkora kattogást vágtam le, mint egy kecskebéka-kolónia. A prezentáció sikerült.

Az ilyen bringacseréknél úgy szoktam eljárni, hogy viszem a hátizsákomat és mindent abba pakolok bele, nem rakok semmit a bicajok táskáiba. Aztán most elcsesztem, itthon a lakáskulcsot megszokásból dobtam bele a váztáskába. (Ugyanolyan kerékpár, ugyanolyan váztáska, hát, ja.) Ez egészen addig nem tűnt fel, amíg haza nem érkeztem a lányom bringájával. Hogy nincs lakáskulcsom. Pedig 40 kilométernyi tűző napon történő bringázás után tudtam volna mit kezdeni magammal a hűvös lakásban. Megnéztem a naptárat, a fiam Cataniában repked, felejtős. Nej evezősedzésen. A lányomat elértem telefonon és éppen próbáltunk egyeztetni egy meglehetősen bonyolult tranzakciót, melynek a vége egy kulcs lett volna, amikor a távolban feltűnt valami, ami gyanúsan hasonlított Nej autójára. Ilyenkor? Az edzésnek valamikor délután van vége. De közelebb jött és tényleg. Megpörgették. Nem igazán értette, miért táncoltam körbe, amikor kiszállt.

__________________________06.30; vasárnap

Lassan ki kellene pucolnom az ereszcsatornát. Nem tudom, megvan valakinek Szájer telefonszáma?

__________________________07.06; szombat

Hirtelen felindulásból vettem egy napelemes, világítószemű kerámiabaglyot. Hogy ne unatkozzanak éjszaka a macskák.

Napló a blogban

__________________________06.22; szombat

Valami égi hatalom nagyon nem akarja, hogy bringázzak. Apró kis disznóságok, de hatásosak.

Csütörtök délután felhívtam a szervizt, azt mondták ma kapnak árut, pénteken hívnak, hogy mikor mehetek a bringáért. Emiatt pénteken nem mentem el külön tekerni, a szerviz oda-vissza 30 kilométer, az pont elég egy napra. Nos, nem hívtak, így a kerékpározás elmaradt.

Szombaton akartam egy nagyot bringázni, de ekkor meg a technika kavart be, na meg az időjárás. Gyakorlatilag egész nap vonultak felettünk a viharfelhők. Az látszott, hogy nagy bringázás nem lesz belőle, de két zivatar között még el tudtam volna menni, csakhogy bejött egy technikai gebasz, melyet nagyon meg kellett oldanom. Mindig, amikor már azt hittem, hogy készen vagyok és mehetek, jött egy újabb zuhé, aztán amíg tartott a zápor, leellenőriztem, hogy minden rendben van-e, nyilván mindig találtam valamit, elkezdtem foglalkozni vele, persze ekkor volt kint jó idő, majd mire befejeztem, jött az újabb eső… és így ment egészen estig.

Aztán a vasárnap. Informatikus vagyok, az emberek valamiért azt hiszik, hogy ez az ideális munkaidő az infomókusnak, persze a hétköznapi munkaidő mellett. Délelőttre maradt egy zűrös ügylet és nyilván nem véletlenül lett hétvégére rakva: ha valami balul üt ki, akkor legyen időnk mindent visszavarázsolni. Nem túl biztató, bringázási szempontból sem.

__________________________06.23; vasárnap

Elkezdtem rákészülni a melóra, észrevettem, hogy egy parancs el lett gépelve az “implementációs” fecniben, elküldtem a kollégának az újat, visszaigazolta, erre rákérdeztem, hogy ha mindketten úgyis gép mellett ülünk, nem kezdhetnénk-e el dolgozni? Így kezdtünk félórával hamarabb. Egy óra meló, két infarktus és már végeztünk is. Mehettem bringázni.

