Month: April 2023

Volt morogni?

~oOo~ 2023. április 05 ~oOo~

Lassan két hete tart ez a hülye betegség, náthaként indult, most meg már megint a torkom fáj. Közben csendesen dühöngök: az első hónapokban olyan szépen felépítettem a bringás erőnlétemet, most meg ebben a két hétben folyamatosan szivárog, mit szivárog, ömlik kifelé, meg persze a visszapofátlankodó tél miatt újra csak 60-70 kilométer lett a maximális napi távolság, eh, szar az egész.
Ma a Farkasréti temető mellett a Hóvirág utcában lihegtem felfelé a 11%-os emelkedőn és morogtam, mind a betegségre, mind az időjárásra, mind a meredek útra. Aztán átnéztem a kerítésen és láttam, hogy velem párhuzamosan temetői menet vonul. Szomorú emberek kisértek valakit lehajtott fejjel az utolsó útjára.
Elszégyelltem magam.
Én és a problémáim… ahelyett, hogy örülnék, hogy csak ennyi problémám van.
És még van olyan, hogy én.

Biatorbágy kör

Ez egy klasszikus edzőkör, de most két okból is vittem magammal kamerát. Az egyik, hogy a Biatorbágy – Sóstó közötti rész kifejezetten szép, szerettem volna megörökíteni. A másik, hogy a kékestetői túra után egy csomót hangoltam a mikrofon rögzítésén, azt le is kellett tesztelnem. Emellett pedig ezt volt az első tesztköre a Tannus Armour defektvédelemnek. Ja, és ott volt még a Szajol utca.

Tavasz van, nyílnak a drónok

Nehéz a droner élete, különösen, ha Mavic Mini1 drónja van és repülőtérhez közel lakik.

Ez a drón szvsz a DJI valaha gyártott legvacakabb drónja. Nincsenek benne szenzorok, azaz olyan, mint a bátor ló, simán nekimegy a falnak. Utána pedig koppan és elhallgat. Ha nem látom, akkor már a frász kerülget, minek megy neki. Szerencsére mindig látom, mert wifi alapú vezérlése van, 200 méternél többre nem lehet elküldeni, egyből elveszti a jelet és RTH. Ami ugye annyit jelent, hogy felrepül 50 méterre majd igyekszik haza. Feltéve, hogy nem volt felette egy fa, vagy távvezeték. Szóval – a DJI állításával ellentétben – egyáltalán nem kezdőknek való drón, hiszen folyamatos pánikérzést és félelmet alakít ki a lelkes próbálkozóban. Én gyakorlatilag privát kilátótoronynak használom, felküldöm 50 méterre, körbeforgatom, aztán ennyi. Mondanom sem kell, ennek semmi köze a normális drónozáshoz.

Ezt fűszerezte meg a tavalyi év második felében egy kellemetlen hiba: akárhányszor, akárhol felküldtem, mindig sikított, hogy GPS error, vezessek óvatosan. Azaz innentől nincs RTH. Se. Novemberben úgy döntöttem, elegem van, Dezsőnek meg kell halnia. Már van Mini3, ügyes, okos, tele van szenzorral, egyedül felfelé nincs, ez már nem megy neki mindennek, nem wifis, tud nyomkövetni, azaz csupa jó dolog. Ja. Meg jó ár. A Mini1 volt full felszereltséggel 160e forint. A Mini3 fullosan 520e. Hát, izé. Dezső túlélte.

