Month: October 2023

2023 Balatonfelvidék

2023.09.29-10.01; péntek-vasárnap

Erről a túráról nem fogok sokat írni. Nem mintha nem lett volna jó, sőt, kifejezetten jól sikerült. Csakhogy majdnem ugyanezt a túrát már tavaly szeptemberben megcsináltam. (Akkor is jó volt.)
Alapvetően kétfajta túra van: az egyik a felfedezés, amikor az ember ismeretlen tájakat jár be, a másik viszont az, amikor már ismert helyekre visz el valaki, számára kedves embert, hogy ő is átélje ugyanazt. Most az utóbbiról volt szó: Nejjel közösen tekertünk végig nagyjából ugyanazon az útvonalon.
Nagyjából. Két helyen történt változtatás.

1. Most nem volt defekt, azaz nem kellett megszakítanunk a túrát és lemennünk Balatonfüredre, majd alulról visszamásznunk a Pécselyi-medencébe. Igaz, a tervet sem tartottuk, mert ha északról kerüljük meg a medencét, akkor pont nem látunk semmit a szépségéből: egyrészt a fák miatt, másrészt pont annak a dombnak a tetején leszünk, amelyik lentről olyan szép. Végül egyszerűen átvágtunk a medence közepén, a Balatonszőlős-Vászoly vonalon.

2. Egy évvel ezelőtt mindenféle térdprobblémáim voltak, amiatt nem mentem fel a Szent-György hegy oldalába, csak alulról kerültem meg. Most felmentünk. Nem érte meg. Valóban szép látvány volt a Balaton, meg találtunk fent hangulatos kápolnát, de összességében nem volt jó üzlet.


Nagyon durva a terep, apróköves murvás-sóderes és bár tény, hogy ez a gravel világa, de olyan meredekek voltak az emelkedők, hogy a laza talaj állandóan kipörgött a kerekek alól. Az első két 17%-os(!) emelkedőn még felmentem, de utána már én is toltam. Ráadásul körbe sem lehetett menni, a hegy nyugati-északi oldalán már túraútnak is gyatra ösvényeken kellett volna tekernünk, azt meg már nem vállaltuk be. Szép a hegyoldal, de gyalogtúrás.

Volt még némi zavar az erőben. A Veszprémfajsz melletti erdőből hívtam fel a kiszemelt szállást, egyik kedvencünket, a badacsonytomaji kempinget, ahonnan meglepő választ kaptam: zártkörű rendezvény, egyébként meg zárnak. Miközben én úgy tudtam, hogy egész évben nyitva vannak. Szívás.

Vadul nekiálltam másik szállást keresni a mobilon, közben meg összeraktam egy B tervet, miszerint elmegyünk a Nivegy-völgyig, ott le Zánkáig, majd a tóparton vissza és fel a kocsiig Veszprémbe. Szerencsére nem volt szükség B tervre, a szallas.hu-n találtam megfelelő apartmant, szuper jó volt, 500 méterre feküdt a kempingtől és csak napi 5000 forinttal volt drágább, mint a kemping. Ott, rögtön az erdőben le is foglaltam, sőt ki is fizettem. Azért ez valahol durva. Gondold el, állsz egy szűk ösvényen, mindenfelé bokrok, fák, hamarabb tudod elképzelni, hogy megtámad egy vaddisznó, aztán innen szállást foglalsz meg online bankolsz.

Aztán mit mondjak még? A Nivegy-völgy továbbra is szenzációs, Balatonhenye továbbra is egy ékszer, Tapolcán meg belefutottunk egy bor- és pisztrángfesztiválba.



A Keszthelyi-hegység Nejnek is nagyon bejött. A Strava is megmutatta az erejét, két cimbora is reagált arra, hogy errefelé kalandozunk, ők is erre bringázgattak, az egyikkel utána Györökön ebédeltünk együtt, a másikkal Révfülöpön sörözgettünk.

Nej határozottan élvezte, ő még nem látta így egyben a Balatonfelvidék szépségeit, lenyűgözte. A terepbicajozás is ismeretlen volt számára, nyilván a gravel bringa is kapott egy adag jópontot. Az időjárásra sem lehetett egyetlen szavunk sem, utolsó nap futottunk bele viharos szembeszélbe Felsőőrs és Veszprém között, ettől eltekintve csodálatos volt az időnk, gondold el, a Balatonban még fürödtek.
Ennél jobban nem lehetett volna eltölteni ezt a hétvégét.

Végül a szokásos térképkollekció.

Hazudunk

Szokták mondani, hogy az egész civilizációnk hazugságra épül. Hát, van benne valami. Nem arra gondolok, amikor marketingesek állítanak valótlanságokat a termékekről, politikusok kábítanak a pódiumről, vagy éppen egyre kevésbé lesz bűn az emberek között a hazudozás.
Nem, nem pont ezekre gondolok, legalábbis nem elsődlegesen.
Ennél sokkal ősibb dologról van szó.
Harari írta és hajlok rá, hogy elfogadjam, miszerint az emberiséget nem a felegyenesedés, nem a hátrafelé álló hüvelykujj, nem az eszközhasználat és legfőképpen nem a munka tette ennyire sikeressé, hanem a fantáziája.
Nem akarom leírni a teljes gondolatmenetét, olvass utána.