Minden frusztrációmat beleadtam. Meg egyébként is, éreztem, hogy nagyon ficánkol alattam a bicaj. Az első 23 kilométeren még csak-csak szolidan mentem, városban voltam, sorompók, lámpás kereszteződések, gyalogosokkal kombinált kerékpárutak, nem lehetett vadulni. Maglód után viszont kiérkeztem a szabadba és akkorát, de akkorát tekertem, hogy ihaj. Gyálon állítottam le az órát, azt mutatta, hogy 50 kilométeren 26,1 km/h átlagsebesség. Jojózott a szemem. Egészen eddig 23 km/h között produkáltam és csak sóhajtoztam, hogy mikor lesz ebből normális bringázás. Értem ez alatt azt, hogy a tavaly tavaszi formám volt – spd nélkül – 25 km/h átlag, a nyári pedig 26-27,5. Erre most odatettem egy 26,1-et, ami már a tavalyi edzett formám. Ezzel mentem neki akkor az Alpoknak. Basszus, 5 hónappal vagyok a törés után.
De még nincs vége. Mivel ezt az eredményt egyértelműen a második szakaszban hoztam össze, kiváncsi voltam, hogy mennyi lett külön az utolsó 27 kilométer átlaga? Ma már minden mérve van, könnyen ki lehetett számolni.
29,9 km/h.
Érted?! A 26,1 még ismert zóna, a 29,9… atyavilág. Egyszer csináltam ilyet, amikor megvettem az új bringát és jól megtekertem, akkor pont ennyi lett, de az 16 kilométeres kör volt. Ez meg 27-es. Nem, ilyet még sohasem csináltam. Egészségesen sem.

Már csak járni szeretnék tudni.

__________________________06.26; szerda

Pezsgőt bontottam.

Kezdődött úgy, hogy ha már bringa, akkor legyen teljesen kegyetlen bringa: a vasárnapi csapágyasra hajtás után ma nekimentem a budai Mindszenty buszfordulónak a gravel bicajjal. Ez volt az utolsó kritérium a nagyobb túrák előtt, azaz kötelezően meg kellett csinálnom. A kapaszkodó a Kelenföldi pályaudvarról indul, szép nagy mászás. Ja, 35 fokban. Celsius, nem meredekség.
Megcsináltam. A meglepetés az volt, hogy a lábam szó nélkül bírta, az erőnlétem, nos az még nem az igazi, de felmentem. Utána szolíd hazacsorgás, ebéd, pihengetés.
Ilyenkor, egy ekkora bringázás után rendszerint megfájdul a térdem és az üldögélések után jön a sántikálás, a bútorokra támaszkodás. Érdekes módon, ma elmaradt, még csodálkoztam is, hogy mindenféle tekergések nélkül tudok járni.
Mit csinál ilyenkor egy elkeseredett szerencsejátékos? Nekiáll futni. Ha már nyertem egy nagyot, hátha nyerek még egyet. Végigfutottam a nappalin. És csak álltam döbbenten a teraszajtó előtt, a túloldalon a macskák legalább annyira döbbenten néztek vissza, de ők azért, mert nem engedtem be egyiket sem enni. Megfordultam, újabb menet. Végül négyszer futottam át a nappalin, aztán leálltam, mert nem mertem tovább rizikózni. Nem számoltam hány méter, hány lépés. A nullához képest minden egyformán sok. Ez már valami. Erre már el lehet kezdeni építkezni.

Csak még azt nem, tudom, hogy mindig meg kell-e másznom előtte a Hóvirág utat?

Napló a blogban

__________________________05.22; szerda

Amikor annyira vacak nap következik, hogy este nem akarok lefeküdni, csak húzom az időt, még egyszer végignézem az általában bejárt weboldalaimat, csakazértis szörfölök még egyet a youtube ajánlójában, sokadjára is benézek a mentett videókhoz, hátha mégis kedvem támad az egyikhez, aztán olvasgatok még egy kicsit, bontok egy sört, de lassan iszom és hogy ne csak a plafont nézzem közben, megint benézek a kedvenc weboldalaimra. Mindez azért, mert annyira ocsmány nap jön, gyakorlatilag reggeltől estig csupa nemszeretem dolgot kell csinálnom, semmi jó nem lesz benne, márpedig ha lefekszem, akkor a következő pillanatban már abban a vacak napban ébredek fel.

__________________________05.23; csütörtök

Voltam fogorvosnál és meglepően jó hírt kaptam. A dokinő elnézte a naptárt. Amikor egyeztettünk és arra kértem, hogy a születésnapi bulim előtt már legyen valami betehető fogam, nos, akkor rossz oldalra lapozott. Szívta is a fogát, de végül bevállalta. Mindez ma derült csak ki, de már sínen zakatol a vonat, megállítani nem lehet, szóval jó esély van rá, hogy már a bringatúrán lesz ideiglenes fogam.