De mit csináljak vele? Vacak is, meg beteg is. A GPS hibára azt írták, hogy resetelni kell, majd újra felpakolni az összes firmware-t. Nem biztos, hogy megjavítja, de legalább megadja azt az illúziót, hogy csinálunk valami hasznosat. Aztán közbejött egy hosszú betegség, hagytam a francba az egészet. Nagyon jól elvagyok drón nélkül is, meg egyébként is, bikepacking, egyáltalán nem biztos, hogy el tudom pakolni.
Kitavaszodott. A nyarat kajaktúrával kezdjük és oda tényleg jó lenne elvinni a drónt. Élesszük fel.
Nem volt könnyű. A mobiltelcsimen a DJI Fly alkalmazás el sem indult. Valószínűleg erre az Android verzióra már a DJI Go kellett volna, azt viszont nem vagyok hajlandó feltelepíteni. (Vagy lehet, hogy akkor csesződött el, amikor az Osmo-val vacakoltam. Valójában mindegy.)
Akkor? A drónt végül vezérelhetem más alkalmazással is. A garancia már úgysem aktuális.
Van olyan, hogy Litchi, meg olyan, hogy DroneDeploy. Az elsőről már sok jót hallottam, felraktam a mobiltelcsire. Csináltam usert, összekapcsoltam a drónnal, működött. Ránézésre. Mert ugye a repülőtér mellett nem lehet élesben kipróbálni. Az iránytű kalibrálása érdekes volt, csak szóban adja ki az utasításokat és a tengely melletti forgatást pont fordítva kell csinálni, mint a DJI Fly esetében, de legyűrtem ezt az akadályt is. Viszont volt egy figyelmeztetés: a drónnak a legfrissebb firmware-t kell használnia. És a Litchiben nem lehet firmware-t frissíteni. Jaj.
Itt jött segíteni a hős régi telefonom. Évek óta elő sem vettem a fiókból, most feltöltöttem és tadamm, működött. Még rajta is volt a DJI Fly alkalmazás. Hoppá. Firmware frissítés. Nos, túlaggódtam, már évek óta nincs új firmware. Persze ezzel a szoftverrel is be kellett kalibráli az iránytűt, de ez legyen a legnagyobb bajom.

Most már csak meg kellett várnom, hogy legyen egy kicsit jó idő, illetve ki tudjak mászni a betegágyból. Végül ez is összejött.
Innentől sorban történtek a jó dolgok. Kibringáztam a soroksári határba, ugye a közeli repülőtér. Előkaptam a régi telcsit és minden gond nélkül röptettem vele a drónt. Nem volt semmi GPS error, szépen repült a gép, úgy, ahogy eddig. Oké. Nézzük akkor a másik telcsivel a Litchit. Felküldtem és bátortalanul elkezdtem reptetni. Aztán már bátrabban is. Az első tapasztalok határozottan pozitívak voltak. Az, hogy látom térképen is, mi a helyzet, az nagy előny. A DJI Fly vezérlővel nem egyszer veszítettem már el a drónt és pánikoltam be, hogyan hozom haza. Itt ilyesmiről szó sincs. Egyedül a gimbal szögét nem tudom állítgatni, mindenképpen ragaszkodik az automatikushoz, az meg nem annyira jó, de remélhetőleg meg fogom találni rá az ellenszert. Szóval ez is jó.
És most jönnek az extrák. A Litchibe beleraktak egy csomó olyan funkciót, melyet csak komolyabb – és sokkal drágább – DJI drónok tudnak. Waypoint, Mission, Follow, azaz tud kijelölt pontok alapján repülni, tud komplett küldetést végrehajtani és tudja követni a vezérlő mozgását. Meg tud még egy csomó más dolgot is (tetszik a lasszó is, de valószínűleg nem fogom kipróbálni), szóval jó kis cucc.
Meg persze rengeteg tanulás. Letöltöttem néhány doksit, átolvasgattam. Hát, izé. Ugye olvasgatás közben nincs mellettem működő drón, úgy meg nehéz megérteni, mi is van. De!!! És ez egy hatalmas de. Van benne szimulációs üzemmód. Azaz kell hozzá egy működő drón, rá kell kapcsolódni, majd átváltani szimulációs üzemmódba. Ekkor lehet gyakorlatozni a fenti érdekes lehetőségekkel, úgy, hogy a drón valójában nem repül, de a képernyőn úgy látszik, mintha. Szuper. Pont ez kell nekem.
Ja. Ahogy Móricka elképzeli. Tényleg nem értem, mi ez az óriási nagy beszarás, de az a helyzet, hogy ahol a drón nem repülhet, ott szimulációs módban sem repülhet. Nyomkodhattam bármilyen gombot, semmire nem reagált, csak annyit írt ki, hogy itt márpedig nincs take off.