Fantáziával, nagy aggyal az ember képes volt arra, hogy a valódi világ mellé kitaláljon egy másik világot is… és nem csak kitalálta, de át is költözött ebbe a világba. A valódi világban nincsenek szellemek… mi a mai napig olyan világban élünk, amelyikben vannak. Se szeri, se száma a rengeteg kitalált fogalmaknak, melyek mára vezérlik az életünket, a civiláziónkat. Miért értékes az arany? Magyarázd el ezt egyszer a macskádnak, aki csak a valódi világot ismeri.

  • Apró sztori. (Egyszer már megírtam, de most mást akarok kihozni belőle.) 1985-ben kaptam egy kis piros tévét a szüleimtől. Akkoriban vettem egy Commodore64-et és ahhoz kellett. Ez a kis piros tévé végigkisérte az életemet. Velem lakott a kollégiumi szobában, velem lakott a tudósotthonban, cipeltem albérletről albérletre, később velünk lakott a bakonyi házunkban, költözött velünk Budapestre, aztán jött velünk az összes költözésben. 1996-ban már PC-t nyúztam, onnantól csak tévéként működött, de így is ott volt velem mindenhol. Hozzámnőtt. Ha valaki egy rossz szót szólt volna rá, úgy vettem volna, mintha egy barátomat sértegetné. Természetesen tisztában voltam azzal, hogy ez egy élettelen tárgy, nincs öntudata, nincsenek gondolatai, nincsenek érzései. A valós világban. A ráépülő kitalált világban már voltak neki, konkrétan én töltöttem fel érzésekkel, gondolatokkal, egyéniséggel. (Ajánlott néznivaló: Cast Away, és azon belül Wilson.) Amikor végül egy lomtalanításnál kidobtam, majd másnap valami barom szórakozásból berúgta a képcsövét, ekkor napokig azt láttam, hogy a tévé a a törött képcsövével vádlóan nézett rám, ahogy kiléptem a kapun. És ne hidd, hogy ez csak valami pillanatnyi élmény volt, a mai napig szíven talál az emlék.
  • Gyakorlatilag így éljük le az életünket, így építettük fel a világunkat, a civilizációnkat. Antropomorfizáltunk mindent, amit lehet. Bakker, még az autóknak is emberi arcra hasonlító dizájnja van. Akadnak akik nevet is adnak neki és emberként, házikedvenc kisállatként bánnak vele.
    Nem folytatom, nyilván te is látod, hogy a végtelenségig lehetne sorolni azokat a dolgokat, melyek a valós világban nem léteznek, de a kitalált világban igen… és bármennyire is fura, de az emberek többsége a kitalált világban él. Boszorkányégetések, vallások, istenek… nemzet, hazaszeretet, becsület… egy csomó dolog, melynek oltárán embermilliárdok áldozták életüket, olyasmikért, melyek a valódi világban vagy értelmetlenek, vagy jelentéktelenek, de a ráépült kitalált világban vannak annyira fontosak, hogy emberek tömegei halnak meg érte.

    Úgy kezdtem, hogy egyetértek Hararival. Most hozzáfűzném a saját kiegészítésemet. Lehet, hogy az emberiséget a fantáziája emelte ki az állatsorból, de ez is fogja tönkretenni a civilizációnkat. Éppen a legjobb úton vagyunk hozzá.

    Nézzünk először körbe a saját házunk táján. Az ország lángokban áll, nagyon durva gazdasági katasztrófa küszöbén imbolygunk, a Fidesz nem kormányoz – most se – csak és kizárólag azzal foglalkozik, hogy az adóink, járulékaink nagy részét ellopja, a maradék részét pedig brutális erősségű propagandára költse. Ennek következtében azok, akik híján vannak a kritikus gondolkodásnak és elhiszik ezt az egészet, azok nem a valós világban élnek, hanem a kitalált és rájuk erőltetett világban. (Sajnálatos módon bőven vannak annyian, hogy hatalomban tartsák ezt a maffiát.)
    De tágíthatjuk az optikát. Globális felmelegedés, a hozzá kapcsolódó természeti katasztrófák, a háborúk, a népirtások, a kíméletlen, egymást elpusztítani akaró politikai/gazdasági versengések. Soroljam? Mindenki a kitalált világban él, abban, amelyikben mindegy, mekkora a széndioxid koncentrációja a levegőben, ahol nem olvadnak a gleccserek, ahol nem szennyeznek a multik, ahol nem pusztítanak ki törzseket ásványokért, ahol senki nem küzd eszelősen világhatalomért. Ahol a politikusok szónoklatai, a katasztrófa elleni védekezés mind-mind kizárólag a kitalált világban zajlik. Ahol a Földnek mindenre lesz mindig kapacitása, ahol az emberiséget soha nem érheti semmi katasztrófa. Ahol nem halhat ki.