__________________________05.25; szombat

Ma kimenő volt a diliházból, legalábbis az összes agresszív házmester rászabadult az utakra. Először le akartam írni a bringás sztorikat, de aztán beugrott, hogy a frusztrációk újra és újra elmesélése növeli magát a frusztrációt, szóval hagytam a fenébe.

__________________________05.26; vasárnap

Lecsekkoltam a Gurit, sajnos az eddigi két (összes) fekete sörből kettő nem jött be, nem kell remegnie a Rizmájernek. Viszont jót beszélgettünk egy idősebb tájkerékpáros fazonnal, aki a sör mellett megpróbált beszervezni. Hát, igen, a sport fontos dolog.

__________________________05.27; hétfő

A második rácspróba. Lenyugodtam. Az első rácspróbán még annyira szoros volt a vas, hogy a dokinő csak az ínyroppantó kézikészülékkel tudta leszedni, de most, a másodiknál már lejött kézzel is. Szinte mindegyik nap megyek, de haladunk is.

__________________________05.28; kedd

Az agresszív házmesterek még mindig tobzódnak. Ma néggyel is összefutottam, három autóvezetővel és egy bringással, gyakoroltam is szorgalmasan a WTF? nézést.

Megvolt a fogsor főpróbája. Jó lesz. Csütörtökre finomra csiszolják és ideiglenes ragasztóval be is lesz ragasztva. El sem hiszem. Ha nem lesz semmi probléma, június második felében véglegesen helyére kerül. Életem jelenlegi egyik főellensége kapitulál.

A lábam… na az már más téma. Bringán egyre jobb vagyok, bringa nélkül meg egyre bénább. Persze, van benne logika, annyira szarul érzem magam ebben a bénaságban, annyira ki akarok mászni belőle, hogy olyan erősen, terhelem a lábam, hogy szinte folyamatosan izomlázak, túlterhelések gyötörnek. Melyek elmúlnak, ha tömöm a gyógyszereket és felülök a bringára, de felerősödnek, ha egyszerűen csak sétálni szeretnék. Öcsém már átélt hasonlót, szerinte kábé egy év, mire ez az egész rendeződik. Úgy legyen. De addig maradnak a gyógyszerek és a fogcsikorgatás.

__________________________05.29; szerda

Ma bringáztam egy önbizalomnövelőt. Napok óta tologatom, most végre nekivágtam. Gödöllő, de megcifrázva, azaz odafelé is mászás (Nagytarcsa – Isaszeg), meg visszafelé is (Gödöllő – Kerepes). Önmagában az is jól esett, hogy a sima outival is meg tudtam csinálni, de az egóm attól nőtt óriásira, hogy a sportóra lecseszett a francba. Szerinte abbahagyhatnám már ezeket a pimfli bringázásokat és elkezdhetnék végre rendesen edzeni. 70 kilométer, 550 méter szint. Max pulzus 125, az átlagos 98. (Szerencsétlen óra nem érti a helyzetet. Nem időre és nem erőnlétre gyúrok, hanem szándékosan erős áttétellel, lassan mászok. Izmot kell fejlesztenem, nem szálkásítanom.)