Most gondold el. Vagy bemagolok egy 130 oldalas manuált, majd kimegyek Soroksár határába a szántóföldre és megpróbálom fejből kipróbálgatni az opciókat, vagy viszem magammal a laptopot és az egyébként drónt vezérlő mobiltelcsimről megosztott internetkapcsolaton keresztül kapcsolódok a Litchihez, illetve a Google Earth-höz (úgy láttam a küldetések készítéséhez ezek is kellenek) és tücsökciripelés, távoli lónyerítés mellett megpróbálom megfejteni ezeket a csodákat.
Jól fogok kinézni a határban.
Lehet, hogy viszem az íróasztalomat is.

[Update1]

Túl korán örültem. Már csak este néztem vissza, mit is vett a drón és elhűltem. Akit érdekel, itt megnézheti az első Litchi tesztfelvételt. Csak hogy teljesen világos legyen: a gimbal szögét nem én állítgattam, gyakorlatilag nem kaptam hozzáférést. Minden magától, automatikusan történt. Amikor haladt a drón, próbálta követni a talajt, vagy mittudoménmit, amikor megállt, akkor meg felváltott az égbe. Gyakorlatilag nincs gimbal. Pedig jó, a korábbi DJI Fly repülésnél működött. Megpróbáltam konfigurálgatni, átnéztem egy csomó Youtube oktató videót… semmi. Pontosabban az oktató videóknál fel sem merült ez a hiba.
Akkor nálam mi van?

[Update2]

Nos, az van, hogy nem a szoftver vacakolt, hanem a hardver. Másnap megint kimentem legelni drónozni és most a DJI Fly is ugyanígy repült. Csak éppen ez ki is írta, miszerint Gimbal stucks. Kicsit megrángattam, illetve ebben az alkalmazásban van olyan, hogy gimbal calibration, azt is lefuttattam és rendbejött. Utána Litchi, még mindig nem lett jó, ferdén állt a gimbal, megint megmozgattam és végre beállt. Szóval most jó, lehet gyakorolni a bonyolultabb koreográfiákat, de az azért elég aggasztó, hogy az alkalmazás nem jelez semmilyen hibaüzenetet, ha a gimbal nem működik jól, illetve hogy nincs benne kalibrációs lehetőség.

És ez mi volt?

Lemaradtam volna valami huncutságról? Mert egyébként nem értem.

Húsvét hétfőn itthon olvasgattam. Egyszer csak rezgett a mellettem lévő mobil. Kiírta a számot, de nem ismertem. Felvettem.
Én: – XY.
Ismeretlen hang: – A futár vagyok, mindjárt érkezem.
Én: – Izé. Jöjjön.
Erre letette. Én meg néztem hülyén.
Először is, egy igazi futár nem kommunikál így. Másodszor meg húsvét hétfőn nem dolgoznak a futárok sem. Harmadszor várok ugyan csomagot Németországból, de még nem jelezték, hogy elindították volna.
A telefonszám megvolt (+36 30 5988120), rákerestem. A Telekom azt mondta, hogy a szám egy bizonyos Antalfi Team Kft-hez (2700 Cegléd, Déli út 8.) tartozik. Némi keresgélés után azt is megtudtam, hogy a cég gépjárműüzemanyag-kiskereskedelemmel foglalkozik. A Google Maps szépen mutat is egy reklámtáblát a Déli út 8 előtt.
Jó. De mi közöm van nekem, itt Budapesten, ehhez a bagázshoz?

Nyilván az első gondolatom az volt, hogy ilyen trükkösen szerették volna megtudni, hogy otthon vagyok-e. Húsvét hétfőn sokan utaznak el, ideális időpont kirámolni egy lakást. Ha azt mondom, hogy most ne jöjjön a futár, már szedik is elő a pajszert. Csak hát… eleve honnan tudta a számomat? Nem publikus, a Telekom sem találja meg. Házszám alapján meg végképp nem. Tehát biztos nem úgy működik, hogy araszol a csóka autóval, kinéz egy szimpatikus udvart, majd kinyomozza a tulaj mobilját és rácsörög.
Akkor?
Megnéztem alaposabban. Bakker. A helyzet még cifrább. A munkahelyi számomon hívott. Ez abszolút és szigorúan nem publikus. Maximum névjegykártyán szerepel, de azt már kábé öt éve nem adtam senkinek. Meg egyébként sincs rajta a lakcímem. Mondjuk azt sejtem, hogy ez a szám bekerült valami scam adatbázisba, mert rendszeresen szoktak rajta keresni különféle lehetetlen országokból, de ennél a sim kártyánál csak ismert számot veszek fel. (Ez most kivétel volt, mert zörgésre állítottam a mobilt, egyébként meg a csengőhangról ismerem fel, melyik kártyára jön a hívás.) Ja, egyébként senki nem érkezett.

