Teljesen összetörve ébredtem. A Dalicint hat óránként kell szedni, azaz éjszaka is fel kell kelnem hozzá. Felhúztam az órámat hajnal négyre, bekaptam a gyógyszert, visszafeküdtem… és utána egy órán keresztül küzdöttem a hányingerrel. Nem vagyok vallásos, de már eljutottam oda, hogy gondolatban belekiabáltam az éjfekete semmibe, hogy lassan jó lenne már elvenni tőlem ezt a keserű poharat. Ha ugyanis ezt az antibiotikumot is kihányom, akkor nincs más. A két begyulladt gyökér magától nem akar meggyógyulni, addig meg nem jutunk előre, míg azok be vannak gyulladva. Aztán egy órányi nagy nyeldeklések után elmúlt a hányinger, pontosabban átváltott gyomorégésbe, de azt már ismerem, lekezeltem. (Plusz párna a fejem alá, aztán aludtam ülve.)

A sportórán már csak röhögni tudok. Azt a bizonyos tegnapi másfél órát, amíg kínoztak, teljesen stresszmentes időszaknak mutatta. Szerinte pihentem. Az éjszakáért meg külön megdícsért, miszerint remek alvás volt.

És hát a mai nap. Erre is jutott b@zdmeg rendesen. Az egyik hátsó fogdarab olyan szerencsétlenül áll ki, hogy felsebezte hátul a nyelvemet. Jelenleg egyre nehezebben tudok nyelni, nemhogy ételt, vagy italt, de a saját nyálamat sem. Ez pedig napról napra, ahogy megy a folyamatos dörzsölés, úgy lesz egyre rosszabb. Ha csütörtökön kiszedik a csonkokat, pénteken meg mondjuk leveszik a lenyomatot, akkor is valamikor jövő hétre lesz készen az ideiglenes műanyag fog. Addigra elfonnyadok.

Essék szó jó dolgokról is. Bár ez is anyázással indul. A Garmin valami perverz üzletpolitikából a GpsMapXX túragps sorozatba nem rak hőmérőt. Miért is rakna, amikor jócskán lenne értelme és bőven bele is férne abba a bumfordi tokba? Ellenben a Fenix karórákba, abba a szűk óratokba meg rak. Miközben ők is beismerték, hogy szart sem ér, mert annyira közel van egy 36 fokos fűtőtest, az ember keze, hogy teljesen félreviszi a mérést.
Na most, ha túrázáskor szeretném tudni, mennyi is az annyi (és nem az Adrián vagyok, ahol a 39 fokban hitelesen mér a karóra is), akkor kénytelen vagyok külön megvenni egy Tempe nevű rádiós külső hőmérőt. Egy évvel ezelőtt rendeltem ilyet Németországból, aztán ugyanazzal a lendülettel vissza is küldtem. Nem tudtam beüzemelni, konkrétan nem tudtam rápattintani a gombelem (baszki, nem ám tölthető aksi) hátsó fedelét, anélkül meg nem kapott áramot. Hiába néztem át nagyítóval a manuált, nem sikerült. Aztán télen rendeltem egyet egy magyar túrabolttól. Két hónapig azt sem mondták, hogy bikkmakk. Amikor rájuk írtam, hogy lécci töröljék, akkor arra hivatkoztak, hogy ők szorgalmasan rendelgetik, de mindegyiket küldik is vissza, mert gyári hibásak. Ezt mondjuk el tudtam fogadni. Ennyiben is maradtam. Akkor nem fogom tudni a külső hőmérsékletet. Ez tartott egészen a múlt hétig, amikor azt mondtam, teszek még egy próbát, mielőtt végképp feladom. Rendeltem egy Tempét egy bringás boltból. Ma voltam érte, hazahoztam. A manuált már elő sem vettem, próbáltam józan ész alapján bepattintani a fedelet. Nem sikerült. Jó. Akkor ez is selejt. Aztán eszembe jutott, hogy szétnézek a Youtube-on. Találtam egy videót, ahol kikockáztam, hogyan pattintja fel a fazon a fedelet. És igen. Ha pontosan úgy fordítottam a fedelet, ahogy a képen volt, nekem is felpattant. De csak úgy. Az összepározgatások már secperc alatt mentek.
Végre van külső hőmérőm.