__________________________05.30; csütörtök

Megvolt a fogorvos. Berakta a számba a harapógépezetet. Úgy néz ki a berendezés, hogy a hátsó őrlőfogon van korona. Elől a szemfogakon szintén. Közöttük nincs fog, ide egy köztes darab került. Habár ez mindkét oldalon pótol fogakat, de egy darabból van, a két oldalt egy fém köti össze, mely tulajdonképpen félkörben simul hozzá elől az ínyhez. A szemfogakon lévő korona két oldalán van egy-egy függőleges fémsín, a köztes darab mindkét oldalán meg a belepasszoló fém/műanyag csúszka, a köztes darabot bele tudom csúsztatni a sínbe és ekkor szépen felfekszik az ínyre. Azaz mostantól nem csak a bal combon van tele fémmel, hanem a pofám is. Lassan én leszek a Terminátor. Hogy hogyan fogok átmenni egy reptéri biztonsági kapun, azt még nem tudom, különösen annak fényében, hogy októberben ugyanilyen rendszer lesz a felső fogsorom helyén is.
Ja, hogy ez mire jó? Kezdjük egy történelmi visszatekintéssel. 2014 szilvesztere, alul-felül körhíd, brutális foggyulladás, egy kreatív fogorvos bravúros alakítása és egy antibiotikum kúra kellett hozzá, hogy kijöjjek a gyulladásból, de utána egyből hidat kellett cserélni. Alul-felül. Két év kinlódás, borzasztó sok pénz. Aztán 2024 tavasza (03.24). Brutális foggyulladás. Alul-felül körhíd. Rengeteg kinlódás, az első antibiotikumot kihánytam, a második bentmaradt, de a kúra csak félig söpörte ki a gyulladást, kellett utána még egy antibiotikum kúra, de azt már nehezen viseltem, a lényeg, másfél hónapnyi szenvedés után jutottunk el oda, hogy arról beszélgessünk, mi legyen? És ez lett. Én ugyanis ragaszkodtam hozzá, hogy _ne_ legyen egyben egy monolit körhíd, ami alá nem lehet benyúlni és egymilla a cseréje. Így lett egy ilyen háromdarabos, mozgatható alsó fogsor, igen, a középső résszel meg kell tanulnom bánni (naponta egy kiszedés és takarítás), de még így is kezelhetőbbnek tűnik a rendszer. Most éppen a berágás megy, azért vannak ezzel is gondok, de legalább már beszélni tudok.

__________________________05.31; péntek

Huh, ma egy olyan lelazítós nap volt. Reggel még dolgoztam egy kicsit, utána videót vágtam – igen, befejeztem azt a videót, amelyik amiatt állt parkolópályán, mert nem bírtam rámondani egy félperces kommentárt – majd elkezdtem előásni és beröffenteni a téli álmot alvó technikai túrafelszerelésemet, utána jött a laza ebéd, melyre tulajdonképpen már tegnap készültem, de későn értem haza, ráadásul dolgoznom is kellett, de ma nem, ma szabad a pálya, szóval jó nagy adag hagymás tócsi, meg persze bor is, nincs is annál jobb, mint borospohárral a kézben tolni befelé a frissen kisütött tócsit.

Igen, tudom. Tegnap tévévita volt, meg ma is. Leszarom. Fogam van és nem félek használni.

Este hazaérkezett Nej új külső gumija. A Schwalbe megint nem hazudtolta meg magát. A 19-es felniben a korábbi 38-622-es Maxxis a subler szerint 38,1 mm széles volt, ellenben a 40-622-es Schwalbe a valóságban 36,3. Kész szerencse, hogy sem Nej, sem Dóra nem akarnak terepezni.

__________________________06.01; szombat

A csepeli bringás sörtúrát elmosta az eső. Remélem a Rizmájernél nem fognak beírni az ellenőrző könyvembe.

__________________________06.02; vasárnap

Idén eddig úgy éreztem magam, mint egy flippergolyó, melyet belőttek a pályára. Nem ő dönt arról, hogy merre megy, csak számolatlanul kapja a pofonokat. Most viszont feltűnt alul a lyuk, ahol ki lehet pottyanni a pályáról. Fél szemmel azt lesem és hátha egyszer hibázik a játékos.

Három(!) hónap után elővettem a húsos vágódeszkát. Most jár ott a berágási folyamat, hogy megpróbálkozhatok egy pörkölttel. Csá, zabpehely.

Napló a blogban

__________________________05.08; szerda

Ugyanolyan ébredés, mint tegnap: éjszaka egy órányi gyomorégés, enni csak fájdalomcsillapítóval tudok a nyelvem miatt. Most már csak annak szurkolok, hogy tényleg csak kidörzsölés legyen és ne egy torokgyulladás. Mert az még nem volt idén.

Benne leszek a tévében. Van egy ritka ótvar sorompó a környéken, a város legvacakabb sorompója, de szerintem országosan is minimum dobogós. Ez a szemeretelepi sorompó, ahol egyáltalán nem ritkaság a 20 perces várakozási idő. Nem tudom, milyen logikával tudták elérni, hallottam már ezt is, azt is, annyira nem érdekel, mindenesetre botrányosan szar. Mivel mindkét irányban jó 4 kilométerre belátható a pálya, bringával soha nem szoktam várakozni, benézek mindkét irányba, aztán ha tiszta a levegő, átmegyek a gyalogos átkelőnél.
Ugyanezt csináltam a ma délelőtti bringázás során is, amikor visszapillantva észrevettem, hogy a sorompó előtt, gyakorlatilag pole pozícióban várakozott az Apple kamerás autója.
Benne leszek a tévében.