Szóval nem értem. Felmerült az is, hogy egyszerűen csak félretárcsázott a hapsi, de tisztázzuk még egyszer: húsvét hétfőn nincs futár. Meg hát üzemanyag kiskereskedelem, azaz még csak nem is futározható a termék.

És innentől nem értem. Létezik valami mobilos disznóság, arra, hogy felveszek egy hívást, melyet utána rögtön le is rak a hívó? Lehet, hogy már bent van a bankszámlámban, csak azért nem csinált még semmit, mert nem igazodik el a csodálatos webbank csodálatos menüiben? Nem vagyok nyugodt.

Ez vagy valami, vagy megy valahová

Levelet hozott a posta. Mármint az elektronikus. Az MVM írt, hogy…

Nos, rögtön itt volt az első gyanús jel. Az MVM ugyan küldözget nekem leveleket számlafizetésekről, de semmilyen levelezőlistának nem vagyok a tagja, nem iratkoztam fel semmilyen MVM hírlevélre és az évek során nem is kaptam ilyeneket. Ez viszont egy virtigli hírlevél, ott figyel rögtön a fejlécben az Unsubscribe menüpont.

Aztán mit mond? Azt, hogy szerinte nem stimmelnek a regisztráció során megadott adataim a szerződésben szereplő adatokkal. Ezzel megint van két gond. Miért hírlevélben küldik ki ezt az infót? Másfelől meg mára már közhely, hogy a jelszólopó alkalmazások pontosan ezzel a trükkel nyomulnak.

És így is van. Azt mondják, hogy menjek el az MVM online ügyfélszolgálatára, jelentkezzek be, majd korrigáljak.

Nyilván gyanús, mint a fene. Viszont a szöveg tiszta, tökéletes magyarságú, a grafikus elemek is rendben vannak. Kattintsunk rá a linkre! Átdob a https://onlineugyintezes.mvmnext.hu/ oldalra, ami megint teljesen rendben van, pontosan ide tesz be a hivatalos MVM levél is.

Akkor hol van a rosszfiú?

Nézzük meg a levél fejlécét.

Ez is olyan jófélének tűnik. SPF, DKIM, DMARC rendben. Akkor ez nem lehet phising. Vagy mégis? Azért az a @send.rocketmail.hu smtp domain kábé olyan, mint amikor a szamár beleordít Bach Passiójába.

Itt már kifejezetten kezdett érdekelni a történet. Nézzük meg, honnan is jött valójában a levél.


Received: from mta47.rmta.hu (mta47.rmta.hu. [185.43.206.47])
        by mx.google.com with ESMTPS id n13-20020a170906088d00b00946fa87bed8si222369eje.800.2023.04.05.00.02.05
        for <envagyok@mikiahegyrol.com>
        (version=TLS1_3 cipher=TLS_AES_256_GCM_SHA384 bits=256/256);
        Wed, 05 Apr 2023 00:02:05 -0700 (PDT)

Szóval mta47.rmta.hu. Ez kicsoda?

Hát, legális bejegyzésnek tűnik. Tudom, vannak is ilyenek. Mármint olyanok, hogy nagy cégek külső cégeket bíznak meg a szürkezónás tömeges leveleik kiküldésével, nehogy véletlenül őket blokkolja be egy túlzottan szigorú spam blacklist.
Oké. Na de rocketmail?

Egy kis nosztalgia. 1997-98 környékén, az első internetes szárnypróbálgatásomnál – amikor nemhogy a cégnek nem volt emailcíme, de a kábé 250 ember közül egyedül én tudtam, mi is az az smtp emailcím és mire jó – nos, nekem is csak külső, ingyenes szolgáltatónál volt postafiókom. A Rocketmail-nél. Most már ideírhatom, ennyi idő után már az anyósgyilkosság is elévül, szóval ez volt a cím: lazybear@rocketmail.com.