    Aztán egyszer csak bekopogtat Valóság nagybácsi.

    Go Johnny, go, go

    – Éljél meg változatos időket! – mondja az a bizonyos kínai átok, mely valójában nem létezik, pedig igény lenne rá.

    Szóval. Mentem volna bringatúrázni. Münchenbe. Az Isarradwegen a Dunáig, onnan a Donau radwegen Bécsig. Nem, nem az élvezet volt a cél, valójában azért mentem volna, hogy egy héten keresztül szarrá ázzak és leteszteljem, hogy a módosított felszerelésem hogyan bírja a hosszú esős időszakokat, azokat, amikor esély sincs rá, hogy bármi is megszáradjon.
    Nos, ez egyelőre titok marad.

    Azoknak, akik nem olvasnak újságot, megsúgom, mi történt. Lázár Johnny megmutatta, mennyire keménytökű legény, kirúgott három fővasutast (valószínűleg a szakértelem utolsó képviselőit) és kiadta parancsba, hogy a teljesen legatyásodott 1-es fővonal még teljesebben legatyásodott Biatorbágy-Szárliget szakaszát azonnal javítsák meg. Pénz nem számít, úgysem adunk. Csak hát az a vonal egyben Európa egyik fővonala is, az itt kialakult nem kicsi káosz áthullámzott az osztrákokhoz. (Akit érdekelnek a részletek, itt utánaolvashat.) A sógorok meg úgy döntöttek, hogy akkor levágják Magyarországot Európáról, megszaggatják a Budapest-München vonalat, azaz Bécsben át kell szállni. Már ha a Budapestről indított szerelvény időben beér, mert egyébként a bécsi járat elstartol. Időben. Tényleg nem írom le, mi történt ezután, Örkény megnyalta volna a tíz ujját. Elméletileg mindenki segíteni próbált, valahogy mégis egyre reménytelenebb lett a helyzet. Végül hétfő este adtam fel, akkor, amikor kiderült, hogy Salzburgban is át kell szállni, miközben a magyar oldalon eltörölték a kötelező helyjegyet. Hogy minél több ember préselődhessen fel a vonatra. Ne felejtsük, én fullra megpakolt bringával mentem volna.

    Kiszivárgott beszélgetés a Lázár-minisztériumból [OC]
    byu/lazarjanos inhungary

    Kedden bementem a Keleti pályaudvarra, nagyjából úgy, ahogy Nyuszika ment Medvéhez kölcsönkérni a fűnyíróját. Felkészültem minden fordulatra, megvoltak azok a triggerek, amelyeknél felrúgtam volna az íróasztalt… ehhez képest az ügyintéző hölgy maximálisan korrekt volt, szó nélkül visszaváltotta a jegyeimet.

    És így történt, hogy elmaradt a nagy szarráázós őszi túrám.

    Hazafelé még átgurultam a bringával egy királydinnye-telepen, a két kerékbe összesen tíz tüske fúródott, nekem viszont csak egy tartalék belsőm volt (igazából kettő, de az egyikről kiderült, hogy schrader), szóval mehettem bringaboltra vadászni, izgalmas volt, mert a bicajt a Hős utca, Pongrácz utca környékén hagytam, hát, nem voltam nyugodt, de amikor visszaértem, még minden egyben volt. Aztán hazagurultam, leültem a nappaliba, néztem a plafont és próbáltam összerakni, hogy akkor mi a fene van most. De erről majd később írok.

    Amikor az élet tromfol

    Viccelődtem itt nemrég a fiammal, amikor pilótaként elvitt sétarepülésre egy papírrepülővel.

  • “Ladies and gentlemen, this is your captain Barna Petrenyi speaking…”
  • Nos, a viccelődésből valóság lett: pár nappal az esküvője előtt kapta meg az értesítést, hogy felvették a Ryanair-hez pilótának. Jót tett a bulinak. :) Persze ahhoz, hogy kapitány legyen, még kell pár év, de tavasszal már gépen lesz.

    Az Elba mentén 03

    Kicsit hektikus nap jött: reggel úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, délben már az lett, hogy folytatjuk, de máshogy. A felmerült bizonytalanságok miatt ragaszkodtunk Drezdához és a környékéhez, de ezen belül virgoncan mászkáltunk: Pirna, Meissen, Radeboul, mindez az Elba bringaúton. Aztán vonattal Prágába, Drusus kemping, onnan pedig haza. Az egész egy hét őrülten kiszámíthatatlan volt, ehhez képest végül jól jöttünk ki belőle.

    © 2026 MiVanVelem

    Theme by Anders NorénUp ↑