Viszont – többek között – megmásztam egy masszív 8%-os emelkedőt a gravel bringával. Ebben az a kunszt, hogy ennek nem túl acélos a hegymászó része, bele kell állni rendesen combból, vádliból. Sikerült.

__________________________05.09; csütörtök

Éjjel kettőkor nem volt hányingeres gyomorégés. Most megjött már este nyolckor. Emiatt a hajnalit nem is vettem be, nem akartam kockáztatni. Egyébként sem volt már sok értelme, aki bújt, bújt, délután megyek a fogorvoshoz, aki ki szeretné kapni a két gyökércsonkot, feltéve, hogy elmúlt a gyulladás.
Van jó hír is. Valahogy elmúlt a nyelvem hátsó részének a fájdalma. Nem, nem tudom hogyan. Nyilván sokat segítene a megértésben, ha tudnám, mi is volt ez. A lényeg, hogy már tudok nyelni.

Délután, immár itthon. A jó hír, hogy a fogdoki két gyors mozdulattal kikapta mind a két fogat. Sokkal nagyobb kinlódásra számítottam. A rossz hír, hogy az érzéstelenítés elmúltával megint kedvem támadt lerúgni a csillárt. Bevettem egy erős fájdalomcsillapítót, nem használt. Utána még egy másikat, azzal már kibírtam. Elméletileg még szednem kellene az antibébit antibiotikumot, de nem volt hozzá lelkierőm. Így is ülve aludtam, akármerre fordultam volna, egyből lüktetni kezdett a számban a seb.

__________________________05.10; péntek

Egész nap fogfájás. De legalább kispekuláltam, mi a helyzet az antibiotikum támadásával. Az egyik doki tanácsára január óta rögtön reggel beveszek egy pantoprazolt (bakker, ezekről egyszer majd le kell állnom), ez 24 órán keresztül védi a gyomromat a fájdalomcsillapítók káros hatásától. Meg ezek szerint a Dalacintól is, legalábbis hajnali kettőig. Addigra már elgyengül a védelem és elkezd marni az antibiotikum. Aztán ez valamiért előrecsúszott, immár este nyolckor sem véd. Adta magát a megoldás, eltoltam a Dalacint kilencre, nyolckor meg bevettem egy újabb pantoprazolt. Komolyan mondom, lassan én tartom el a magyar gyógyszeripart.

Kihasználtam a rengeteg fájdalomcsillapítót és megpróbáltam belefutni az erdei sétába. Vagy tíz csoszogó lépés össze is jött. Ez pont tízzel több, mint amennyi eddig sikerült.

Esténként brutálisan beerősödik a fogfájás és nem reagál a fájdalomcsillapítókra sem. Itt valami nem stimmel.

__________________________05.11; szombat

Elővettem az országúti bringát. Nem mentem vele nagyot, de voltak benne szintek is. Élveztem, hogy végre száguldozok.

Este megvilágosodtam. Semmilyen tudományos alapja nincs, de úgy néz ki, hogy az esti pokoli erős fogfájást az alkoholmentes sör okozza. Mindig rögtön utána kezd fájni és ha kettőt iszom, akkor armageddon van és tényleg nem használ semmilyen fájdalomcsillapító sem. Érdekes, mert kifejezetten 0,0%-os sört szoktam inni.
Holnap letesztelem. Ma még nyüszítek.