Rocketmail. És MVM. Némileg gyanús.
Bogarásszunk tovább. Itt van a korábban bekeretezett szöveg, azaz a lényeg.


<td style=3D"font-family: Arial, Helvetica Neue, Helvetica, sans-serif; fon=
t-size: 14px; color: #131313; line-height: 20px; mso-line-height: exactly; =
mso-text-raise: undefinedpx; margin: 0; padding-right: 6px;" align=3D"right=
" width=3D"26.560835" valign=3D"top">&bull;</td>
<td style=3D"font-family: Arial, Helvetica Neue, Helvetica, sans-serif; fon=
t-size: 14px; color: #131313; line-height: 20px; mso-line-height: exactly; =
mso-text-raise: undefinedpx; padding: 0; margin: 0;" align=3D"left"><span c=
lass=3D"mso-font-fix-arial">E-mail-c&iacute;me &eacute;s jelszava megad&aac=
ute;s&aacute;val l&eacute;pjen be az </span><span class=3D"mso-font-fix-ari=
al"><a href=3D"https://send.rocketmail.hu/tl.php?p=3D1ip/1il/rs/3cn/174/rs/=
/https%3A%2F%2Fonlineugyintezes.mvmnext.hu%2F" target=3D"_blank" style=3D"c=
olor: #008c8c !important; text-decoration: underline !important;"><font sty=
le=3D"color: #008c8c;"><span style=3D"color: #008c8c;">&uacute;j online &uu=
ml;gyf&eacute;lszolg&aacute;latunkra</span></font></a></span><span class=3D=
"mso-font-fix-arial">&nbsp;vagy az MVM Next appba.</span></td>

Azaz mi is a link, amelyre rákattintok? Ez.


https://send.rocketmail.hu/tl.php?p=3D1ip/1il/rs/3cn/174/rs//https%3A%2F%2Fonlineugyintezes.mvmnext.hu%2F

Egyre izgalmasabb. A send.rocketmail.hu szerveren fut egy tl.php nevű szkript. Ez csinálja a varázslatot. Pontosabban csinál valamit, majd utána továbbdob az MVM teljesen legális online ügyfélszolgálatára.
Lassan itt az ideje, hogy megnézzük azt a rocketmail.hu oldalt.

Küldjön ki RocketMaillel napi akár milliós nagyságrendben tranzakciós és marketing emailt, rendkívül magas kézbesítési rátával, anélkül, hogy elkövetné a tömeges email küldés végzetes hibáit!

Oké, a szimat jó volt. Szürkezóna, tömeges levélküldés.

Na de… MVM? Ez így annyira, de annyira amatőr lenne, hogy nincs is rá szó. Különösen ezzel a körítéssel, hogy kéretlen személyes hírlevél, meg kattintson a linkre és lépjen be a jelszavával.
Másfelől viszont… mire is jó ez az egész?
Ha valaki rákattint a linkre, lefut a rocketmail.hu tl.php szriptje. Bármennyire is gyanús, mégsem valószínű, hogy itt a rocketmail.hu tudtával működne a szerverükön egy jelszóbegyűjtő phising alkalmazás. Az oldal pedig, amelyre továbbdob, már teljesen valid, az tényleg az MVM hivatalos oldala.
Szintén kizárt, hogy a php szkript röptében telepítsen egy keylogger alkalmazást. Nem is tudna. Man-in-the-Middle Attack a https sessionban? De ehhez megint kell a rocketmail.hu tevőleges részvétele.

Akárhogy is rágom, meg csócsálom a levelet, azt kell mondjam, hogy ez – minden gyanús kitétel ellenére – valószínűleg tényleg valódi MVM levél. Gáz, persze, übergáz, még a Riska BT-től is az lenne, nemhogy egy ekkora mamuttól. Most egyelőre ott állunk, hogy továbbítottam a levelet az adathalasz@mvm.hu címre, aztán hátha mondanak valamit.