__________________________05.12; vasárnap

Letesztelem. Ja.
Nej ma találta ki, hogy menjünk el Monorra, van ott egy jó kézműves söröző. Én ugyan pont egy héttel ezelőtt ittam ott egy sört, de ezzel úgy látszik csak felbőszítettem. Ebben a körben az a kihívás, hogy Monorra nem csak odamegyünk, hanem a Maglód-Mende-Sülysáp-Úri-Gomba vonalon mászunk is egy rendeset a bringával. Itt, az Alföld peremén ez a legszintesebb edzőköröm. Múlt vasárnap is csak a montival mertem nekimenni, mert azon vannak rendes mászófokozatok. Most meg gyerünk gravellel. Oké, pár nappal ezelőtt az a 8%-os emelkedő azért adott némi önbizalmat.
Persze ha már ekkorát küzdöttünk, akkor nyilván sört is kell inni. Amikor tippem szerint még az alkoholmentes is kifektet.
Nos, az történt, hogy az egyébként délután háromkor nyitó söröző nem nyitott ki. Később kiakasztottak egy cédulát, miszerint ma ötkor nyitnak. Hát, izé.
Jobb híján átmentünk a Fürge Pávába. Hátárpád, igen érdekes hely ez, de kifejezetten tetszett, mindig is kedveltem az extrém helyeket. Aztán amikor megláttam, hogy szentandrási sörök vannak a csapon (meggyes és ogre), rögtön ledölt az összes tartózkodásom. Fájni fog bakker, hát akkor fájni fog, két hónapja szívok ezzel a fogfájással, négy hónapja a lábtöréssel, egy nap ide, vagy oda… oly mindegy. Végül ittam egy meggyest (többet nem mertem) és igen, hazáig veszettül lüktetett a fogam, de itthonra elmúlt.

A lugasban lányom és barátja kerti sütögetést csaptak és gondoltak ránk is. Akkora kupac mindenféle grill állt halomban, hogy alig fért el az asztalon. Bontottak hozzá bort is. Nyeltem egy nagyot, majd bementem a lakásba keverni magamnak egy zabpelyhet. Nehéz az élet fog nélkül.

__________________________05.13; hétfő

Megint a fogorvosnál.
– Hallott már olyanról, hogy foghúzás után alkoholmentes sör okozott extra fájdalmat és blokkolta a fájdalomcsillapítót?
– Nem. De minek ivott alkoholmenteset? A normál sör finomabb.
Én meg csak néztem rá, mint a véres vattára.

Viszont átbeszéltük az átbeszélnivalókat és úgy néz ki, ha nagyon feszesen is, de elképzelhető, hogy a hatvanadik születésnapomra már lesz fogam. Nem végleges, de egy vacsora alkalmára betehető. Mint a Tom és Jerry-ben a kutya támadó fogsora. Mondjuk elég hülyén is nézne ki, a tágabb család vadul szervezi a titkos szülinapi partit, én meg kiülnék a díszhelyre a zabpelyhemmel meg a málnaszőrrel.
Ami viszont teljesen biztos, hogy a születésnap előtti bringatúrán még nem lesz fogam. Már most szakadok a röhögéstől, hogyan fogom selypítve végigkommentálni az utat.

__________________________05.14; kedd

Tanult embernek párja nincs. Ma utánanéztem és kiderült, hogy a monori söröző nem egyedi söröző, hanem lánc. Olyan lánc, amelyiknek mindenfelé van sörözője. Többek között itt mellettünk, kábé tíz kilométerre is. Vasárnap ott mentünk el mellette, csak nem vettük észre. Csá Monor.
Illetve, a fene tudja. A Páva nagyon bejött, oda lehet, hogy még be fogok járni.

Tegnap nem ittam alkoholmentes sört (sem) és egész tűrhetően éreztem magam. Fájni fájt a fogam, de nagyjából a tűréshatáron. Reggel voltaren dolo, este cataflan dolo és ennyi elég is volt.
Néha mosolyogtam is.

Egy újabb mérföldkő: támaszkodás nélkül is fel tudom venni állva a nadrágomat.

Feltekertem a Normafához. Egyelőre még csak a montival, de akkor is.

Így múlik el a világ dicsősége. Ingyenes koncert a soroksári majálison: Boney M.

__________________________05.15; szerda

Álmomban sört ittam és futottam.

Ma mentem egy túratesztet. Meglehetősen élethű tesztre sikerült. 121 kilométer tekerés, nagyjából sík terepen. Fogam jelenleg sincs és a túrán sem lesz, így be kellett érnem reggelire egy zabpehellyel, napközben pedig két tejberizzsel. Meg három sörrel. A teszt sikeres volt, a lábam kibírta és én sem fordultam le végelgyengülésben a bringáról. Aztán este itthon már adtam az érzésnek. Zabpelyhet.
Illetve. Valahol érzem az értetlenkedést. Tegnap feltekertem a Normafához, ma toltam egy 121 kilométeres kört, jogos lehet a kérdés, hogy mit siránkozok én itt? Nos, valahogy úgy vagyok, mint a rozmár. A szárazföldön irgalmatlanul béna, a kis fókák vigyorogva táncolják körül, bezzeg a vízben, ott nincs ellenfele. A kerékpáron megyek, mint a golyó, oké, nem annyira mint régen, de azért elég golyószerűen, aztán ha leszállok a bicajról és mondjuk el kell sétálnom a söntéshez, úgy vonaglok, mint egy rossz kurva.

Aztán este, kiélvezve, hogy végre már nem fáj a sörtől a fogam, ittam még kettőt. És ellazultam, annyira kellemesen, hogy már nem is érdekelt, mennyire fáj a lábam.
Egy kis ízelítő abból, milyen is lehetne az élet.

__________________________05.16; csütörtök

Háát… ma reggel igencsak nehezen ment a járás, de még fájdalomcsillapító után is. Mi lesz itt, ha nem két erős bringás nap jön, hanem öt?

Éjszaka a Windows Update felrakott négy foltot. Reggel már nem láttam egy hálózati meghajtót (NAS) sem. Körülbelül három órát szívtam vele, míg az interneten fellelhető 4257 vudu varázslat közül az egyik végül megjavította a rendszert. Fasza. Miközben ma enélkül is feszített lett volna a napom. Mit mondjak, délután négykor ebédeltem és fél hétkor kezdtem el implementációs tervet írni.

A fiam túl van az első éles munkahetén. Négy napon keresztül röpködött Európában, napi két fordulóval. Nem ő volt a kapitány – nyilván – de ő vezetett. A felesége megosztott egy videót, amin éppen felszáll az a gép, melyet vezetett. Néztem… néztem… és csóváltam a fejem. Egyszerűen nem tudtam elképzelni. Hogy az a valamikori tökmag ott ül a vezetőülésben és egy akkora hatalmas döggel ilyen kecsesen, könnyedén szökken fel az égbe.

Én meg még mindig a Windows registry-t turkálom, mint 25 évvel ezelőtt.

__________________________05.17; péntek

Kész szerencse, hogy ilyen szeles, viharos, trágya idő van. Egész nap meló meg bringaszerelés.

__________________________05.18; szombat

Kifejezetten vicces. Mindenki, aki pörgetni akarja a blogját/fórumját, nekiáll dicsérni Magyar Pétert és ekézni a DK-t, a szektatagok meg egyből mennek őrjöngeni.
Illetve, hoppá, most én is ezt csináltam.

A tegnapi szerelésnek meglett az eredménye. Az eredetileg eladásra szánt RC520-ast átalakítottam és igencsak jó túrabringa lett belőle a lányomnak. Ma azzal toltam egy 76 kilométeres kört és felettébb jól ment.

__________________________05.19; vasárnap

Erős bringás nap után azért még vannak kinlódások. Az éjszakai vécérejárás, a reggeli első mászkálások nagyon durvák, kapaszkodok mindenbe, mert nem tudok rendesen rálépni a lábamra. Szerencsére ez csak izomláz, tíz perc járkálás után elmúlik.
Ma dafke tekertem 93 kilométert. Ugyanazzal az RC520-assal, mint tegnap, csak most már lementem durvább terepre is. Meglepően jól teljesített. Tetszik.

Fogfronton béke van. A második antibiotikumkúra kisöpört minden gyulladást, a két kihúzott fog utáni seb szépen gyógyul, kedden kezdjük el az építkezést. Csak éppen… annyira, de annyira ennék már valami szilárdat. Oké, zabpehellyel, krémekkel, joghurtokkal, tejberizzsel és mindenféle folyadékokkal tudom biztosítani az energiaszükségletemet, de annyira jól esne már valami szilárd: hús, kolbász, zöldség, olajos magok, pékáru… meg ilyenek.

Lányom este megvigasztalt, hogy ez a rengeteg sántítás és fájdalom pont azt igazolja, hogy jó úton járok. A durva izomláz erős terhelés után jelentkezik, viszont az elvesztett izmok visszanövesztéséhez pont erős terhelés kell.

__________________________05.20; hétfő

Készülök a munkanapokra. A Listonic bevásárlócetlimre felírtam, hogy Lucifer. (Így becézem a könyvelőmet. Hosszú történet.) Nos, ha eddig nem tudtad volna, az egykori Fényhozó, jelenleg a pokol királya, valójában elektromos termék. A Listonic legalábbis az ‘Electronics & Office’ kategóriába sorolta.

Tájkép csata után

Teljesen összetörve ébredtem. A Dalicint hat óránként kell szedni, azaz éjszaka is fel kell kelnem hozzá. Felhúztam az órámat hajnal négyre, bekaptam a gyógyszert, visszafeküdtem… és utána egy órán keresztül küzdöttem a hányingerrel. Nem vagyok vallásos, de már eljutottam oda, hogy gondolatban belekiabáltam az éjfekete semmibe, hogy lassan jó lenne már elvenni tőlem ezt a keserű poharat. Ha ugyanis ezt az antibiotikumot is kihányom, akkor nincs más. A két begyulladt gyökér magától nem akar meggyógyulni, addig meg nem jutunk előre, míg azok be vannak gyulladva. Aztán egy órányi nagy nyeldeklések után elmúlt a hányinger, pontosabban átváltott gyomorégésbe, de azt már ismerem, lekezeltem. (Plusz párna a fejem alá, aztán aludtam ülve.)

A sportórán már csak röhögni tudok. Azt a bizonyos tegnapi másfél órát, amíg kínoztak, teljesen stresszmentes időszaknak mutatta. Szerinte pihentem. Az éjszakáért meg külön megdícsért, miszerint remek alvás volt.

És hát a mai nap. Erre is jutott b@zdmeg rendesen. Az egyik hátsó fogdarab olyan szerencsétlenül áll ki, hogy felsebezte hátul a nyelvemet. Jelenleg egyre nehezebben tudok nyelni, nemhogy ételt, vagy italt, de a saját nyálamat sem. Ez pedig napról napra, ahogy megy a folyamatos dörzsölés, úgy lesz egyre rosszabb. Ha csütörtökön kiszedik a csonkokat, pénteken meg mondjuk leveszik a lenyomatot, akkor is valamikor jövő hétre lesz készen az ideiglenes műanyag fog. Addigra elfonnyadok.

Essék szó jó dolgokról is. Bár ez is anyázással indul. A Garmin valami perverz üzletpolitikából a GpsMapXX túragps sorozatba nem rak hőmérőt. Miért is rakna, amikor jócskán lenne értelme és bőven bele is férne abba a bumfordi tokba? Ellenben a Fenix karórákba, abba a szűk óratokba meg rak. Miközben ők is beismerték, hogy szart sem ér, mert annyira közel van egy 36 fokos fűtőtest, az ember keze, hogy teljesen félreviszi a mérést.
Na most, ha túrázáskor szeretném tudni, mennyi is az annyi (és nem az Adrián vagyok, ahol a 39 fokban hitelesen mér a karóra is), akkor kénytelen vagyok külön megvenni egy Tempe nevű rádiós külső hőmérőt. Egy évvel ezelőtt rendeltem ilyet Németországból, aztán ugyanazzal a lendülettel vissza is küldtem. Nem tudtam beüzemelni, konkrétan nem tudtam rápattintani a gombelem (baszki, nem ám tölthető aksi) hátsó fedelét, anélkül meg nem kapott áramot. Hiába néztem át nagyítóval a manuált, nem sikerült. Aztán télen rendeltem egyet egy magyar túrabolttól. Két hónapig azt sem mondták, hogy bikkmakk. Amikor rájuk írtam, hogy lécci töröljék, akkor arra hivatkoztak, hogy ők szorgalmasan rendelgetik, de mindegyiket küldik is vissza, mert gyári hibásak. Ezt mondjuk el tudtam fogadni. Ennyiben is maradtam. Akkor nem fogom tudni a külső hőmérsékletet. Ez tartott egészen a múlt hétig, amikor azt mondtam, teszek még egy próbát, mielőtt végképp feladom. Rendeltem egy Tempét egy bringás boltból. Ma voltam érte, hazahoztam. A manuált már elő sem vettem, próbáltam józan ész alapján bepattintani a fedelet. Nem sikerült. Jó. Akkor ez is selejt. Aztán eszembe jutott, hogy szétnézek a Youtube-on. Találtam egy videót, ahol kikockáztam, hogyan pattintja fel a fazon a fedelet. És igen. Ha pontosan úgy fordítottam a fedelet, ahogy a képen volt, nekem is felpattant. De csak úgy. Az összepározgatások már secperc alatt mentek.
Végre van külső hőmérőm.